The Cool List 2012

2013.01.05. 23:55

Kedves lányok!
Valószínűleg már mindenki összefosta az összefosnivalóját, hogy 2012-ben nem lesz Kúl Lista, de a köcsög alter-hippi-füves-libsi-hipster-hulladék csürhét idén is illendő lenne kompenzálni egy listával. Nem is szaporítom a szót, következik 24 név, akik kiérdemelték a kúl jelzőt véleményem szerint 2012-ben.

24. Néveri Ferenc Igor
A Nemzeti1 TV korábbi sármos bemondójának eltűnését szinte borítékolhattam, mikor az említett független csatorna megszűnt, de szerencsére Igor főnixként támadt fel, és most már az Echo TV képernyőjén látni. Bár egy április 20.-ai adáshoz hasonló filmrészlet még várat magára, reméljük már nem sokáig.

23. Feki
A legnagyobb drogos állat, akit valaha ismertem, szerintem még a bőre alatt is KÁBÍTÓSZER van. Ezt azonban remekül tudja összeilleszteni ortodox vallásosságával, soviniszta gondolataival, és gusztustalan, helyenként a nők nőiségét is sértő poénjaival. A "titkosügynököt" külön köszönöm, mint ahogy az együtt töltött időt is, cool volt!

22. Szaniszló Ferenc
Bár a megszólalásait követő bírságokat alighanem már belekalkulálják az Echo TV éves költségvetésébe, a Világpanoráma máig a legérdekesebb műsorok közé tartozik a csatornán (pláne, mióta a Demokrata Kör sajnálatos módon megszűnt), amihez hozzátartozik Szaniszló úr sajátos, kissé a föld felett járó stílusa is, amit még mindig szeretünk.

21. Egervári Sándor
Az egerváritakarodjisták (főleg Kiflee és Viking) alighanem citrombaharapott képpel nézik Egervári nevét a listán, de számomra kiérdemelte a helyét. A válogatott összességében jól zárta az évet, fontos győzelmeket szerzett, így bizakodva várhatjuk a szőröstalpú, kecskebaszó országrablók elleni csatát mérkőzést.

20. Paksi Endre
A magyar metál szőke ciklonja 2012-ben sem pihent, mi több, szemmel láthatóan lefogyott, most már csak akkora pocakja van, mint amekkorát egy kiöregedett magyar rockertől feltétlenül elvár az ember. A fehérvári koncerten pedig mintha a magyar Ozzy Osbourne szabadult volna el, még sosem énekeltem ily nagy meggyőződéssel, hogy „Rocker vagyok, vállalom”.

19. Az Albertirsa
Az Albertirsa futballcsapatából senkit nem szeretnék név szerint kiemelni (pedig nyilván tudnék), de vitathatatlan, hogy az összes játékos alaposan kivette a részét a munkából, melynek eredményeképp BAJNOK LETT AZ ALBERTIRSA! (ha valaki esetleg nem tudta volna). Nem csoda, hogy ezen fürge nyúlként futó champion gentlemaneket akarja a frissen szabadult Guardiola is!

18. Semjén Zsolt
Valamilyen furcsa módon kicsit mindig tiszteltem azokat, akik kevés munkával sokra viszik, Semjén Zsolt pedig alighanem a mestere ennek. Butának eddig is buta volt szegény, de idén még csúnyán el is zsírosodott, ráadásul plágiumbotrányba is keveredett, és mégis! Még mindig ő a patás egyik helyettese, szóval valamit alighanem nagyon tud ez a Zsolti, és ez a valami alighanem a coolság.

17. Sylvester Stallone
Régóta nagy tisztelője vagyok Sly munkásságának, de az idei év különösen erősre sikerült neki. 70-hez közelítve is észvesztőt alakított az Expendables 2-ben, ráadásul készül az új Rambo és talán Rocky is. Bár az arcát már csak a botox tartja egyben, reméljük kibírja a matéria addig, amíg minimum tetralógiát csinál a Feláldozhatókból is.

16. Szarvas Koppány Bendegúz
Fiatal,  gazdag és gyurcsányista. Koppánynak azért bejött az élet, nem vitás. Élőben lecsekkolhatta már Kálmán Olga seggét, minden nap testközelből láthatja a Köztársaság Utolsó Védőbástyáját, rágerjedtek a náczivadász pedofil zsidajai is, és ráadásul nagyon szexi a bolsevik-vörös pulóverében, 2012 az ő éve volt!

15. Vass Ádám
A labdarúgó már csak nevénél fogva is szimpatikus lehet számunkra, sajnos játékával azonban nagyon nem sikerült idén kitűnnie. Hogy mégis felkerült ezen patinás listára, az karakán kiállásának és nyilatkozatainak köszönhette, amik érthető módon megmelengették kicsi szívünket.

14. The Mammas and the Pappas
Bármennyire is megvetjük a koszos hippiket, el kell ismernünk, hogy a California dreaming az egyik legideálisabb szám koranyári másnapokhoz, a jócsaj, a dagadt és a két gyökér közös dala így számomra elválaszthatatlanul összefonódott 2012 júniusával, és az utolsó felhőtlen diák-napokkal.


13. Áder János
A rendkívül humortalanul (antihumorosan, ahumorosan, dehumorosan, diszhumorosan, ellenhumorosan) csak magyar Charles Bronsonként aposztrofált államfő eddig klasszisokkal veri az elődjét. Le tudja írni a nevét, szép bajsza van, és szilveszterkor olyan hazafias beszédet mondott, hogy majdnem belendítettem rajta.

12. A Dög
Egy ikon.

11. Novák Előd
Bevallom, sokáig nem szimpatizáltam a kuruc.info-t NEM szerkesztő Előddel, de szép lassan megváltozott a véleményem. Mindig mosolygó természete, humoros, de helyenként kellőképpen politikailag inkorrekt válaszai a legfagyosabb szíveket is megmelengeti, így már azt is el tudom nézni neki, hogy feleségül vette Dúró Dórát. Ennyire cool.

10. Oceana
Bevallom, fenntartásokkal fogadtam, hogy a lengyel-ukrán rendezésű EB dalát egy németországi néger nő fogja énekelni (aminek klipjében jamaika négerek ugrándoznak), de –nincs mit tenni- beszippantott a szám hangulata. Olyannyira, hogy a trombitálós részre külön koreográfiát dolgoztunk ki Jamallal, ami fergeteges siker volt a Tenger Discoban. Emberhangja Bujtor István.

9. Csurka István
Harmadszorra, és sajnos utoljára került fel a fehérgalléros antiszemitizmus pápája, Csurka István.  Cikkei, megnyilvánulásai alapján elpusztíthatatlannak véltem, bár elképzelései egyre vadabbakká váltak, nem hittem volna, hogy csak posztumusz elismerésként írhatom fel a 2012-es listára a nevét. Nyugodj békében, Pista bácsi!

8. Gyurta Dániel
Egy olimpiai arany és egy világrekord mellett azért nem lehet szó nélkül elmenni, és nem is szándékoztam ezt tenni. Gyurta Dani pedig nemcsak rendkívül jó kiállású fiatalember (megnézném határvadász-egyenruhában!), de még a szíve is a helyén van, mint azt a verseny utáni nyilatkozata mutatja. Nagyon vártuk, nagyon hittünk benne, és nagyon örültünk neki, mert nagyon cool.

7. G. Lajos
Lajossal évek óta nem láttuk egymást, de az augusztusi találkozás bebizonyította, hogy ez alighanem komoly mulasztás volt. Egyetlen este alatt egy évre elegendő munícióval látott el minket, a zsidózás/mondat aránya még Vasiénál is erősebb, és a végelgyengülésben szenvedő tyúkot SZÁMSZERÍJJAL végezte ki. Nagyon beteg, nagyon cool.

6. Vasi
A „kicsi mérges ember” nem lassul, nem csillapodik, nem gyengül. Egy kibaszott perpetum mobile, egy szadista kiképzőtiszt, egy kifogyhatatlan humorforrás, egy betegesen hülye minidiktátor, egy übermensch. Kár hogy szar francia Renault-t vezet.

5. Szanyi Tibor
Mindenki Kapitánya már évek óta megcáfolja azt az állítást, miszerint az alkoholizmus egész embert kíván. Ő ugyanis minden gond nélkül egyezteti össze olthatatlan szomját vezető politikusi minőségével, ami sokszor elég vicces szituációkat szül (az operánál pölö Tiborunk a világát nem tudta, de ellenállt a fasiszta tombolásnak), ami vitathatatlanul cool.

4. Csatáry László
Ha jól rémlik, Csatáry László a legidősebb Cool-lista résztvevő, de ez semmit nem von le értékéből. A csaknem 100 éves RENDŐRSÉGI FOGALMAZÓ remek formában van, és jól bírja az állatvédők vádaskodásait, akik holmi kutyakorbács miatt támadják szegény öregurat.

3. Risztov Éva
Talán sokakat meglep, hogy egy evolúciós zsákutca ilyen előkelő helyezést érhet el ezen a listán, de amit Risztov Éva csinált idén, az minden tiszteletet megérdemel. A Rocky 4 óta nem láttam ekkora küzdőszellemet és akaraterőt, ami reméljük még akár Rióig is kitart. Bár a kalapácsvetésben még gyengécske, még finomíthat rajta a következő években.

2. Gyöngyösi Márton
A Gyöngyösi név sokáig a politikát követők számára sem volt túlzottan ismert, 2012 azonban tett róla, hogy ez megváltozzon. Hipster-Marci ugyanis jelentősen eltért a mainstream-hozzászólásoktól, és megeresztett pár –kissé retro hangulatú- mondatot. A listás mondatért listás helyezés jár.

1. Bartus László
Az első hely Bartusnak ítélése talán kissé megosztó dolog, de ő volt az 2012-ben, aki talán a legtöbb beszédtémát és humorforrást szolgáltatta számomra. A valóságtól teljesen elrugaszkodott írásai, semmihez sem fogható magyarellenessége, irreális katolikusfóbiája sokszor megkérdőjelezték szándékai komolyságát, de úgy gondolom, hogy bomlott elméje annyi szolgálatot tett a baloldalnak, mint Micheal Owen a Real Madridnak. Ezzel szemben rengeteg mókás percet szerzett nekünk.

 

Ennyi volt idénre, anyázni, javasolni, reklamálni kommentben lehet, és persze a 2013-as idény már el is kezdődött, hajrá mindenki!

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr165000536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal_Fraser 2013.01.06. 11:51:38

Jókat röhögtem, de akár Boldoghy Olivér, aki azért hazafiasabb Ádernél, a komáromi csöves, Robert, vagy az öreg antiszemita székely bácsi Vásárhelyről a kupakos házmesterével fájdalmasan hiányzik erről a listáról, de nekem mondjuk Hangya is, aki bealszik a saját kocsmájába, de ha ő nincs megfagyunk! :)

a Viking 2013.01.06. 14:16:13

Egervári... no comment...
Gyurta?? Az meg egy újpesti... amúgy jó! elfogadom a listát.

Kiflee 2013.01.06. 15:27:47

nagyon kellett már a lista!
nagyjából rendben van, jó ötlet, hogy a Szanyi-féle kreténeket is beraktad, akiken röhögni szoktunk - végülis nekünk sok vidám percet okoznak. :)
Robertot, a csövest tényleg hiányolom. bár igazából akkor mi voltunk kúlok, hogy eegy csövessel megyünk táncházba. :D Egervári takarodj. BAJNOK LETT AZ IRSA!!!

Kiflee 2013.01.06. 15:30:16

amúgy Vasi meg Szanyi bemutatása a legjobb!

Droid 2013.01.06. 17:20:04

De ha 225m az a kurva medence, akkor az amerikai GYOZ!

Noked-Lee 2013.01.06. 22:09:14

@Jamal_Fraser: mindegyik megnevezett személy jogosan kerülne fel a listára, kifelejtettem őket sajna!

A csodálatos Óz 2013.01.07. 15:32:05

Na, fasza a lista! egyébként a Wass Ádám játszott 2 meccset, aztán kidőlt kb. a fél a szezonra, sajnos! egyébként azért hülye az Egerváry, mert nem hívja be a Wasst! Adna egy kis lökést a nemzeti válogatottnak, nemzetileg mindenképpen, de meggyőződésem szerint játékban is!

Jamal_Fraser 2013.01.07. 17:47:25

@Noked-Lee: nem baj, nemrég megnéztem az eredeti listát, komolyan mondom kb. kettőt tudtam görgetni, a látványtól és 2-3 mondattól szabályos hányinger tört rám! köszönjük a kompenzációt!

Dimitry Snuffer 2013.01.17. 18:56:30

Nagyon fasza lista lett, megtiszteltetés ilyen arcok között szerepelni, még az utóvédben is. Remélem a barna kábítószerezést 2013-ban is módunkban lesz tolni ezerrel (meg ezressel... meg erzsivel SZÉP-kártyáról!!! XD)

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.03.01. 10:59:32

Igen jól sikerült a lista. Óznak meg üzenem, hogy ez a Vass nem az a Wass.

A csodálatos Óz 2013.03.01. 14:35:13

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Hát, igen rá kellett jönnöm, ő nem úgy írja a nevét! bár a románok ekézése mindkettőnél az erős vonalon mozog! :D
süti beállítások módosítása