szasszeretet-szolgálat
2009.10.09. 15:00
Az elmúlt hetekben 8-10 % - kal emelkedett a szív és érrendszeri panaszok aránya a baloldali politikusok körében. Több elemző egymástól független szakvéleménye alapján ez a jelenség a szélsőjobboldal által bevezetett forradalmi szociális reformokkal szembeni tehetetlenséggel függ össze. Elárasztották a médiát az ilyen és ehhez hasonló, valóban frappáns szlogenek:
„Ne félj csöves!
Engem kövess,
Durván szeress!
Jó a leves?”
A program lelkét a titkos R n’ R Szakosztály néven működő radikális páholy tagjaként feltűntetett Jamal képezi, akiről terjedőben van, hogy valóban semmit nem tagad meg szerencsétlen sorsú embertársaitól. Hősünkről adalék információ, hogy több szimpátiatűntetésen látták már, kétszer meg is sérült a békés kődobálók ellen erőszakosan fellépő rendőrség keze által. Azóta bal szemére süket, a jobb keze pedig gyanúsan rángatózik, rosszindulatú rágalmazók szerint lendít. Hogy ez mennyire hazug hírkeltés, arról tanúskodik a napokban kapott több tárgyi jutalom és egy, az emberségéért kiutalt aranyérem is, amit a Pécsi Tudományegyetem hivatalos képviselői nyújtottak át a Szakosztálynak, támogatandó a nemes kezdeményezést. Olybá tűnik, hogy ha az országra ez nem is mondható el, de a páholyra mindenképp: Lendületben a Szakosztály!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jamal_Fraser 2009.10.09. 16:02:13
Zavaros identitású gyerek lehet ez a Jamal, még jó, hogy nem ismerem.