Katonásdi a csehszlovák hadseregben
2010.12.06. 13:36
Gál Sándor szlovákiai magyar költő, író, publicista 1937-ben született Búcson, jelenleg a Kassához közeli Buzitán él. Irodalmi és közéleti tevékenységéért számos egyéb kitüntetése mellett 1994-ben József Attila-díjat, 2009-ben Pulitzer-életműdíjat kapott.
Az idősödő költő tavaly sikeresen legyűrte a rák formájában rátámadó halált, így manapság újra az irodalomnak szentelheti idejét. Bár elsősorban költőként tartják számon, a blog virtuális hasábjain én naplójából (visszaemlékezés?) mutatnék be részleteket. Az írás, melyből szemezgetek, az Irodalmi Szemle 2010. évi szeptemberi és novemberi számában jelent meg Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (Napló 2-3.) címmel.
"Nekem a parancsnoki föladatokat kellett megtanulnom, vagyis mindent - rádiózást, lövészetet, a harckocsi vezetését, taktikai és műszaki "mindenfélét". Ennek a drezúrafolyamatnak részbeni lezárása akkor történt meg, amikor a féléves altiszti kurzus befejeződött. Néhányad magammal a vizsgák után őrvezetői rangra ´emelkedtünk´..."
"Egyébként mindkét harckocsi [T-34-es és SHD-100] személyzete - békeidőben négy - háború esetén öt főből állt. Az ötödik harcos az alsó nehézgéppuskát kezelte, és tartaléksofőrként is szerepelt - szükség esetén. (...) Ezen kívül a személyzet négy tagja - akkor már - egy-egy Kalasnyikovot és oldalfegyvert használt. Nekem, lévén parancsnok, csak oldalfegyverem volt, s egy rakétapisztolyom."
"Csupán az érdekesség kedvéért említem meg, hogy abban az időben még minden T-34-es harckocsinak volt saját dokumentációja. Nos, egy ideig - még az altisztiben - olyan harckocsinak a parancsnoka voltam, amelyet Sztálingrádban gyártottak a harcok idején, s a dokumentációja szerint eljutott Berlinbe. Sztálingrád és Berlin között háromszor lőtték el a forgótornyát..."
"Ha felöltjük az egyenruhát - írja Venturi - , egy szervezett társadalom részévé vállunk. Megszűnik az egyéniségünk, de megszűnik a felelősségünk is. Attól a pillanattól kezdve, hogy uniformis van rajtunk, van, aki helyettünk is óriási terveket sző, helyettünk is parancsol és határoz. És ez jelenti a gyermekkorunk végét. [Marcelló Venturi: Fehér zászló Kafelónia felett]"
"De az élet, a sors meg a hadsereg vezérkara másként döntött. Az Országos Szpartakiádon való sikeres szereplést a sereg első, legfontosabb feladataként jelölte meg, s adta parancsba! (...) És - amilyen az én szerencsém - belekerültem ebbe a ´második´idomítási zúzdába, és abból nem volt lehetőség a kihátrálásra. (...) Valami olyan abszurd események részese és tanúja lettem, amely önmagán belül, a létező hadi falanszterben egy másik falansztert épített föl. Mert a szpartakiádon a sereg tornászainak talajgyakorlatában tizenhatezer katona szerepelt. (...) Ami adott volt: egy hófehér tornanadrág, hófehér zokni és hasonló fehérségű vászoncipő. Deréktől fölfelé a csupasz katonahátak és katonamellek. Az egyik ´harci feladat´ szerint a tornászok felsőtestét napozással kellett egyszínűvé barnítani - az összhatás érvényesítése végett. Ezért elrendelték - parancsban, természetesen - a kötelező napozást. (...) És napoztunk. Képzeljenek el öt-hatszáz katonát, ahogy - akárha liszteszsákok lennének - egymás mellett fekszenek a kaszárnya feletti réten, s negyedóránként - vezényszóra - hasukról a hátukra fordulnak, és viszont..."
"A legnagyobb esemény azonban a Václavákon [Prága híres sugárútja] ért, az ottani magyar könyvesboltban. Ebben a könyvesboltban találtam rá Juhász Ferenc A tenyészet országa c. kötetére. Nagy László verseivel már Komáromban találkoztam, de Juhász Ferencnek ekkor még a nevét sem tudtam. A cseh irodalomban eddig megtett felfedezőútjaimat ez a verseskötet bizony elakasztotta."
"A katonai terep - vojenský prostor - itt, a nyugatnémet határ mentén sok ezer hektár egykori szudétanémet birtokot foglalt magában, ide értve a lakatlan, kiürített településeket is. Általában ezek a települések voltak gyakorlataink során a támadások célpontjai. Ha a gyakorlat éleslövészettel zárult, akkor a még megmaradt lakóházak, iskolák, templomok, gazdasági épületek váltak romhalmazokká, s tűntek el a föld színéről. Meg a temetők is! Tanúként és sajnos, az események kényszerű részeseként idézem és rögzítem ezt az oktalan pusztítást, hogy megmaradjon egyféle ´jóvátételként´, bárha ma már ez az égvilágon senkit sem érdekel."
"Amikor befejezte [a zászlóalj politikai tisztje] - ez általános szokás volt - megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése vagy mondanivalója. Az is a hagyományokhoz tartozott, hogy sem kérdés, sem vélemény soha nem hangzott el. Én azonban elkövettem azt a szamárságot, hogy szót kértem. Körülbelül azt mondtam, hogy a társadalmi változásokat nem lehet sem előre tervezni, sem pontos dátumokhoz kötni, s hogy erre az emberiség eddigi történelme a legékesebb bizonyíték. (...) ...huszonhét hónapos szolgálatom alatt kétszer kaptam szabadságot - ezt nem lehetett elvenni -, de minden otthonról érkezett csomagomat az ezredes személyesen nézte át, s ha kaptam mondjuk egy liter otthoni bort, azt jelenlétében kellett a mosdóba öntenem, és nem volt előléptetés..."
"Korábban már írtam otthoni vadászatainkról. Ebből következett, hogy a ´mozgó célpontokat ´- fácánt, nyulat, vadkacsát stb. - elég nagy biztonsággal lőttem. Itt a seregben ezt a tudományomat kellő mértékben kamatoztathattam volna, de kiderült, hogy jobb, ha a szürke átlaghoz igazodom. Az történt ugyanis, hogy egy alkalommal a Dobrá voda-i lőtéren ronggyá lőttem az álló és mozgó maketteket. Teljesítményem komoly meglepetést okozott. Századparancsnokom a felsorakozott legénység előtt dicséretben részesített. Utána pedig közölte, hogy ennek jutalmául az egész század az én vezényletem alatt teszi meg a kaszárnyába vezető utat - gyalog... [több mint 40 km] Megtapasztalhattam a megalázás újabb, eddig ismeretlen, s eléggé morbid módját."
"Mert amikor áttértem a bikavérről a pezsgőre, az bizony a tisztikar provokációjának számított. De a beállt hadi helyzet ezt semlegesítette. Ugyanis a berlini fal építésének idején és a Karib-tengeri válság napjaiban már az ilyen ´civil´hóbortokra szinte oda se figyeltek."
"Igazából ez akkor érintett meg, amikor felsorakoztatták az ezredet, s felolvasták a honvédemi miniszter napiparancsát, amely szerint tényleges katonai szolgálatunkat bizonytalan időre meghosszabbítják..."
"Mert - s ezt valahányan tudtuk - a háború kitörésekor nekünk a határon - s ez a tervezett idő volt - húsz percig kellett feltartani - visszaverni - a támadó ellenséget. Hogy ezt a tervezett húsz percet kik és hányan élhetik túl, az nem szerepelt a tervek között. Nyilván, mert túlélőkre az adott helyen és az adott időben nem számítottak..."
"Nem sokkal később pedig a ´hadi helyzet´elérte a mélypontot. Teljes felszerelésben kivezényeltek a határ mentén kiépített lőszektorokba. Miután elfoglaltuk az állásainkat, létrehoztuk a rádióskapcsolatokat az egyes harckocsik között, egy időre döbbenetes csend borult a šumavai erdőkre, mocsaras lankákra - valami elképesztő őszi idill..."
"De amikor reggelente, ha az ember meg akart mosdani, akkor előbb fel kellett törnie a jeget, ha kesztyű nélkül ért a harckocsi átfagyott páncéljához, ráfagytak az újbegyei s kisebesedtek, akkor bizonyos idő elmúltával már a könyvek sem jelentettek meg- vagy feloldást. A létezés elemi funkciójára redukálódtak a cselekedetek - evés, ivás, alvás, ürítés..."
"Ezt a bizonytalanságot robbantotta szét a parancs, miszerint a fegyvereket élesre kell tölteni, s a harckocsiban állandó rádiókapcsolatban kell várni a további rendelkezéseket."
˝Ültem az acélkoporsó parancsnoki ´páholyában`, hallgattam a fülhallgató monoton perceségét, s közben magam előtt láttam, akárha egy filmet néztem volna, ahogy az otthoni [búcsi] Öregtemető takarásából megindulnak az orosz harckocsik negyvenöt januárjában Karva felé, s ahogy Klucska Fero bácsiék leheni tanyájából a német páncéltörő üteg egymás után lövi szét a támadó harckocsikat... Magam előtt láttam a felcsapódó lángokat, s még a robbanások hangjait is hallani véltem. Mindazt, ami alig tizenöt évvel korábban történt meg, s amelynek akkor - kölyökként - szemtanúja voltam. Ugyanilyen T-34-es harckocsik váltak ott pillanatok alatt acélroncsokká, mint amelyben ebben a másik időben én vártam a tűzparancsot. (...) Időnként olyan érzéseim támadtak, hogy egyszerre vagyok ott, abban az 1945-ös januárban, s a mostani, 1961-es decemberben - nézője és résztvevője a történéseknek. Együtt volt, együvé sűrűsödött két nagyapám közös háborújának ´mesevilága´, apám átlőtt csuklójának ténye, Lajos nagybátyám Don-kanyari, egymondatos összefoglalása: ´Aki ott megállt, az önmaga jégszobrává változott!´ Ezenközben pedig e zűrzavarban eltűnt a versekkel teleírt ´barna füzetem´- kétévnyi munkám veszett el, visszahozhatatlanul... Miután Kennedy ultimátumára Hruscsov meghátrálásra kényszerült vagy felismerte egy nukleáris háború következményeit, leszerelték a kubai támaszpontot, ami által megoldódott a Karib-tengeri blokád, s megszűnt a háborúra való ok. Karácsony előtt aztán mi is kiürítettük a fegyvereket. Kikacsoltam a fedélzeti rádiót, megszűnt a zümmögése. Kikászálódtam a parancsnoki ülésből, lehuppantam a földre, hallgattam az erdő éjszakai neszeit, s nem éreztem semmit. De lehet, hogy pontosan a semmit éreztem!"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brux_88 2010.12.07. 09:57:00
én is idéznék egy műből:
"Duroy megragadta a vállát, és végső elkeseredésében arra is elszánva magát, hogy a szakítást elkerülendő mindent bevalljon, gyászos hangon kimondta:
- Az a helyzet, hogy nincsen pénzem... Na!
A nő megmerevedett, és mélyen a szemébe nézett, hogy onnan olvassa ki az igazságot.
- Tessék?
A haja tövéig elvörösödött.
- Mondom: nincs pénzem. Érted? Nemhogy négy, de két frankom sincs, annyi se, hogy kifizessek két kupica ribizlilikőrt a kocsmában."
Guy de Maupassant: Szépfiú. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2007, 103. o.
Jamal_Fraser 2010.12.07. 12:39:53
Kiflee 2010.12.07. 17:33:14
még annyi, hogy a szöveget kicsit "áttördeltem", de persze teljesen szöveghűen közöltem. (az "újbegy" szónál kicsit elbizonytalanodtam, hogy az esetleg helytelen lenne... Brux, Noked-Lee, mi a véleményetek?)
Noked-Lee 2010.12.07. 18:09:20
