Évfordulóra

2011.09.17. 11:32

nemrég még hangos volt a média a szeptember 11.-ei megemlékezésekkel, és nagy elemzésekkel, arra azonban kevesebben gondolnak, hogy a mai napon is évfordulót ülünk: hölgyek, urak, ma öt éves őszödi beszéd. így arra gondoltam, leírom, én hogyan is éltem meg a szeptember 17.-ét követő néhány napot.
mint az ismeretes, 2006-ot írtunk, és csak hogy érezzük az idő súlyát: 2006-ban roy keane még aktív játékos volt, tarpiról még mindenki azt hitte, hogy szélsőjobboldali, a szakestjeinket még rákban vagy tékában tartották, és a gazdasági válság kifejezés még 1929-et jelentette.
abban az évben szeptember 17. egy vasárnapi napra esett, ahol így épp a hétvégi csomagolással voltam elfoglalva, mikor mutter felkiabált, hogy azonnal kapcsoljam be a hír tv-t. mikor ez megtörtént, ferencünk bájos feje mosolygott rám fényképről, majd elbűvölő hangján hozzáfogott nagymonológjához: 'nincsen sok választásunk'. ezt követően tátott szájjal hallgattam végig szövegelését böszmeségekről, elkúrásokról, és hazudozásokról. minden mondta után magamban kértem, hogy folytassa, és közben úgy éreztem: nincs az az isten, hogy ebből a szarból kimagyarázza magát.
pécsre rendben leértem, de közben alig vártam az estét, ugyanis -az őszödi beszédtől függetlenül- a már előre bejelentett tandíj-ellenes tüntetésen is részt akartam venni a 48-as téren. természetesen a rendezők vagy százszor elismételték, hogy ez egy politikailag független tüntetés, egyértelmű volt, hogy a hallgatók túlnyomó része nem így gondolja. mikor ez véget ért, a többség el is kezdte skandálni, hogy szé-csé-nyitér, szé-csé-nyitér, mert kaptuk a hírt, hogy a kormányellenes tüntetés ott zajlik. így esztájjal (igen, a liberális esztájjal) és barátaival felcaplattunk a térre, ahol ekkor már többezres tömeg volt, ami a diákokkal tovább duzzadt. az önjelölt szónokok először csak 'mezítlábasan', majd megafonnal, később rendes kihangosítással kiabálták világgá a többnyire pár soros, lelkesítő szövegüket, miközben már hangosan zúgott a 'gyurcsány takarodj' és az 'elkúrtad'. még naivan hittem benne, hogy ha elég hangosak vagyunk, meghallják budapesten. közben persze a tömegben elkezdtek terjedni a hírek és álhírek, ezeket megkülönböztetni azonban senki nem tudta. 'a gazdák megindultak budapestre, és hermetikusan lezárják', 'a tömeg átnyomta a kordont a parlamentnél' 'nem, a tömeg a tv székházhoz vonult' 'külföldi rendőröket hoznak magyarországra, hogy bírjanak a tüntetőkkel' egy gazda a a mikrofonban arról beszélt, hogy ha ő megindul a kombájnjával, azzal két-három vízágyút minden gond nélkül felborít. minden hírt elképzelhetőnek tartottunk, és annak az ellenkezőjét is.
gyanakodva méregettük a rendőrsorfalat (magyar rendőr velünk van), mivel azonban pécsett a tüntetés békés maradt lassan hazaszivárgott mindenki. én is, aki akkor a szántó kolesz 1. emeletén laktam. mivel aznap estére volt beharangozva az ismerkedős szintbuli, eléggé meglepett, hogy a teljes szint kihalt, majd észrevettem, hogy nagyjából mindenki a tévé szobában ül, síri csendben, és a híreket nézik. épp akkor érkeztem oda, mikor az mtv előtt a vízágyú beleragadt a sárba, a tüntetők pedig körbevették, felmásztak rá, majd megfutamították az első rendőrcsapatot. mivel ott volt bab is (igen, az öreg 'csak szopatunk' penin!), őt kérdeztem meg: ez mennyire élő? rámnézett, majd nagy hatásosan annyit mondott: ez kúúúrvára élő, és átnyújtotta a fél liter vébékáját, amit egy húzásra megittam. mikor láttuk, hogy a tüntetők betörnek a tévészékházba, valakinek hirtelen eszébe jutott: kapcsoljatok az mtv-re! átkapcsoltunk: nincs adás. aztakurva. úgy vert a szívem, hogy alig tudtam elaludni.
másnap persze egész nap az estét vártam, ki a térre, gyurcsány takarodj, magyar rendőr velünk van, sőt, még egy dsida jenő versrészletet is elmondtam a tömegnek.
a tüntetők száma azonban napról napra apadt, és bár novemberig kisebb-nagyobb időközönként kijártam a széchenyi-térre, a forradalmi varázs eltűnt, és bekövetkezett az, amit szeptember 17.-én nem hittem volna: gyurcsány különösebb nehézségek nélkül vészelte át a válságot.
azóta eltelt öt év, sokminden változott, de még mindig van egy nyakas kisebbség, aki ferencet várja vissza a miniszterelnöki székbe. érthetetlen.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr523233637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droid 2011.09.18. 21:06:53

Hát én albiban néztem végig az egészet és reméltem, hogy nem fog szélsőjobbos hatalomátvétel történni, mert akkor mi lenne majd roma testvéreinkkel??

a Viking 2011.09.18. 21:16:12

én is az albiban néztem végig Martinsics Balázzsal, aki már akkor kifejtette nekem (amit azóta is tart), hogy ez a csőcselék randalírozása az mszp mesterséges kreálmánya, mint a jobbik.

Droid 2011.09.19. 18:10:00

@a Viking: Sztem meg az Izraeli zsidóké, a Csurka is megmondta!!!
süti beállítások módosítása