Adalékok egy korszakhoz, avagy szálljon a Köztársaság
2011.11.01. 00:44
Talán nem mindenkinek jutott eszébe pár nappal ezelőtt, egészen pontosan október 28-án, hogy 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot Prágában.
Bevallom, nekem is csak egyik szlovák ismerősöm a kedvenc közösségi portálra írt bejegyzése juttatta eszembe e nevezetes eseményt, a családban ugyanis nem ünnepeljük. Említett pozsonyi ismerősöm azon kesergett, hogy miért nem állami (vagy legalább nemzeti) ünnepnap ez Szlovákiában, hiszen a cseh testvéreknél is az… Nos, szerintem ennek legfőbb oka az, hogy a szlovákok csak az október 30-i turócszentmártoni nagygyűlésen mondták ki csatlakozásukat a csehszlovák államhoz. (Mindenesetre kicsit furcsa a másik fél nélkül kikiáltani egy gyakorlatilag szövetségi államot.) Nem tudom, hogy jogászhallgató ismerősöm tisztában van-e ezekkel a tényekkel, én nem írtam neki semmit, magára hagytam mélabújában.
Na, de azért ne fosszuk meg minden igazságalaptól ismerősöm elégedetlenkedését! A prágai alapító atyák közt ugyanis valójában volt egy szlovák is, bizonyos Vavro Šrobár. Igazából az ő visszaemlékezéseiből vett két szemelvényt szeretnék bemutatni a nagyérdeműnek. De legelőször lássuk a szlovák politikus nagyon rövid életrajzát.
Vavro Šrobár orvos, politikus, élt 1867 és 1950 között. Tanulmányait Magyarországon kezdte, de pánszláv izgatás miatt az ország valamennyi középiskolájából kizárták, ezért Csehországban érettségizett. Ezután orvosi diplomát szerzett a Károly Egyetemen, majd visszatért Magyarországra, ahol orvosként praktizált, de közben mind aktívabban vett részt a politikai életben is. Az 1906-os választásokon sikertelenül indult, valamint a magyar nemzet elleni izgatás vádjával még ugyanebben az évben, Andrej Hlinkával együtt, bebörtönözték. Egy éves börtönbüntetését Szegeden töltötte le. A világháború alatt
együttműködött a cseh földalatti mozgalommal, az ún. Maffiával. 1918 májusában újra a hatóságok figyelmébe került, államellenes nyilatkozatai miatt Ceglédre internálták. Innen eltávozást kért és kapott, így kerülhetett október végére Prágába. Mint már említettem, 1918 októberében tehát ott volt Prágában, egyedüli szlovákként, az új köztársaság kikiáltásánál. 1919-ben, mint az egyik legbefolyásosabb szlovák politikus, Szlovenszkó teljhatalmú minisztere lett. A későbbiek során is a (cseh)szlovák politikai paletta fontos figurája maradt, egészen haláláig, még a kommunista puccs után is miniszteri posztot töltött be. Életrajza komikus oldalához tartozik, hogy több millió koronáért vásárolt kölcsönből később hamisítványnak bizonyuló festményeket Bécsben. Később ezeket megpróbálta rátukmálni az államra, végül az idegösszeroppanás szélén álló Šrobárt megsegítette a Masaryk elnök (hősünk példaképe és pártfogója) személyében megtestesülő hálás köztársaság, vissza nem térítendő kölcsönt nyújtva neki. Mindenképpen hozzá kell még tenni, hogy Šrobár is azon szlovák személyiségek közé tartozik, akikről települést neveztek el Szlovákiában. Szerencsére az ő nevét nem magyar falu vagy város viseli, hanem egy, az első Csehszlovák Köztársaság idején alapított telepes falu, a Búcstól alig 15 km-re fekvő Šrobárová (magyar neve: Szilos).
Most pedig lássuk a két általam kiválasztott szemelvényt.
Az első szorosan kapcsolódik a múlt héten Vikinggel közösen megtekintett Tabu c. műsorhoz, melyben a zsidókról, a magyarországi zsidóságról volt szó. Ebben, többek között, kiderült, hogy a zsidó gyerekek ösztönösen, a tudatalattijuk miatt félnek a pályaudvarokon és ha vonaton utaznak! Teszik ezt akkor is, ha még soha senki nem mesélt nekik a holokausztról… Nos, Šrobár 1922-ben kiadott visszaemlékezésében a budapesti zsidó világról írja le véleményét (1918 nyarán szerzett tapasztalatai kapcsán). Elnézést, ha a fordításom nem adja vissza az eredeti szöveg szépirodalmi igényességét.
„Úgy tűnt, Pesten az élet tisztán zoológiai módon zajlik: hajsza az üzlet [üzletelés] és hajsza az élvezetek után. És ha Pest zsidó jellegű volt a háború előtt – ekkortájt [´18 nyarán] úgy tűnt, hogy a zsidókon kívül nincs is itt senki. Még a Lukács Fürdőben is, ahol gyógykezelésemet töltöttem, a személyzet egésze zsidó volt, az orvos, a masszőrök, a somelliérek is – mind-mind zsidó. Nem csoda, ha a keresztények ellenszenve a zsidók iránt megnövekedett és mindenki azt mondogatta, hogy az egész háború csak azért van, hogy a zsidók meggazdagodjanak és mindenhonnan kitúrják a keresztényeket… A zsidók benyomultak a minisztériumokba, a hivatalokba, a közszolgálatba, a kórházakba, mindenhova, ahol el lehetett bújni a katonai szolgálat elől és valami üzletet lehetett csinálni.”
A másik részlet már a Felvidék csehszlovák megszállásának idejéből, 1919-ből való. A Šrobár vezette szlovák „kormány” (irányító szerv) februárban költözött Pozsonyba. Júniusban, a magyar Vörös Hadsereg támadása után aztán meleg lett a megszállók helyzete.
„Már a mi szlovák kormányunk Zsolnáról Pozsonyba költözése is nyugtalan körülmények között történt. (…) Pozsony hűvösen és barátságtalanul fogadott minket. Hamar észrevettem, hogy a magyar lakosság erős reményeket táplál Szlovákia Magyarországhoz történő visszatérése iránt. (…) Június 18-án este 10 órakor Mittelhausser generális [francia] bejött a szobámba és arra kért, hogy ne vetkőzzek le és menjek a kormánnyal Pozsonyból Trencsénbe vagy Brünnbe, ugyanis a mieink éppen most vonultak el Érsekújvártól és a Pozsonyba vezető út szabad a magyarok előtt. Azt kérdeztem: ’Nincs semmilyen segítség megállítani az előretörő magyar katonákat?’ – ’Nincs’ – válaszolt a generális. ’De hiszen itt van a helyőrség, küldje a frontra!’ ’Megtehetem?’ – kérdezi a generális. ’Igen’. Az egész helyőrséget éjfélig gyorsan előkészítették az indulásra és kiküldték a frontra. Elgondolkoztam a helyzetünkről a városban. Csak pár őrségben álló katona állt rendelkezésemre, akik a Duna-hídon posztoltak. A másik parton, Ligetfaluban [ma szlovákul: Petržalka] bolsevikok voltak és magában a városban 20 000 szervezett munkás – bolsevikok és bolsevik-orientált magyar és német szociáldemokraták - akik szemmel láthatóan a magyarok bejövetelét várták. Ha ezek fellázadnának, Pozsony sorsa megpecsételődne és az egész kormány lámpavasakon lógna… Láttam, hogy az egész csehszlovák kormány [?] sorsa Pozsonyban nagyon kétséges… ’Tudja mit? – mondtam Brunnernek – szedjen össze azonnal 1000 túszt, a társadalom vezető rétegeiből és a város vezetői közül, és küldje őket fegyveres kísérettel [csehországi településnevek következnek]]. Kezdje el rögtön, reggelig mindennek készen kell lennie.’ Brunner derekasan teljesítette az utasításaimat. És amikor reggel keresztülsétáltam a városon, mindenütt halálos nyugalom uralkodott.”
Šrobár rendteremtési módszerét egyébként Felvidék-szerte, így Komáromban is alkalmazták a gáláns megszállók.
Többet mindehhez nem is nagyon tennék hozzá, mindössze két rövid kérdés a szemelvényekhez kapcsolódóan: Kirekesztés?? Háborúban szerzett juss?? Ugyanmár.
FORRÁS: Vavro Šrobár: Pamäti z vojny a väzenia (Emlékek a háborúból és a fogságból). 1922.
Szerző: Kiflee
5 komment
Címkék: trianon történelem revízió pozsony csehszlovákia első csehszlovák köztársaság vavro šrobár šrobár az a szép hegesztőpálca vörös óriáskenguru
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jamal_Fraser 2011.11.01. 11:41:25
Kiflee 2011.11.01. 12:11:50
az pedig csak most jutott eszembe, hogy ha Pozsonyban a munkások között nem voltak szlovákok, akkor melyik társadalmi rétegben voltak egyáltalán?? ja, bocs, biztos a nemesség soraiban!
Noked-Lee 2011.11.01. 21:09:58
(köszi az írást újfent, csípem az ilyen kultúrposztokat!)