mert Mäjer még azt hinné, hogy csak ő szokott olvasni...

FALUDY GYÖRGY: Magyarország

Talán 2020-ban, mondtam. Addig nem élek

és csontjaim sem érzik. Hunyt szemmel ezért láttam,

képzeltem és idéztem minden nap, minden éjjel

az új Magyarországot negyven év bujdosásban.

Esztergom: dombra feltett királyok koronája;

tavaszi eső könnyén átdomborul a Kékes;

s ezüstvértes leányok vágtája Budavára

fölött a bárányfelhők hosszúkás paripáin.

De most, hogy mindennapos köztünk a lehetetlen:

látom, amit meglátni sohasem remélhettem,

és eljátszhatom újra tükröm, a Balatonnal,

tavasszal a vízparton sétálok majd Pozsonyban

s nyáron talán a Csíki havasok alján járok -

jaj, bujdosó barátok, nem tudtátok megérni,

Vámbéry, Jászi, Fényes, Szilárd, Zilahy, Kéthly,

Mikes, Kéri Pál, Koestler, Pálóczi, Károlyi!

Vagy jobb, hogy a jövendőt csak álomban láttátok?

Köztünk élősködik még a pártoskodó átok,

a falu meg a város avult harca s lekésünk

Európáról, mert csak egymásba döf a késünk,

és bár elsőnek kezdtük, ott kell cammognunk hátul?

Holdanként több tehetség terem itt, mint akárhol.

Talán sikerül végre. De ezt én be nem várom:

szemet hunyok, mosolygok és jutalmamat kérem,

mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,

sír a 301-es parcella közelében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.