The Cool List 2021

2022.01.22. 21:30

Már azt hittétek, nem is lesz, ugye? De hát hamar munka ritkán jó. A jó munkához idő kell. Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
Na de nem is szaporítom a szót, jöjjön 2021 legkúlabb 24 embere (és nője)!

24.jpg
24. Varga Csaba
A Hazajáró gyakori visszatérő partiumi vendége idén újabb sikeres csúcstámadásával már a legeredményesebb magyar hegymászó lett, ugyanis elsőként hódított meg öt 8000 méternél magasabb hegycsúcsot, ráadásul piros-fehér-zöld Nagyvárad feliratú zászlajával tette. Felkészül Klein Dávid, és a “Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz!” feliratú zászlaja.


23.jpeg23. Németh Szilárd
A mém, aki tudatára ébredt, és már mesterien triggereli az erre kapható ellenzékieket csülkös-babos-körmös-túrós-velős pacallal. Szerintem ha győz a Fidesz 2022-ben, még tejszínhabot és cseresznyét is tesz rá. Ráadásul Semjén, és Kásler ő is kapott egy kis homokozót (birkózóakadémia), ahol igazi férfias küzdelmekre kerülhet sor (természetesen szigorúan beolajozott testtel, a Mann gegen mann című Rammstein számot hallgatva!)

22.jpg22. Milák Kristóf
Bár Milák Kristóf az érzelmek kimutatása terén ugyan nagyjából Steven Seagal és Arsene Wenger szintjén mozog, viszont a tokiói medencében jól követte az edzői utasításokat (“Most ugyanezt, csak gyorsabban”), és ha nem is világcsúccsal, de MILÁKCSÚCCSAL behúzta az aranyat!

21_1.jpg

21. Matolcsy György
14 éves rekordinfláció, romló egyensúlyi mérleg, ikerdeficit…  Mit keres mégis a listán Matolcsy György? Nos egyrészt ő sem tud egyszerre több mindenre figyelni, hehe. Azon kívül a válasz egyértelmű. Ő beszél egyedül egy olyan lépésről, ami mindennél égetőbb, és ami legtöbb problémánkat megoldaná: FEL KELL DARABOLNI BUDAPESTET! Hát kell ennél több a boldogsághoz?

20.jpeg
20. Szalai Ádám
Küzdelmes évet tudhat magának Ádám, de hiába vén fasz, hiába olyan robbanékony, mint egy motorikusan megbízható 1.4-es 2001-es Seat Leon a bihari bércek közt hegynek felfelé, még mindig kiharcolja a helyét a Bundásligában, és persze megkérdőjelezhetetlen cséká a válogatottban, ahol 4 gólt is vágott idén! Reszkethet az angol, olasz és német válogatott, no meg a Deák téri Kakas presszó!

19.jpg
19. Schobert Norbi
Norbi minden évben durrant valami olyan tahóságot, amin a kulturált polgár jó látványosan felháborodhat és méltatlankodhat. Szerencsére én nem vagyok kulturált polgár, így a vágódisznózása is tetszett. És ha már vágódisznó: korábbi mozdonyszőke barátunkat, Gézukát kéregetés helyett dolgozni küldte! DOLGOZNI! Hát mekkora troll már!

18.jpeg
18. Szalai Attila
Isten ostora kissé remegő lábú pótmegoldásból idén a magyar válogatott védelmének legstabilabb tagjává vált. Oké, ez önmagában nem olyan nagy teljesítmény, de törökök rajongása és a Chelsea érdeklődése azért már jelez valamit. Az meg külön öröm, mikor belegondolok, hogy szenvedhetnek a külföldi kommentátorok, amikor a magyaroknál pályára lép Szalai, Szalai, Sallai és Sallói.

17.jpg
17. Dúró Dóra
Bárki bármit mondjon, oszloptestű Dóri még mindig csaknem olyan dögös és hamvas, mint 2010-ben! És igazából a programja is kábé ugyanaz. Cigányozás, lájtos zsidózás és némi irredentizmus… Hát ezek bizony olyanok, amit ma már a Jobbikban hiába keresnénk :(

16.jpg
16. Marco Rossi
Nem véletlenül skandáltuk az ő nevét júniusban az olasz nagykövetség előtt vonulva. Mégiscsak az aerodinamikus mester rakta össze úgy a csapatot, hogy abból EB-szereplés, és kis híján EB-bravúr legyen. És hát nyilván hosszú távon nem arra fogunk emlékezni, mikor oda-issza elpicsáztak minket az albán ci…pókészítő pékek, hanem mikor füstgránátoktól, sörtől, húgytól, és sült macskától illatozott a pesti utca.

15.jpg
15. Tölgyessy Péter

Tölgyessy Péter egyre jobban emlékeztet a Vissza a jövőbe Dokijára, és nem csak külsőre. Elemzései oly higgadtak, tárgyilagosak, már-már rezignáltak, mintha maga is saját szemével látta volna a jövőben, amikor a 6. Fidesz-kétharmad után Deutsch Tamás leteszi a köztársasági elnöki esküt, szóval javaslom, hogy sürgősen dobjuk össze a pénzt neki egy De Lorean-ra!

14.jpeg
14. Korda György
Idén rongyosra hallgattam az autóban a Korda Gyuri kazettámat, így egyszerűen nem tudom KORDÁBAN tartani (háhá) az öreg belga iránti lelkesedésemet. A Reptér című kiváló számához ráadásul idén csinált (teljesen indokolatlan módon) új klipet, amiben ismét megcsillantotta, hogy a csibészes sárm bizony örök!

13.jpg
13. Hont András 
Nagy év volt az idei Hont Andrásnak: kiszabadult a Héber Világ-Gonoszság béklyói alól, és ezzel a lendülettel odáig ment, hogy kiváló (többnyire a Droid-féle Covid-bolsevizmust kritizáló) megnyilvánulásai mellett még a hegyvidéki turul-szobrot is megvédte! Vagy József Attilát idézve akár mondhatnánk azt is: “a Hont kivont szablyával védte”.

12.jpg
12. Schäfer András
Hát lehet nem szeretni ezt az angyalarcú kisiskolásfejű srácot? Nyilván hogy ha kihagyná a döntő tizenegyest a magyar-román meccs 94. percében, amit Erdélyért játszanak akkor lehetne, de hát idén nagyon nem ez történt. Ehelyett szinte minden meccsén kiválóan játszott, és olyan erővel vitt be találatot a németeknek, amire legutóbbi alkalommal csak Csujkov 8. gárdahadserege volt képes.

10_2.jpg
11. Schiffer András
A harmadikutas törpeminoritás egyik apostola idén is kilőtt pár (kistermelőtől vásárolt, GMO-mentes, szerves anyagokból készült környezetbarát gyorsan lebomló) rakétát a hülye kormányra és a hülye ellenzékre (lásd a hülye Niedermüllert), remekelt a Sznobjektívben, ráadásul reggel 8-kor már együtt piált a Kapitánnyal! Riszpekt!

10_1.png
10. Szanyi Tibor
Akárhogy kapitányozza Gyurcsányunk MZP-t, Szívünk Kapitánya már örökösen csakis Szanyi. A fantasztikus marketinghúzással elnevezett ISZOMM pártja élén pedig még ahhoz is van pofája, hogy 2021-ben KÁDÁR JÁNOS-TERVET hirdessen meg, vagy hogy alkoholszondát követeljen a parlamentbe! (Szekeres Imre szövetségére mondjuk innentől már hiába számít) Na ezt se hittük volna 10 éve mondjuk!

9.jpeg
9. Plankó Gergő és Ács Dániel
A Puzsér által csak a 444.hu „jó szellemeiként” emlegetett duó valóban az egyetlen páros, akik érdemi újságírói munkát végeznek a portálnál. Bár Gergő halántéka már szexin őszülni kezdett (lehet Danié is, csak az nem látszik, mert skinhead), még mindig ifjonti lelkesedéssel próbálnak utánajárni az elcsurranó közpénz milliárdoknak egy olyan országban, ahol ezeket már mindenki harrachpéteri életuntsággal veszi tudomásul.

8.jpg
8. Szilágyi Áron
Hát micsoda vívónívó volt ez idén kéremszépen! Egy igazi Bezerédj Imre (csak nem áruló!), egy igazi Podbipięta (csak nem szűz!), egy igazi Akhilleusz (csak nem néger, hehe)! Nem csoda, hogy az év 10 legjobb sportolója közé választották a külföldi sportújságírók is. (bár ez a lista kétségkívül nagyobb elismerés)

7_1.jpg
7. Jamal
Jamal 2021-ben mondhatni mindent elért, amire férfiember vágyhat. Volt egy burnótban, alkoholban, és vad törzsi rítusokban (és bizony a buli egy pontján vizeletben) tocsogó legénybúcsúja, egy feledhetetlen, megőrülős reggelig táncolós esküvője, és még ezek után is volt arra ereje, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy már nem szűz!

6.jpg
6. Gulyás László
Talán már nem is emlékszünk erre a méltatlanul elfeledett hősre, de ez a szegedi professzor áprilisban olyan kiváló bon mot-okkal örvendeztetett meg minket, mint pl. „Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak.” vagy hogy „a kreol hallgatólány visszajöhetne”. Igazi babérkoszorús Tahó, akit persze napjaink píszí kultúrája rögtön meghurcolt. Legyen vigaszdíj számára a listás helyezés tehát!

9626132scghmuck02.jpg
5. Schmuck Andor
Andor, a romantikus amorózó nehéz pillanatokat élt meg 2021-ben. Korábbi kedvese (az a mocskos repedtsarkú) elhagyta (hogy rohadjon meg). Azt gondoltátok, hogy ezzel padlóra küldte hősünket? Hát nem! Pár hónappal később már beújított egy dögös szőkét, a karácsonyt már NYOLCVAN nővel töltötte, és két lepedőmosás közben még arra is volt ideje, hogy Belecskára szavazzon a települések versenyén! Egy szó: példakép!!!!

4.png
4. Gulyás Márton
Gulyás Marxi már csak azért megérdemli a listás helyet, ahogyan megizzasztotta csóri Fegyőrt az interjújában. Meleg helyzet volt neki az biztos. De ezen kívül is számos forró pillanatot hozott nekünk 2021-ben, hosszú kemény beszélgetéseket, hátulról támadós, igazi Partizános riportokat, és lövészárkokon átnyúló találkozásokat. (sosem hittem volna, hogy még vármegyésekkel is lesz interjú) Köszönet érte!

3.jpg
3. Márki-Zay Péter
Az év abszolút politikai slágere számomra egyértelműen a példás családapa-gyerekverő, szélsőjobbos-szélsőbalos-libertariánus, homofób és buzisimogató, bigott katolikus és libsi fos hódmezővásárhelyi polgi volt. Persze elszabadult hajóágyú a csávó, de talán pont ebben áll a varázsa. Bár a messiás-szereptől messze áll, de győzelme egyszerre bőszíthette fel Viktort és Ferit (+néhány döbbenetes módon karácsonyista fehérvárit), aztán idén meglátjuk ez a semmiből jött győzelem mire lesz elég a valódi tétmérkőzésen.

2.png
2. A HŐS
Csak ezzel a névvel írtam be a szakosztálykönyvbe azt a szurkolót, aki a müncheni arénában kesztyűjét poroló, szivárványos karszalagos buzi Neuer képébe vágta azokat halhatatlan szavakat, amik miatt mindenki rájött az országban: a szájról olvasás nem is olyan nehéz dolog: Na mi van te naplopó?

1_1.jpg
1. Várkonyi Andrea

Azt hiszed, jó éved volt, mert sikert értél el párkapcsolatok vagy pénzügyek terén? Ugyanmár. Andreának egyetlen igennel lett egy sármos, jól öltözött, Zuckerbergnél és okosabb férje, és durván 200 milliárd forintja. Míg mi 2020 végén a Marsi Anikó-Erős Antónia párharcon voltunk leakadva, ez a (Jamal szavaival élve) kivénhedt csataló ex-műsorvezető beelőzte hazánk összes aranyásó tizen-huszonéves riherongyát, és ellentmondást nem tűrően kilőtte a nyolcpálcás plüssmacit a Magyarország nevezetű búcsúban. Micsoda nő!

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr2416818746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása