még mindig a világháború
2010.03.11. 08:54
a szakosztály tagjait szinte kivétel nélkül foglalkoztatja a második világháború politika- és hadtörténete. viszonylag sokszor kerül szóba a téma baráti beszélgetések közben is (szakmai ártalom). ilyenkor mindenki elmondja saját véleményét, újonnan olvasott vagy hallott tényeket, sokszor illúzióit a történésekről. örök kérdés a "meddig tudtuk volna tartani a kárpátokat, ha nem állnak át a románok", melyre megnyugtató választ valószínűleg soha nem fogunk kapni. az említett vitákban gyakran én is részt vettem, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi időben picit jobban beleástam magam a világháborús témába.
mint fiatal történészhallgatók, talán túlzó "romantikával" tekintünk ezekre az évekre, talán nem mindig beszélünk róla kellő komolysággal. annak ellenére van ez így, hogy természetesen mindnyájan tisztában vagyunk azzal, mi is történt akkor a nagyvilágban és magyarországon. a szakosztály, remélem ez senkinek nem meglepetés, értelemszerűen a magyar (valamint a német, olasz, japán, stb.) hadi sikerekért lelkesedik és nagyon föl tud háborodni, amikor a kettős mércét alkalmazzák. gondolok itt például arra, hogy drezda földdel egyenlővé tétele stratégiai bombázásnak van beállítva, vagy hogy magyarország szovjet megszállását sokan ma is "felszabadulásnak" állítják be.
a teljes tagság meg van győződve arról, hogy nagyapáink annak idején európa legjobb katonái közé tartoztak és derekasan védték a hazát. ha pedig valaki a hazát és persze szeretteit védi, akkor teljesen mindegy, hogy kormánya kivel kötött szövetséget. a pacifisták pedig akkor, amikor a donnál üszkösödik a magyar honvédek lába, igazából csak rontanak hazájuk és nemzetük helyzetén. ha ugyanis részt veszünk egy háborúban, azt lehetőleg meg kell nyernünk. lássuk mi volt von Pappenheim budapesti német katonai attasé véleménye a magyar honvédről: "... Horvátország jó példa arra, hogy sem a horvátok, akik mindenkit kivégeznek, sem az olaszok, akik csak félnek, nem alkalmasak a rendteremtésre. Talán nem hallják szívesen, de az a véleményem, hogy a Balkán egyetlen jó katonája a magyar." ez a vélemény a magyar megszálló alakulatok ukrajnai alkalmazásának kapcsán hangzott el (persze jogosan bánthatja fülünket magyarország balkánhoz sorolása).
természetesen egy csomó, gyakorlatban véghezvitt haditettet lehetne megemlíteni az attasé szavainak bizonyítására. itt hadd idézzek most egy német, kissé biztosan túlzó szemtanút egy 1941. augusztus 15-i, mihajlovka térségében végrehajtott magyar lovasrohamról, mely a NKMH-ben mint az utolsó magyar lovasroham kerül megemlítésre: "A sürgős tüzérségi tűztámogatást hiába kértük, az egyre késett. És ekkor egyszer csak megjelent a színen egy magyar huszárezred, lóháton. Mind nevettünk. Ugyan, mit akarnak itt ezek a magyarok? (...) Ekkor szinte kővé dermedtünk. Ezek a fickók megőrültek. Huszárszázad huszárszázad után robogott felénk. Elhangzott a vezényszó. A barnára sült arcú, karcsú lovasok úgy ültek a nyeregben, mintha belenőttek volna. (...) Négy-öt könnyű páncélgépkocsi kanyarodott elő a szárnyakra, és már vágtatott is a sík mezőn a huszárezred, kivont kardjuk csillogott a lemenő nap fénylő sugaraiban. Talán Seydlitz rohamozott így egykoron. Minden elővigyázatról megfeledkezve ugrottunk föl állásainkból. (...) És azután szinte kidülledt szemmel, hitetlenkedve néztük, amit láttunk, hogy a szovjet ezred katonái, akik a mi századaink támadásait olyan hevesen és elkeseredett ellenállással verték vissza, most sorra ugrálnak föl és szinte eszelősen futnak, menekülnek, a diadalmasan száguldó magyarok pedig űzik, hajtják maguk előtt az oroszokat, és fénylő kardjaikkal gazdag, nagyon gazdag aratást végeznek köztük."
a második világháború magyar honvédségre nézve legszomorúbb eseménye köztudottan a don-kanyarban történt. az óriási túlerővel támadó szovjetek ellen hiába védekezett hősiesen katonáink döntő része. a veszteség elképesztő mértékű: 142 000 fő. ebből Nemeskürthy István szerint a halottak száma (a hadifogságban elpusztultakkal együtt) közelít a 100 000-hez. ehhez gondoljuk hozzá, hogy magyarország korabeli népessége nem egészen 12 millió fő volt. azt sem mellékes megfontolni, hogy az USA a háború folyamán minden fronton összesen nagyjából 300 000 halottat vesztett. igaz, ismerve az amerikaik elképesztő tűzerejét földön és égen, ez talán nem mindenki számára meglepő. számomra az volt.
Nemeskürty requiem egy hadseregért című könyvében más érdekes adalékokat is találhatunk a doni katasztrófával kapcsolatban. a mű 1972-ben jelent meg, tehát néhány ideológiai szempontnak nyilván meg kellett felelnie. ennek ellenére nem hinném, hogy nem hitelesek a szerző által közölt szemtanúi visszaemlékezések. ezek egy része a németek magyarok iránt tanúsított lenéző, hitvány magatartásáról szól. lássunk egyet: " (..) Az egészségügyi oszlop parancsnoka egy 8-10 személyből álló német csoporttal vitatkozott. A németek azt követelték az egészségügyi oszlop parancsnokától, rakassa ki a ponyvás szánokból a sebesülteket, és adja át nekik a szánokat..." Egy másik visszaemlékezés: "A legénység a szabadban éjjelez, a házakban németek vannak elszállásolva. A legénységnek nincs élelme. A németek fegyvereket, lovakat vesznek el erőszakkal." ezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy minden német tiszt és katona aljas volt, de azzal azért nehéz vitatkozni, hogy nem tekintették egyenrangú partnernek a honvédséget (példálózhatnánk még akár az eredetileg 2. magyar hadsereg kötelékébe tartozó páncéloscsoportosítással, melyet a donnál német vezénylés alá tettek át, s így Jány nem parancsolhatott saját katonáinak). végül még egy, más témájú visszaemlékezés Vécsey alezredestől, a 35. gyalogezred parancsnokától: "Kénytelen vagyok megállapítani, hogy ezek a zsidók sokkal fegyelmezettebbek, mint a mi honvédeink, munkakészségük és teljesítményük is jobb, mint a honvédeké. A zsidók a legnagyobb tűzben fegyver nélkül is kihozták a sebesült és halott honvédeket, volt is egy zsidó századnak vagy ötven halottja és kétszer annyi sebesültje." persze az, hogy ez a hősies magatartás mennyire történt kényszer hatására, már más kérdés.
a magyarország elleni szovjet offenzíváról és a kárpátokról csak néhány mondat. Ungváry Krsiztián cikke szerint egyes napokon a tordánál a szovjet-román erők ellen sikeresen védekező magyar csapatok 1200 halottat és sebesültet is vesztettek, ez pedig több volt, mint a németek egyheti átlagos vesztesége a teljes olaszországi fronton. a rendkívül bátor és hatékony magyar védekezés miatt a szovjetek a későbbiekben általában túlbecsülték a magyar erőket és csak abszolút fölény birtokában mertek támadást kezdeményezni. így volt ez a budapest elleni támadás esetében is, mely végül az egyesült német-magyar erők kitörésével ért véget. ennek az eseménynek pontosan egy hónapja, február 11-én volt az 55. évfordulója. emlékezés gyanánt álljon itt egy eseményeket feldolgozó Cseh Tamás szám, mely le is zárhatja ezt az írást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
a Viking 2010.03.11. 11:17:37
Kiflee: "a pacifisták pedig akkor, amikor a donnál üszkösödik a magyar honvédek lába, hazaárulók." - ez leegyszerűsítés. Nem minden pacifistát kell egy kalap alá venni Linder Bélával. Amit ő tett 1918-ban, az nevezheted így is ha gondolod. De aki pont azon munkálkodik, hogy a magyar honvédnek ne üszkösödjön a lába fölöslegesen, hanem jöhessen haza, az miért hazaáruló? 1-2 év után mindenki megutálja a háborút, tehát pacifista lesz, ez az 1. vh-ban is így volt. Mindenki hazaáruló?
Egyébként szerintem aki a donnál harcol az hős, rendben van. De ott nem a hazáját védi. Ezt is tisztázzuk.
The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.03.12. 23:08:41
A magyar a hadivirtus népe, mindennapi hősöké, a germánok viszont gyáva haszonlesők. Vikingnek lehet ellenvéleménye; sajnos az egész történelemkutatási tapasztalataim alapján az a véleményem, hogy a nordikus népek borzalmasan elkurvultak a 11. század végétől kezdve.
Kiflee 2010.03.15. 00:13:17
nyilván én is utálnám a háborút persze... meg az is igaz, hogy nem kellett volna belépnünk... Lustát pontatlanul idézve (ill. válaszát a "te meghalnál erdélyért?" kérdésre): "nem, én inkább élnék érte"