Milukaland az éjszakából…
2011.01.20. 07:48
Mindenekelőtt eloszlatnám a bevezető kapcsán felmerülő szóviccek lehetőségét. Nem egy általam elnevezett, vagy bitorolt földdarab esti fényben úszó pompázatosságáról fogok írni, sőt még csak nem is hölgyismerőssel eltöltött éjszakáról. Egy, a Deutsche Post kötelékében ledolgozott időtartamról lesz szó…Node kezdjük a legelején…
Nem is, ugorjunk vissza még egy kicsivel előbbre…Prózai rövidséggel kifejezve, egy órát vártam a munkába szállító kisbuszra, mert az ugyancsak prózai rövidséggel jellemezhető, öt órányi alvásidőt megszakító munkaközvetítői telefonhívást egy picit félreértettem. Ezt követett egy, a klaviatúra koptatására nem érdemes 5 darab munkaóranyi időszak… A munkaközvetítő hölgy áldásos tevékenysége kapcsán meglehetősen zord fáradtsággal vettem tudomásul a maradék egy órányi munkaidőt (mikoris rájöttem, hogy ez az egy óra tulajdonképpen még leginkább kettő).
Egyből derűsebb hangulatban léptem oda az újonnan odaállított „Kofferhez” (butus germánok valamiért így hívják a kamionplatót), melyet kinyitva azonnal konstatáltam, hogy itt bizony Tom Tailor cikkeket fogok pakolászni… Ez sokat dobott a kedélyállapotomon, ugyanis tekintélyes jómódról ad tanúbizonyságot, ha az ember még melóban is ilyen igényes cuccokat hordhat. Nyílván érezte ez a Tomi fiú meghatódottságomat, mivel egy, a munka közben viszonylag közvetlennek számító gesztussal a nyakamba borult. Még könnyezni is hittem egy pillanatig, de aztán rájöttem, hogy a nedvességet pusztán a plató tetejéről lefolyólag kaptam a nyakamba. (Milukalandból minden Tomika azonnali hatállyal történő kitoloncoltatása lép érvénybe.)
Komoly postai tapasztalattal rendelkező kollégák is (Óz, Kiflee) megerősíthetik a csomagokkal szembeni előzékeny bánásmódunkat (ritkán helyezzük négy méter távolságnál messzebbről a szalagra a pakkokat), ilyen kezdés után pedig azt hiszem nyilvánvaló okokból, fokozott figyelmet fordítottam a csomagok épségére. Eddig mókának hittem azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Tom Téjlor pólókhoz ajándék kidolgozott felső is jár, de a csomagok súlya kapcsán kénytelen vagyok hitelt adni ezeknek a kósza mendemondáknak. Közben egy, a Tamásunk lelkiállapotát újfent kifejezni vágyó csomag elől épp, hogy ki tudtam térni (szemelvény szókincsünk erőteljesebb kifejezéseiből (a magyar nép zivataros századaiból)).
Néhány intenzív csomagot azért megvisel ez a heves érzelmi világ, teljesen úgy néznek ki a szalagon utazva, mint amiket valaki előzetesen megfontolt szándékkal hirtelen felindulásból egyik pillanatról a másikra hetvenkétszer oldalba rúgott. Akadnak közben feltehetőleg acélból készített, hegyesre fent papírdobozok, melyek mintegy szúrópróbaszerűen kívánnának velem közelebbről is megismerkedni, melyek hevét néhány barátságos, elegáns üdvözlő szóval és mozdulattal igyekszem elhessegetni. Szóval nehezek ezek a Tomi-ruhák (és némelyik halmazállapotából őszi-téli kollekcióra tippelek), de nyílván nem könnyű stílusosan és elegánsan öltözködni, úgyhogy ez végső soron érthető.
Azonban néhány pakkal találkozva viszonylag Tamásunk ruháinak súlyával válik jellemezhetővé eddigi sugárzó lelki békém további fenntartásának feladata. Gyermekinek nevezhető munkakedvem elleni ormótlan támadásként érzékelem, hogy egy meglehetősen terebélyes, de ennek ellenére valószínűtlenül nehéz dobozon észreveszem a „Vorsicht! Glas” feliratot. (közben hevenyészett lista drága téjlorunk felmenőinek feltűnő hasonlatosságairól az emberszabású kérődzőkkel.) Angolosok kedvéért, a felirat figyelmezteti a posta esetlegesen durva lelkületű rakodóit a csomag törékeny mivoltára, konkrétan, hogy üveg. Könnyed, finom mozdulattal a futószalagra libbentem a rakományt, mely hálás csörömpöléssel köszöni meg féltő gondoskodásomat. (Egyik szomszédos Arbeiter közben átkukkant, mert megijedt, hogy még össze találom törni a plató könnyen sebezhető acélszelvényeit.)
Közben segítségemre siet a szomszédos szalagról, az épp kifogyó áru miatt pillanatnyi tétlenségéből menekülő iraki bajtárs. Rendületlen kitartással felhelyezi a két legkisebb csomagot a szalagra, majd a közös munka kitörölhetetlen emlékével távozik inkább vissza unatkozni. Közben azért jó szándéka jeléül a lábamnak noszogatja a mozgatható futószalag pehelykönnyű szerkezetét, melyet én halk kacajjal veszek tudomásul. (Milukalandban közben a teljes parlament jóváhagyásával önhatalmúlag érvényt szerzek az iraki polgárok kötelező munkatáborba vezénylésének a hét nyolc munkanapján, ezzel párhuzamosan néhány buzdító gondolat a közel-keleten állomásozó amerikai hadosztályok bátorítására.) Ezek után, mintha röpke nyolc óra telt volna el, a végéhez értünk a munkaidőből fennmaradó harminc percnek.
A hazaút során, ahol a 25 kilométeres gyorsaságnak megfelelő sebességgel süvít kisbuszunk (munkába menet piros lámpán is átsurranunk a gyorsabb haladás érdekében) a könnyed testmozgástól felüdülve elhatározom, hogy soha többet nem jövök már dolgozni ezen a héten. Nem is untatnám tovább kevés számú, de annál kevésbé lelkes olvasóinkat minden apró részlet pontos feltárásával, ehelyett inkább szundítok egy kényelmeset...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Droid 2011.01.20. 19:52:36
