M. és a kutya
2012.01.02. 11:41
Egy kedves szilveszteri történetet osztok meg veletek, ami velem illetve pontosabban szólva a barátommal esett meg. Az ember öregszik (valamint szeretné azt hinni, érik is) így idén az év utolsó napján nem én voltam a legrészegebb. A következő sztori viszont eléggé ledöbbentett, pedig láttam már cifra dolgokat,
Olyan hajnali fél 3 körül, amikor kimentünk a bulinak otthont adó bár elé, azt vettük észre, hogy egy M. barátunk egy jól megtermett vizslát nyugtat/ölelget. Ez nem is lett volna különösebben meglepő, hiszen szegény állaton látszott, hogy a petárdázás miatt nagyon meg van rémülve. Akkor jót röhögtünk, de elintéztük ennyivel. Később arra lettünk figyelmesek, hogy M. és a kutya már az benn a bárban "enyelegnek". Végtelenül aranyosak voltak, M. kezdetben még csak guggolt mellette, később (mivel már nem volt szomjas) már ült. Közben folyamatosan beszélt hozzá (a la Vanyus Sanyiéknál). A tiszta segítő szándék, a mély és érdek nélküli szeretet megnyilvánulása volt ez.
Mi ekkor már nagyon röhögtünk, szinte biztosra vettük, hogy M.-ben a csodálatos kutyadoki manifesztálódott és hogy ő a Suttogó. Az idillt a bár tulaja szakította meg, ugyanis kizavarta őket, de M. nem adta fel és tovább vigyázott rá.
A történet innentől lesz igazán vicces/szürreális. Fél 4-kor ugyanis megjelent a "hazasegítő", régi lakótársam, Boby apjának személyében. Haverommal minden különösebb gond nélkül elhelyezkedtünk a hátsó ülésen és vártunk...
-M. bzzzeg, gyere már!!
-Jóó, megyek már! Gyere kutya, gyere...
-M...???
-Jó kutya, gyere kutya...na akkor jössz, vagy maradsz? Gyere!!!
A következő pillanatban megtörtént az újévi csoda, a jól táplált vizsla ott figyelt a Fiat Doblo hátsó ülésén. M. már nem volt szomjas, neki a helyzet természetes volt. Boby és faterja bokorarccal néztek, de nem szólt egyikőjük sem. Sokk hatása alá kerültek. Tartott egy 3 percig, mire mindenki összeszedte magát és elindultunk. Az út maga nyugodt, de egyben mozgalmas is volt. M. folyamatosan beszélt a kutyához, egy percig nem hagyta támasz nélkül, valamint prófétaként a saját balsorsát is megérezte. De nem tört meg, Kozsóként ontotta magából a szeretetet.
-Jól van kutya, itt biztonságban vagy...nincs semmi baj, hazaviszlek...anyám engem kinyír, de neked jó lesz...anyám nagyon le fog baszni, de nem érdekel, ne félj semmitől...
Így is lett. A Mekinél szálltunk ki, mi különösebb gond nélkül hazaértünk, M. azonban (mint később megtudtuk) 2 óra alatt tudta le a 20 perces utat. A vége azért happy end lett, reggel visszavitték Ságvárra a kutyát, ahol a gazdája kitörő örömmel fogadta. Nem így M szülei, de ez már járulékos veszteség. Aznap este példát kaptunk a feltétel nélküli szeretetből, köszönjük M!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
