Bevetésen a Szakosztály I.
2013.01.03. 17:54
Borongós, hűvös volt a szeptemberi hajnal a Börzsönyben. Az apró erdészlak szinte észrevehetetlenné vált a vaksötét éjszakában. Semmi sem mutatta, hogy a faházban emberek alszanak.
Néhány perccel 4 óra után aztán sivító hang robbant bele a csöndbe. – Ébresztő, ébresztő!!! Nyeee, keljetek fel kis ribancok, aludtatok már eleget!
A honvédek szeme szinte kipattant a fülsüketítő hangra, bár az ébresztés most még a megszokottnál is korábban érkezett.
– Hadnagy úr, maga sosem alszik, az istenfáját? – nyögte félálomban, kiszáradt torokkal az egyik fiatalember.
Álom és éberlét mezsgyéjéről egy határozott gyomorrúgás mozdította el az utóbbi irányába.
– Vigyázz a szádra katona! Majd alhatsz a magyar feltámadás után. Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha – ezt tartsd észben! Most pedig takarodj ki és rakj tüzet! Ilyen névvel amúgy sem lenne semmi keresnivalód a honvédségnél.
A másik négy honvéd már felöltözve várta Wass Gedeon magyar királyi hadnagy parancsait, amikor Wolfsohn Pongrác a rúgástól görnyedten kikászálódott az ágyból. Még csak pár napja ismerték a hadnagyot, de azt már megtanulták, hogy nem érdemes vele packázni. Különösen a tiszt csicskása, Boba Bence volt serény, ő már az asztalon csavarta urának a cigarettát, kitűnő marokkói dohányból. Természetesen Wolfsohn is ismerte már a dörgést, de ő természetéből adódóan nehezen tűrte a Wass által megkövetelt vasfegyelmet.
Az apró termetű tiszt hírhedt volt szigoráról. Az ezrednél rebesgették, hogy civilben igazi bohém figura, nem veti meg pezsgőt, a bort, az éjszakázást. Állítólag több, igencsak fiatal lánykának is csapja a szelet, köztük a székesfehérvári Spitzer Nyomda tulajdonosa lányának, a tizenhat éves, csodaszép Esztikének. Ám ha felöltötte magára az egyenruhát, tüstént vadállattá változott és a legapróbb kihágásokat sem tűrte el. Igazi fanatikus katona volt, s bár testalkata miatt a Ludovikára nem vették föl, az évek során közlegényből hadnaggyá vált töretlen kitartásának köszönhetően. Leszek én még ezredes is, ha egyszer a Vezér fogja irányítani az országot – mondogatta. A honvédségen belül mind erősebbé váló titkos nyilas szervezkedések egyik irányítója volt. Horthyt ugyan tisztelte, de nem szerette, nyugat- és zsidóbarátnak tartotta, valamint kritizálta a kommunisták elleni – szerinte túl puha – föllépését is.
Ezen a hajnali órán pedig különösen feszült volt Wass, hiszen – bár ezt legénysége előtt titkolnia kellett – ő is szívesen aludt volna még egy órácskát a szalmával bélelt priccsen. Egyébként is nagyon rosszul aludt az éjjel, hiszen ő tudta, amit emberei még nem, nevezetesen, hogy este vásárra viszi a bőrét a maroknyi csapat. A legénye által mesterien megcsavart cigaretta sem nyugtatta meg, szíve vadul kalapált, amikor kiadta a reggeli parancsot.
- Ma hosszú menetelés vár ránk, ezért a reggeli futást kihagyjuk. A többi erősítő gyakorlatot viszont mindenki elvégzi Erős tizedes irányításával. A reggeli után pedig mindenki csomagoljon! Menetre készek legyetek, amikor visszajövök! A mai napra készültünk az utóbbi egy hétben. Most elmegyek a Szarvas-itatónál lévő határvadász őrsre, el kell intéznem egy telefonhívást. Rumka közlegény, te velem jössz! A bevetés részleteiről időben tájékoztatva lesztek.. Leléphettek!
Rumka Iván az egyik legjobb felderítő volt a székesfehérvári 3. (Szent István) honvéd gyalogezrednél. A különleges akcióra önként jelentkezett a robusztus testalkatú, kőkemény, szinte már szögletes vonásokkal megáldott Rumka. Nem igazán lelkesedett a katonaságért, a hazafias eszmékért, de becsülettel tette a dolgát. Hideg ésszerűség, higgadt döntéshozatal segítette a rá kiosztott feladatok ellátásánál. A veszélyesnek ígérkező bevetésben is inkább az ígért jutalom, mint a kalandvágy vagy a dicsőség miatt vett részt. Hirtelen döntés következtében lépett be a seregbe, és úgy érezte, hogy itt végre megtalálta számításait. Legtöbb feljebbvalóját mélyen megvetette, de parancsaikat mindig tökéletesen teljesítette. Wass hadnagy gyorsan megkedvelte a precíz katonát, tökéletesen megbízott benne, de legjobban tájékozódási képességeit csodálta – persze nyíltan mindennek sosem adott hangot. Most is fölvidult kissé, amikor kedvenc katonájával vágott neki a sűrű erdőnek, tudta ugyanis, hogy Rumka az itt töltött pár nap után máris nagyszerűen kiismeri magát a környéken.
- Iván, aztán úgy csináljuk, hogy még véletlenül se lássanak meg bennünket a Beneš-kutyák! Mostanság nagyon sok a határsértés cseh részről… Hej, csak egyszer kerüljön a kezeim közé egy felderítőjük, sírva fog panaszkodni a Teremtőnek, hogy nem magyarnak szülte a cseh-tót édesanyja! – mondta vidáman.
- Nyugodt lehet uram, a 106,7-es magassági pont felől közelítjük meg az őrsöt. Ilyenkor a kukoricásban még sűrű a köd, tíz lépésről is aligha vennének észre.
Szerző: Kiflee
7 komment
Címkék: történelem szakosztály Wass hadnagy szakosztály a történelemben velociraptor táplálkozása bevetésen a szakosztály
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jamal_Fraser 2013.01.04. 01:58:12
amúgy végre, már rettenetesen hiányoztak ezek a jellemkomikumra épülő fantáziaírások a Szakosztályról, melyek nekem mindig is a kedvenceim voltak, de sajnos manapság elritkultak, köszönjük, Medvus!
Kiflee 2013.01.04. 10:52:57
vmalcsik 2013.01.04. 17:09:33
"Vezetőnk "Szabó szaki" a század élire állt, majd jelszót adott az indulásra és a menet elindult ismét egy ismeretlen szálláshely felé. Baradlai Pál tizedes a század mellett ballagott és szavaiból érezni lehetett, hogy erős "nyilaspárti" mert állandóan a Horthy kormányzót szidalmazta. Mi nem valami nagy elragadtatással hallgattuk ezeket a nem éppen "dicsérő" szavakat, de nem tettünk semmilyen megjegyzést Baradlai szavaira. Ezt nem azért tettük, mert mi annyira szerettük a kormányzót, de azért a nevét tiszteltük, mert bennünket arra tanítottak. Az már nem a mi dolgunk volt, hogy a háborút Horthy kormányzó hogy irányítja, de abban az egyben becsültük, hogy 1944. október 15-én ki akart lépni a háborúból és ha ez sikerül néki, akkor a mi "kálváriánk" sem jut el idáig. Ezért mi nemigen csatlakoztunk Baradlai tizedeshez, de azért megadtuk néki a rangjához méltó tiszteletet."