Még tavaly nyáron ért az a szerencse, hogy egy hétig kőművesekkel dolgozhattam együtt. A közösen eltöltött időt nagyon élveztem, számomra nagy élmény volt. Lestem a szavaikat, nem akartam lemaradni a bölcsességeikről. A sok ott hallott dologból már tavaly szerettem volna ízelítőt adni, három történet vázlatát föl is jegyeztem egy cetlire, ami most a kezem ügyébe esett. Egy éves késéssel meg is írom a bejegyzést, fogadjátok szeretettel!

A két fickó közül Zoli bácsi volt a tipikus 50 év fölötti kőműves, akinek szinte állandóan cigi lóg a szájából, a munkakedve pedig stabilan alacsony. Munka közben sokszor emlegette otthon rá váró feleségét („asszony”), de bizony soha nem a trubadúrköltők stílusában és szókincsüknek fölhasználásával. Az egyik forró délelőttön éppen pihenőt tartottunk és csak álldogáltunk a tetőn (ilyen is volt), amikor lenn az utcán feltűnt a nagyon csinos helyi postáskisasszony. Mi persze rögtön kiszúrtuk, egy szép nőt forrónadrágban persze nem nehéz… A látvány különösen Zoli bá´ fantáziáját mozgatta meg. Az utcában küldeményeket kézbesítő Petrát vágyakozóan bámulta, közben különböző dicsérő szavakkal illetve testi adottságait. „Micsoda lábai vannak, milyen szép barnák, vékonyak. Nem olyan kövér, mint az asszony…” Végül, Petra távozása után még ennyit szólt kollégájához: „Te, Sanyi, ennek szárazra lehetne nyalni a *ináját!”

A kolléga, Sanyi bácsi sokat anekdotázott, történetei közül kettő különösen megmaradt.

Sanyi bácsi egy viszonylag alacsony, bajszos, jó erőben lévő ember – ez később még fontos lesz. Egyszer a helyi orvosnál dolgozott és beszédbe elegyedett vele. Az orvos már 80 körül jár, a háború után Csehországból jött praktizálni délre, a magyarok közé. Már jó pár éve a faluban él. Állítása szerint, amikor annak idején megmondta szüleinek, hogy magyarok lakta vidékre megy dolgozni, azok erről erősen le akarták beszélni. Azzal ijesztgették, hogy a magyarok alacsony, bajszos, haragos emberek, még tán´ meg találják verni. A doktor úr szerencsére nem hallgatott szüleire. Mindenesetre Sanyi bácsi sem verte meg, csak egy jót mosolygott az öreg meséjén.

Történt nemrég a faluban, hogy az egyik nagygazdánál beomlott a régi ház oldala. A viszonylag jól menő gazdaságban többen is alkalmi munkát vállalnak olykor, köztük Fero is, egy, már a faluban született szlovák. Feronak még szülei kerültek a faluba valahonnan Közép-Szlovákiából, nincs vele semmi probléma, rendes ember, ráadásul anyanyelvi szinten beszél magyarul. A gazda a bedőlt oldalú ház kijavításával Ferot akarta megbízni. Ő azonban ódzkodott a munkától, mondván: „Aztán mi lesz, ha rám szakad a fal?” A gazda lakonikus (de humorosnak szánt) válasza így hangzott: „Mi lenne?? Egy tóttal kevesebb.”

Csak a miheztartás végett, néhány alapkifejezés. Személyes kedvencem a "kivitelezés közbei komplikáció".