kedves szakosztálytagok, tisztelt olvasóközönség!
az a gyalázatos helyzet állt elő, hogy a blog olvasottsága szánalomra méltó módon lecsökkent. tegnap egész konkrétan 6-an voltak kíváncsiak ránk. ez a szám pedig nem csak a szakosztály tagjainál kevesebb, de megkockáztatom, hogy az szdsz szavazóbázisánál is. ezért gondoltam írok egy általánosabb, akár 10-20 (!) embert is érdeklő postot. ami ugyan kissé száraz, de talán kell ilyen is.
következzen tehát az írás, mely talán választ ad az olyan kérdésekre: most mi ez a szakosztály? meg az a hülye jel? miért vannak ilyen hülye neveitek?
nos:
1. miezazegész?
a szakosztály megalapítására -mint ahogy arról már szó volt-, valamikor 2008 októberében került sor, a pécsi corner kocsmában. elsődleges célunk meglepő módon az volt, hogy kicsit szervezettebben kulturalizálódjunk eztán, járjunk színházba, kiállításokra, ilyesmi. ebből persze azóta nem lett semmi, így a RnR szakosztályt nehéz lenne behatárolni, talán leginkább egyfajta intézményesített baráti társaságként a legjobb említeni (bár felmerült az is, hogy terrorszervezetté alakítjuk).
2. szimbólumok
a balra látható logó saját tervezésem, a szakosztály hivatalos jelvénye. két R betűt formáz (egy sima, és egy fejjel lefelé álló), háttérben a szakosztály színével a bordóval. hogy miért ez lett a hivatalos, szín, már lövésem nincs. de jól néz ki, na. a másik szimbólum a nyolcágú csillag:

a másik szimbólum róka kreációja, azért 8 ágú, mert 8an vagyunk, nem túl bonyolult. bár talán hamarosan talán csak 7 ágú lesz, ha megszavazzák az indítványomat bodáról, hehe.
(ezeket csak azért írtam le, hogy tudja mindenki, mit kell fújni házfalakra, meg mit kell festeni a mozgalmi zászlókra)

3. nevek
no, ezek az idióta nevek bizony a mi mozgalmi álneveink. céljaink közt ugyanis természetesen helyet kapott a hatalom megragadása, de addig, amíg ez be nem következik (hamarabb, mint hinnéd...), kénytelenek vagyok illegalitásba (és persze anonimitásba) burkolózni, nehogy levadásszanak. brux igazi neve egyébként eredics milán.

no, mára ennyi, legközelebb a méltán népszerű szakosztály a történelemben sorozat újabb részével jelentkezem.
béke!  háború!
 

Szerző: Noked-Lee

11 komment

Címkék: szimbolika

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr51213132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal_Fraser 2009.06.29. 13:58:43

Miféle indítványod van Ózról?

Noked-Lee 2009.06.29. 16:13:31

na vajon? kirúgni a faszba :)

A csodálatos Óz 2009.06.29. 23:18:48

Te akkora hülye vagy kedves Noked-Lee! ne menj politikusnak! először leírod az igazi nevemet, aztán meg a mozgalmi nevek fontosságáról beszélsz? amúgyis ki vagyok rád akadva! az a vonyarci műsorod elég szánalmas volt!!!

Noked-Lee 2009.06.29. 23:55:43

kedves boda balázs székesfehérvári lakos kérlek moderáld magad, és ne kapd fel a vizet olyanon, ami nyílvánvalóan poén. amúgy meg be vagy baszva, ne magyarázzál.

a Viking 2009.06.30. 11:35:33

már meg is rendeltem az iszapot, le lehet rendezni a dolgot. :)

Jamal_Fraser 2009.07.05. 12:51:15

Jój, jó a Szakosztály jó dolog, de szeretném felhívni mindenki figyelmét,

hogy mennyire vállalahatatlan és ellentmondásokkal terhes egy társaság is

ez.

1. Először is ott vannak a politikai nézetek. Lusta szélsőcentralista

szocreál ideológiája még rendben lenne, de a többiek... nem hinném, hogy

lenne ember a földön, aki fel tudná dolgozni azt, ha kiöntenénk rá minden

bennünk rejlő gyűlöletet, előítéletet, szélsőséges nézetet. Nem is beszélve arról a zikkaj- és wehrmachtimádó magatartásról,

amit részegen tanusítunk.

2. Annak ellenére, hogy a Szakosztály meghatározó részének vannak

antiszemita kilengései, bevettünk egy ronda sváb zsidógyereket, aki

ráadásul nem az a békés, "nem ártok senkinek" fajta, hanem a tipikus

mételyező, rasszista, nagytőkés cionista féreg. Ez lenne Noked-Lee.

3. Baráti társaságnak nevezzük magunkat. Ez nevetséges, hiszen itt van

velünk Óz, aki egy szál cigiért mindőnk veséjét eladná, mire annyit

mondanánk "arbaitmachfrei".

4. Egy kellemes társaság nem lehet meg jó poénok nélkül. De ha már

tényleg belemelegedtünk, Minyinek muszáj elrontania a hangulatot valami

istentelenül szar szóviccel, csakhogy mindnenki azt kívánja, bárcsak ne

született volna meg.

5. Jamal. Pf. Sírsz. A társaság zikkaj (eddig renben van), de akkor ő mit

keres itt? Annak ellenére, hogy némileg ájra (és politikai nézetei is

beleillenek a képbe), termete és testalkata alapján a '30-as években az a

srác lett volna, akit kizárnak a hitlerjügendből lelkesedése ellenére is,

és az eutanázia program keretében szépen elgázosítják.

6. Májer, bár diktatórikus nézetei vannak (nagyon helyesen), egy liberális, demokrata néppártban politizál. Nevetséges.

Hogy kerül ő ide?! Nem is beszéle sokat vitatott italozási szokásairól.

7. Kiflicica kedves, jóakaratú fiú. Hogyan keveredett egy gyűlölködő,

szélsőséges baráti csoportosulásba, és hogy lehet annak szerves

alkotórésze? Valaki már magyarázza meg, vagy szóljon a Gergőjének, hogy már túl messzire kódorgott a fénytől, mennyen vissza, mint az autista

gyerek a Kockában.

8. Lusta. Na, mondjuk vele nincs gond, esetében a Termető az intelligencia, a humorérzék, az empátia és az alkoholizmus eszközeivel olyan lenyűgöző organizmust hozott létre, melyet kortársai csak "Uralkodóként" emlegetnek.

Jamal_Fraser 2009.07.05. 12:53:24

Szóval ha már Szakosztály, akkor érdemes látni árnyoldalát, és beteges mivoltját is.

Noked-Lee 2009.07.05. 17:03:07

háh :D
ez akár postnak is mehett volna:)

brux_88 2009.07.06. 22:45:04

az elmúlt évek legszenvedélyesebb politikai megnyilatkozása....


beeeeng...szaszinnyóóó

Jamal_Fraser 2009.07.08. 01:47:04

Brux, úgy érzem, túl jól ismersz. Kérlek távozz.

a Viking 2009.07.20. 11:47:29

Milyen árnyoldalak??? Csupa pozitívumot írtál!
süti beállítások módosítása