jártál-e már fehérváron....
2009.12.25. 23:23
idén másodszor vállalkoztam arra, hogy közvetlenül karácsony előtt stoppal induljak el hazafelé a mediterrán debrecenből. mivel azonban ezúttal nem Gergővel, hanem a Csodálatos Ózzal volt szerencsém útra kelni, a stoppolás végcélja "csak" székesfehérvár volt (bár tavaly is csak odáig jutottunk el) , onnan vonattal szerettem volna folytatni utamat .
a kemény fagy és a csütörtök este még mindig érezhető következményei ellenére sem tértünk el tervünktől - szombaton reggel az uránvárosból 7:23-kor induló 2-es buszon találkoztunk. budainál leszállás, gyors bevásárlás a tescoban és negyed 9-kor már a pécs táblánál stoppoltunk. ekkor még papírral - felváltva lengettünk és fogtuk a papírt, a papírfogó szakszerűen kicsit hátrébb állt. úgy 5 perc után föl is vettek, ám nem zircig - mint ahogy először értettem - hanem csak hirdig vittek el a munkások (nem elvtársak!). föl sem melegedtünk, már ott is voltunk, újra a mínusz tízben. rendkívül demoralizáló volt látni a pkrt-s buszokat, melyek jelezték hogy a szó jogi értelmében még el sem hagytuk pécset.
ami innentől kezdve következett, az egyáltalán nem volt kellemes és senkinek sem tanácsolnám, hogy kipróbálja. hiába a szövetkabát, hiába Óz boci szemei és megnyerő mosolya, hiába a reszkető hüvelykujjak... hiába a karácsony előtt meleg hajlékukba igyekvő - nyilván szegény - egyetemisták... vagy 20 percig (több mint 100 autó) nem vett föl senki, míg végre egy fiatal bmw-s srác megszánt minket és elvitt a szekszárdi kereszteződésig. itt Óz még a cigijét sem tudta elszívni, olyan gyorsan megálltak (egy audival). a következő megállóhelyünk nagydorog volt, ami, mint kiderült nem egy chicago és viszonylag kevés autó jár arra (a délről jövőknek a fele meg csak tankol és visszafordul). azt hiszem itt fáztunk a leginkább (a föltámadó szél miatt), egy idő után úgy éreztem, mintha a nyálam megfagyott volna és összetapasztaná az ajkaim (jellemző még, hogy a hubertust sem volt kedvünk elővenni). nagy sokára fölvett egy milliomosnak tűnő hatvanas fickó, akinek vadiúj opeljében jól megfért egymás mellett az illatosító, a bagófüst, a szentkép és a kereszt. valószínűleg ez a négy dolog többet is ért benne (természetesen anyagiakban), mint Óz legendás ticoja mindenestül. jófej volt az öreg, de amikor pár perc múlva kirakott cece központjában (cece rohadt hosszú falu), már nem is volt felhőtlen kis örömünk. szerencsére csak 10 percet kellett várni egy buszra, amellyel eljutottunk sárbogárdra, ahonnan - Ózt idézve- "már semmi perc alatt eljutunk fehérvárra, onnan nem is lehet máshova menni". nos, lett belőle vagy 20 perc, de épp amikor már föladtuk volna (elkezdett havazni) és vissza akartunk gyalogolni a buszpályaudvarra, fölvett minket egy kisgyerekes család. a legeslegjobb szándékú megmentőink aznap. nem mellesleg gyönyörű volt az anyuka és még Olivér nevű kisfiuk is spanolt velem. ők nissannal voltak. itt kell fölhívnom mindenki figyelmét arra, hogy szigorúan tengelyhatalmi autókkal jutottunk el az ősi koronázóvárosba (a munkások kocsiját leszámítva talán, bár Óz szerint az mitsubishi volt).
délután 1 óra volt, úgy tűnt vége a nehezének, Óz otthon volt, én pedig indulhattam tovább a 14.37-es vonattal. vonatom indulása előtt beültünk forraltborozni (hova is?), miközben lassan kiolvadtunk (fájdalmas volt, ahogy tért vissza lábamba a vérkeringés). a közben lezúduló hó azonban alig másfél óra alatt megbénította az egyébként mindig jól fölkészült, rugalmas és pontos MÁV-ot és vonatom nem indult el kelenföldre. az estét emiatt Ózéknál töltöttem (köszönet érte még egyszer), még Vasikával is találkoztam, aki szokatlanul kedves volt és amikor meglátott a hóban botorkálva, azonnal elvitt kocsival Ózékhoz. Vasi egyébként havat lapátolt, tehát dolgozott!!! másnap további, jóval kisebb megpróbáltatások árán (almásfüzitőnél egy órát álltunk, mert valami befagyott), de csak eljutottam komárom északi felébe. vasárnap délután már nem jártak buszok, ezért szüleimnek is részt kellett venniük a mentésben és daewoonkkal bevánszorogtak értem a havas utakon (kórea japán gyarmat volt!). pécs-búcs 35 óra, új rekord. ritka jó érzés volt hazaérkezni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
