In memoriam

2010.06.23. 19:34

(szentimentális jeremiád egy öreg kobzos tollából)

Hát eljött ez a pillanat is: utoljára esteledik rám a koleszszobámban (és világít rá a lenyugvó nap a monitoromra, hogy dögölne meg). Holnap kiköltözök, szeptembertől pedig –mint az ismeretes- a szántó le lesz zárva, gondolom jó 2-3 évre, szóval –ha minden jól megy- holnap 4 év után végleg véget ér szántós pályafutásom. A szoba már üres. Pár nyom még őrzi az elmúlt év(ek) emlékeit: egy lopott zászló a sarokban, a vasaló nyoma a szőnyegen, a lepotyogott vakolat a diszkógömb helyén, de a szoba már üres. És üres a koli is, alig lézeng pár kiköltöző. Úgy érzem magam, mint letűnt korok tanúja, vagy mint az utolsó honvéd a Kárpátokon, ki arra gondol: milyen kár, hogy menni kell, hisz maradhattam volna még!
Na igen, nem könnyű ennyi év után otthagyni egy helyet, melyet oly sokáig otthonodnak mondhattál. Csak hogy érzékeljük az időt: 4 évvel ezelőtt még a második Gyurcsány-kormány megalakulásán bosszankodtunk. 4 évvel ezelőtt a most szánalmasan vergődő puttáná-válogatott világbajnok volt. 4 évvel ezelőtt Óz még vékony volt, és villámlábú focista. Vikingnek gyönyörű, hosszú lobonca volt. Én rühelltem a sört, ha kicsit több pénzem volt, Martinire basztam el. 4 évvel ezelőtt Rettenet Tábornok még ivott felest. Kif-lee még törte a magyart (najó, még mindig). És úgy egyáltalán: 4 évvel ezelőtt még nem is ismertük egymást.
Azóta telt-múlt az idő, sok minden változott, de a kolesz valahogy furcsa stabilitást adott. Megjártam két szobát, elfogyasztottam 7 szobatársat, egyikük a pszichiátrián kötött ki, a másik császárlábat kapart ki a földből, a harmadik menthetetlenül buzi lett. És persze van, akivel már csak pár szót tudnék váltani, és olyan is, akivel sosem váltottam többet.
Ez a szoba tehát otthon volt számomra. Egy szemétdomb, nem kétséges, ahol azért örültünk a hangyáknak, mert reméltük, hogy legyőzik a csótányokat, és kiűzik őket innen. Ahol a net szar, a melegvíz alkalomszerű, a közös fürdőben pedig patkányok rohangáltak. Erre persze én is rátettem egy lapáttal, és olyan mocsokban éltem, hogy még a talán a faluvégi cigányok is megirigyelték volna. De mégis imádtam. Ez volt a ’pussy-magnet’ szoba, saját fürdővel (!), padlószőnyeggel (!), gyönyörűen kifestve, többnyire remek szobatársakkal.
De otthon volt ez másoknak is. Az évek során lakott itt a Tábornok, Óz és Kif-lee is, akikkel jópárszor ittunk meg ’még egy sört’ a büfében.
És otthon volt ez a teljes társaságunknak. Az idei év legsablonosabb estéje is így hangzott: 8kor szántó, aztán hangi, aztán szenes. Szántó napok, cotton eye joe-k (megvan mindenkinek Pankó napszemüvegben?), bekevert budget-bor, Bélabá, és persze óz ébresztése 9-kor: „gyere igyunk meg egy sört, mer én még kúrvára be vagyok baszva!”.
Ezek jövőre nem lesznek. A festett falat kibontják, az ezerszer lehányt csempét felszedik, a pocsék biliárdasztalt kidobják. Hiányozni fog. Minden kis faszság.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr612104712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiflee 2010.06.23. 21:31:53

ahol kosz van, ott Élet is van. bele se gondoltam még, hogy Ti Ózzal 4 évet lehúztatok ott.
összehasonlíthatatlan volt a hangulata. emlékszem, egyszer ágyban fekve cigiztünk ott, fociztunk a folyosón, lerúgtuk a lámpát. máskor nem tudtunk reggel zuhanyozni, mert az összes fülke szisztematikusan össze volt hányva. Béla bá´pedig egyszerűen zseniális volt.
picit én is elszomorodtam Miattad, Noked-Lee :)

Jamal_Fraser 2010.06.23. 22:17:23

@Kiflee: no, elég legyen a filoszemitizmusból, kérem!

Kiflee 2010.06.23. 22:37:30

@Jamal_Fraser: nekem sem tetszik ez a filoszemita közhangulat és közbeszéd.

Luusta 2010.06.24. 10:30:08

"ahol kosz van, ott Élet is van." - ahahahahha ez nagyon nagy

A csodálatos Óz 2010.06.25. 09:14:38

Minden egyes betűjével egyet értek és fáj!!!:)
süti beállítások módosítása