Nyárbúcsúztató

2010.08.08. 00:15

mint az eddigi években is, szeretnék egy jó kis programot ajánlani a tisztelt szakosztály figyelmébe, mellyel méltóképp búcsúztathatnánk a nyarat (persze csak a naptári nyarat, hiszen a bölcsész-nyár október végéig tart). talán nem meglepő, hogy ez a program nem más, mint a marosvásárhelyi (jájáj, izé, tirgumuresi) félsziget fesztivál, mely augusztus 26.-tól 29.-ig tart, tehát 4 napos. 
oké-oké, tudom, gondolom nincs eleresztve senki, szóval sok esélyt nem fűzök a dologhoz, de akinek mégis marad egy kis erő a lábában és pár mátyás király a malacperselyében zikkájfeszt után, azt szívesen látnám félszigeten.
már csak azért is, hiszen 5 éve (mióta járok) folyamatosan 2,5 lejbe (jelenlegi árfolyamon 163 forintba) kerül egy korsó sör a fesztivál területén belül, és a többi ár is jóval barátságosabb a többi fesztnél. (a boltban pedig tavaly árultak egy mennyei citromos vodkát, aminek kevesebb mint 700 forintba került literje)

az út persze kicsit necces, de még repülővel is kijön kilencezerből oda-vissza. ja, a hetijegy meg kb 13.

és végül az előadók se rosszak szerintem, lesz -többek közt- gorillaz, korn, rasmus, ska-p, paso, quimby, irie maffia, anima sound system (ezeket a füvesdrogos neolibsi kifleenek ajánlom), deák bill, tankcsapda, neo, belga, pokolgép, omega, beatrice, subscribe, magna cum laude, kiscsillag (ezeket bruxcsinak ajánlom-pálinka+részegen...)
és ami mindenkinek szól, az a NOHA (alap szenes zene)
no meg a EUROPE (akik szikrázó gitárral nyomják a rákenrollt)
szóval raboljatok bankot, nyerjetek a lottón, vagy pereljétek be a MÁV-ot, mert asszisztált a holokauszthoz, de valahonnan szerezzetek pénzt, és gyertek, ha tudtok! én szívesen várlak titeket, még bruxot is!

(ha meg nem tudtok jönni, hát majd jövőre próbáljátok meg)

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr392206516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droid 2010.08.08. 04:27:41

Már leírtad a verdiktet: nincs zsé.
Pedig nagyon szívesen találkoznék már a székelyekkel: azt hallottam, hogy magyarhoz hasonló nyelvet beszélnek :O

Noked-Lee 2010.08.08. 09:39:54

@Droid: jaja, mivel a soviniszta időkben szegényeket arra kényszerítették, hogy magyarul beszéljenek olá... újlatin anyanyelvük helyett.

Jamal_Fraser 2010.08.09. 15:19:27

A fellépők elég jók, de ez idén részemről kimarad, nem csak anyagiak miatt, de mindenki tudja milyen ellenszenvet táplálok a magyarok iránt, namármost a kultúrális bölcsőjüknek számító helyre se fogok elmenni, így Erdélybe. Sorry.

Mindenesetre jövőre efott helyett megszervezhetnénk tavasszal előre, úgy talán jobban spórolna mindenki, és nagyobb társasággal szanszosabb a részvétel. Érdemes váltogatni a fesztiválozást különben is, főleg ha ilyen olcsó. Azért 1 feszti sztem belefér mindenkinek 1 nyáron.

Ja, még az jutott eszembe, h Kifliről állítom hamarosan kideríted, hogy volt SZDSZ és friss LMP SZAVAZÓ. Nye!

Zikkajlon!

a Viking 2010.08.09. 23:40:45

öhm.... ez a buli Romániában lesz...

Noked-Lee 2010.08.10. 11:19:19

@a Viking: ééééééés?
szerintem épp itt az ideje a népek békés egymás mellett élésének, és a régi sérelmek elfeledésének!
és ennek nincs is jobb módja, mint ha együtt bulizunk a tirgu muresi, cluj napocai és miercurea ciuci ifjakkal!

Kiflee 2010.08.10. 17:27:36

@Noked-Lee: a nekem ajánlott zenekarok közül rendesen csak a quimbyt ismerem és szeretem, na mindegy. erdélybe én egyébként nem ilyen volt fesztivál-hasonmásokra szoktam járni (már ha a két alkalom "szoktamnak" számít), hanem a mérsékelten nemzeti radikális (urambocsá´tisztán székely-magyar)EMI táborba, hehe. :P
egyszer mindenképpen elmegyek félszigetre.

Jamal_Fraser 2010.08.10. 18:11:22

@Kiflee: no, ne vedd így fel vanyus, amiket Vilma felsorakoztatott, a gorillaz, korn, rasmus, ska-p, paso, quimby, irie maffia, anima sound system mind fasza kis zenekarok.

Bár a skap és a paso elég dekadens, valóban.

Kiflee 2010.08.10. 20:02:48

@Jamal_Fraser: én elfogadom, hogy jó zenekarok, de jobban csak a quimbyt ismerem, a többit nem, ergo nem is rajongok értük. paso meg anima pedig inkább a nem szeretem kategória. tankcsapda, kiscsillag, omega, beatrice viszont jöhetnének :) jövőre esetleg.
süti beállítások módosítása