Ilyenek a törisek!
2010.09.21. 10:37
Tegnap éjszaka Kifleevel töriztünk, és megfejtettük a magyar történelem rejtelmeit, kibogoztuk az összekuszált szálakat. Arról ugyebár már korábban írtam a vikingvéleményen, hogy miért magyar a római birodalom, és miért Jézussal kezdődik az Árpád-ház. Most egy kicsit tovább kalandoztunk az időben.
Ki trianon valódi felelőse? Mert ugye szeméyli felelőst mindig mindenben találni kell. Óz szerint egyértelműen Mátyás. Szerinte ha Mátyás dél felé hadakozott volna (jelzem megtette azt is), és visszakergette volna a törököket ázsiába, és nem észak és nyugat felé orientálódik, akkor elkerültük volna a megszállást, így az elnéptelenedést, ezzel a betelepedés és telepítést, majd végül trianont. Ez kérem hülyeség. Ugyanis II. András, és a zsidók okozták. Miért? Nos, II. András nem csak magyar király volt, hanem Izrael királya is, mikor vezette a keresztes hadjáratot. Anrdás ezekhez a hadjáratokhoz úgy szerzett pénzt és támogatást, hogy elajándékozta a birtokait, ezzel gyengült a király súlya az országban. Ez vezetett később a kiskirályok uralkodásához. Mint tudjuk, a leghatalmasabb tartományúr, aki lázadt a királyi hatalom, így Magyarország integritása ellen, Csák Máté volt. Ő szervezte az első szlovák szeparatista mozgalmat a felvidéken. Ez a mozgalom volt az alapja később a szlovákok önállósodási szándékának. Tehát a felelős II András.
A későbbiekben még beszámolok róla, hogyan ágyazott meg Bem tábornok a kommunistáknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Noked-Lee 2010.09.21. 10:49:43
Kiflee 2010.09.23. 14:52:16
szegény Matúš Čák ha tudná, hogy ő valójában szlovák szeparatista volt, de közénk lövetne :)