Születésnapi könyvajánló
2013.06.28. 12:21
A poszt apropója egy születésnap, Móricz Zsigmond ugyanis június 29-én született, 144 évvel ezelőtt. E neves napra időzítettem sokunk kedves könyvének, az Úri murinak bemutatását. Alig akad a magyar irodalomban ember, aki ilyen tökéletesen ábrázolta a magyar néplelket, azt a bizonyos sírva vigadást, a pocakos-uras mulatozást. Mindannyian tudjuk, mennyire szeretünk magyarok lenni, és mennyire szeretjük, hogy ehhez a kőkemény alkoholizmus is szükségeltetik. Lássuk a legjobb idézeteket a könyvből, melyek olvasása közben folyton felrémlett a társaságunk és 1-1 mulatságos pillanat az R'n'R Szakosztály fénykorából.
Most olyan igazi alföldi hangulat volt. Az égen, a puszta nagyszerű egén csudálatos vörös, színes fényjátékok voltak, amit semmiféle festő nem merne megfesteni, mert a valószínűtlenség vádjába keverednék, egy kis szél is jött északról, s az urak nekigombolózva úgy ültek s ittak, mint a mulató istenek. Mindenki kövér volt, s mindenkinek kivörösödve az arca.
Most következzék egy másnaposság zseniális leírása, szerintem sokan magukra ismerhetnek.
Csuli ránézett, üres, véres, nagy szemekkel, aztán a cipőben a nagy lábaujját igyekezett megfogni.
- Terka!
- Tessék, teis uram!
- Ereggy a... borbéjir... borotválkozni akarok... érted... haggyüjjön... brotv...
A következő részre Nokedlee hívta fel a figyelmemet, ördögien ügyes nőgyűlölet.
- Most gyerünk hozzám, vár a káposztaleves - mondta Vasgyúró, az egyik birtokos.
- Megizented haza?
- Nem kell azt izenni. Én a feleségemet úgy kantároztam, hogy ha hajnalig nem megyek haza, olyankor ott várjon a káposztaleves tizenkét személyre.
Nevettek.
Alig kétszáz oldal tömény magyarság, mulatozás, részeg duhajkodás, szívet gyönyörködtető cigányozással fűszerezve, és egy kissé perverz lányka-leírással. Ha egy külföldinek be kéne mutatni népünket, csak kezébe kell adni ezt a könyvet (persze az ostoba úgyse értené, mert lefordíthatatlan az Isten nyelve más szaros nyelvekre).
Ezzel a félértelmiségi posztnak még nincs vége, ugyanis Nokedleekémmel megállapítottuk, hogy magyarnak lenni igazából semmi mást nem jelent, mint indokolatlan alkoholmámorban énekelni és duhajkodni (ami nagyon is rendjén van így), ezért hoztam még egy kiváló leírást, mit is jelent magyarnak lenni.
A nem kevésbé zseniális Móra Ferenc által papírra vetett Ének a búzamezőkről című regényben a magyarságot szintén alaposan ismerő szerző így ír az ittasságról:
Hosszú, keszeg ember volt, ami csősznél ritkaság, mert aki ilyen hivatalban van, az nem éhezik és sokat alszik, továbbá nyakban volt, ami csősznél nem ritkaság. Aki nyakban van, az még nem részeg, csak kapatos.Azt nem lehetne mondani, hogy elitta az eszét, csak csizmaszárba öntötte a bort. Nem a feje tántorog, csak a lába szédeleg. Egyszóval abban az állapotban van, mikor a férfiember azt hiszi magáról, hogy az Isten is örült, mikor őt megteremtette, ennélfogva neki is kötelessége örülni minden teremtett léleknek.
Zárásul egy 1970-es évekből rám maradt kis kézikönyvből idéznék, mely a Mesterfogások címet viseli, és fasza trükköket hoz a kertészkedésre, így természetesen a borászkodásra is. A magyarság viszonyát az italhoz itt is jól megragadja a szerző, de a legbájosabb benne, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül, naivan írja le az igazságot:
Borfejtés, -palackozás
Az óbor az idő és a kétszeri fejtés hatására most már beérett, kristálytiszta lett. (A mennyiség persze időközben alaposan megcsappant, hiszen többnyire ezt fogyasztottuk)
Brávó!
Mára ennyi, mert nekem is készülődnöm kell, bort kell szívjak az esti veszprémi ivászathoz, és meg kell kevernem a pálinkának való cseresznyét.
Egészségünkre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.