- Hát újra itt. – gondolta Noked-Lee, mikor végigmérte a Rókus utcai épületet. Mint a legtöbb középület, a Rókus is a sokszínűség kérlelhetetlen egyeduralmát hirdette. A falán lévő plakátok szerint aznap éjjel rave-bulit tartottak azon a felszentelt helyen, ahol annak idején Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd legitimitásáról folytak élénk és konstruktív viták. A fellépő a Legalize! nevű együttes volt, ami a leírás szerint a rave-et kiválóan ötvözi a reggea-vel, ska-val, balkáni cigányzenével, minimál technoval, klezmerrel, afrikai törzsi népzenével, és dub-steppel. A sorompónál egy fültágítós, széttetovált suhanc ellenőrizte a karszalagokat, de a kannabisztól vörös szemei elkerekedtek, mikor egy vékony acélhuzal kezdte fojtogatni torkát, melynek két végét Jamal ujjai szorították erősen. A két szakosztálytag így csendben jutott be a Rókus-udvarba, ahol kis híján földbe gyökerezett a lábuk, mikor azt látták, hogy a csőcselék az ezerszer meggyalázott dr. Doktor Sándor szobrot pont a történelem szak egykori törzshelyén állította fel újból. A zászlórúdon még mindig ott lógott a mára már összeaszalódott, megcsonkított holttest. Nyakában megsárgult betűk hirdették: „Szakosztállyal cimborált”. Noked-Lee elhatározta, hogyha vége ennek az egésznek, megadja a végtisztességet Tarpálnak. Még a posztumusz szakosztálytaggá választás is felmerült benne, de elhessegette magától a gondolatot. Most fontosabb dolguk van.
A hajdani laktanya épületéből tompán szűrődtek ki a faj- és tájidegen hangok. Jamal kibiztosította az AK-47-es gépkarabélyt, és szélesre nyitotta a Rókus ajtaját. A lépcsőn, a folyósón, a hajdani Társadalomtudományi Szakkönyvtár termeiben tarka ruhák, drogos tekintetek, antifasiszta szimbólumok masszája kavargott. Jamal csak egy pillanatig habozott, majd meghúzta a ravaszt. Nem célzott senkire, a 7,62-es lőszerek kíméletlenül találtak utat koponyák, bordák és belső szervek között. A tökéletességig egyszerűsített orosz fegyver 30 töltényt helyezett a tárba villámgyorsan, és 30-szor indította útnak halálos csomagját. Miután kiürült a tár, egy pillanatnyi csönd telepedett az épületre. A szétlőtt hangfalak szikráztak még párat, a padlón heverő több tucatnyi test közül páran még nem adták át magukat a halál jeges ölelésének, és utolsó leheletükkel Allahot, Jahvét, Visnut vagy Xenut hívták. Ekkor azonban kiáltás hallatszott a szociológia emeletéről, majd súlyos léptek dübörgését lehetett hallani a lépcsőn. Jamal kapkodva nyúlt az övéhez az újabb tárért, mire azonban betárazta volna fegyverét, a csürhe már a lépcsőfordulónál járt. Háta mögül ekkor hat lövést hallott, mire hat hippi bukott fel a lépcsőn. Noked-Lee állt mögötte, aki félredobta még füstölgő hatlövetűjét, és pengeéles fejszéjét vette kézbe. Jamal is jobbnak látta levenni a szuronyt a Kalasnyikovról, mikor azonban kezébe kerítette a bajonettet, egy kétméteres raszta magával sodorta, és a földre került. Jamal kezéből kirepült a penge, és hiába kúszott érte mert a raszta lábánál fogva elkapta, és a földhöz csapta.
- No pasaran! –ordította, és nagyot rúgott a bordóingesbe. Jamal újra a szurony után kapott, de még jó fél méterre volt.
Noked-Lee sem tudott segítségére lenni, őt ugyanis három hipszter muszlim vette körül. A fejsze boldogabbik végével eltörte az egyik orrát, majd egy rúgással a térdét is, földrerogyasztva a mohamedánt. Elhajolt egy ütés elől, majd a fejszét fordulatból belevágta a mellette elsuhanó tarkóba. A csapás szilánkokra hasította a koponyát, Noked-Lee azonban rémülten észlelte, hogy a balta beragadt a muszlim fejébe, korrigálásra azonban már nem maradt idő, így bekapott egy súlyos öklöst a harmadik arabtól. A kukássapkás muzulmán a földön fekvő Noked-Lee-re vetette magát, kinek szája hamarosan Patrick Swayze-hez hasonlatos lett, úgy feldagadt. Rózsi kétségbeesetten keresett valamit, amit ellenfele képébe vághat, de túl messze volt tőle minden, így végső kétségbeesésében zsebébe lévő rózsafüzérjét nyomta a hipszter-szemüveg alá. A Krisztustagadó ordítva kapott arcához, ahol a kereszt égő nyomott hagyott. A muszlim teljes erejéből ordított, még akkor is, mikor keze és arca összeperzselődtek, és csak akkor hallgatott el, mikor egész feje és teste lassan hamuvá égett, és lustán szétterült a Rókus kövezetén. Noked-Leenek nem maradt ideje a csodálkozásra, gyorsan kiszabadított fejszéjét a halott ellensége tarkójából, és tompábbik végével beszakította egy felé rohamozó hippi mellkasát.
Jamal mindeközben újból a bajonett után kapott, azonban még mindig hiányzott 10 centi. A raszta közben hátára térdelt, nyakát alkarja és felkarja közé szorította, és fülébe suttogta:
- Az indiánok a fehér ember előtt nem ismerték a háborút, a betegséget és a halált!
Jamal vörösödő fejjel és növekvő kétségbeeséssel nyúlt a szurony után. Még 5 centi, még 3, még 1….
Ami ezután történt, a pillanatok műve volt. Jamal először a fekete faji felsőbbrendűséget fehér ember létére hirdető kezébe, majd nyakába vágta a szuronyt. A raszta még meglepetten hápogott valamit, Jamal azonban egyetlen mozdulattal a nyakcsigolyáig vágta a torkát.
Noked-Lee egy jól irányzott csapással levágta egy liberális kézfejét, majd újabb ütésre lendítette baltáját, mikor felismerte, hogy nem maradt ember, kire lesújtson. Végtagjai lángoltak a megterheléstől, arca zsibbadt a bekapott ütések sokaságától, szíve zakatolt, mégis nyugodtabbnak érezte magát mint az elmúlt hónapokban bármikor. Jamal lépett melléje, kezében egy raszta-skalpot szorongatott. Az igénytelen tincsekből még csepegett a vér.
- Faj- és tájidegen. –válaszolta Noked-Lee kérdő tekintetére, majd pendrájvját az egyik épen maradt hangfalra kötötte. A városban új szelek fújtak. Új szelek, melyek messzire vitték az Acélszív dallamait és üzenetét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.