A rasszizmus és az előítélet csúnya dolog!

Tegnap előtt kollégáim becsekkoltak a hostelbe két svéd "ÁLLAMPOLGÁRT", valami miatt inkognitóban voltak és ocsmány román cigánynak öltöztek. Hiba volt. Mint utóbb kiderült, kemény narkósok voltak (egy házaspár... vagy legalábbis egy alom), haza is vágták az egyik szobánkat, mert heroint égettek vagy melegítettek vagy mi a rossebet kell vele csinálni, bent... persze a tűzjelző meg bekapcsolt az éjszaka közepén. Mikor másnap reggel közöltem velük, hogy ez így egy 1500 koronás bírság lesz, akkor meg konkrétan elmenekültek. Tiltólistára kerültek, annak rendje és módja szerint, bár kicsit gyanús volt, hogy lehet, hogy a Røsthålm nem az igazi nevük.

De ez hagyján, tegnap este visszajöttek (mások dolgoztak, így nem ismerték fel őket), és megint becsekkoltak valami teljesen más személyazonossággal (Carillo, vagy mi a frász, de rendesen beszélt svédül/norvégul... mármint nyilván a saját szubkultúrájához mérten). És megint bedrogoztak, és még egy szobát hazavágtak. 

Közben egy kis kitérő. Van kb szomszédban egy bolt, aminek a tulajával van egy nem hivatalos együttműködésünk. Lévén mindkettőnknek van kameramegfigyelő rendszere, segítjük egymást abban, hogy azonosítsuk azt, aki lop, vagy megkárosítja a másikat. A bolt tulaja konkrétan most segített nekünk 6 db 15 éves norvég tinilány beazonosításában, akik rendszeresen lopnak a hostel vendégkonyhájából, kaját, szeszt (ennyit rólad liberális nevelés, meg megélhetési bűnözés). Most ő küldött nekünk egy képet, hogy van egy cigány nő, aki lopott a boltból 600 korona értékben, nem ismerjük-e. Konkrétan a mi egyik narkósunk volt...

Már az éjszakás realizálta, hogy bizony, a patkányok visszaszivárogtak (vagy ahogy Csurka István írta egyik legnagyobb cikkében: Avasodik a szalonna), és ráadásul ők loptak a boltból. Reggel szépen le is adtuk a boltosnak a drótot, hogy itt vannak, akiket keres. Egy óra múlva megjelent, és hozott magával egy fiatal birkózó "srácot". A "gyerek" akkora volt, mint egy hegyomlás... vagy mint egy medve. A neve innentől Björn. Björn masszívra gyúrt hegyolásnyi magas, vörös hajú szeplős kékszemű viking. Ha az ember egy ilyet lát, megérti, miért csináltak be a reverenda alá a szerzetesek Lindisfarneban. 10:30 körül kezdődött a műsor. Igazából ez a poszt lényege. A cigány mindenhol cigány. A Hostel bejárata előtt ment a show, üvöltözés, jájgátás: "mi nem loptunk" (az, hogy fel lett véve kamerával, nem zavarta), rásszistá!!! Elkezdett lökdösődni és agresszívan támadni a hím, a nőstény jajveszékelve fenyegetőzött. (a főnök itt hívta ki a rendőrséget, akik jó norvég szokás szerint nem kapkodták el.. előbb befejezik a szendvicset, wc-re megy, alaposan megmossa a kezét, kitölt egy űrlapot, majd totyogva idetolja a képét 15 perc múlva). Kimentünk mi is, a főnököm (szintén viking), és a személyzet egyik szlovák tagja, Iván (szintén nem apró termetű legény), meg én, aki kopasz, következésképpen félelemkeltő. Erőt demonstrálni, de ez őket nem zavarta. Fenyegetőzött a kan, hogy visszajön a családjával, 50-en és szétcsap mindenkit. Elkezdett dulakodni, erre Björn pár profi mozdulattal földre vitte, és befogta a fejét a lábával (valami birkózófogás asszem). Erre a magyar törzsvendégek, akik épp bentről nézték a műsort bekapcsolódtak a tömeges erődemonstrációba, kopasz, tetovált nagydarab nagymagyarország pólós jó srácok. ("Balhézik a cigány, ezt azért ne nézzük már tétlenül"). Erre a nőstény, mikor észrevette, hogy "szíve szerelmét" lefogták, embertelen óbégatásba kezdett... mintha a blaha aluljárójában lettem volna) és nekiment a bolttulajnak és Björnnek. Mire Iván nagyon enyhén (tényleg) hátracsavarta a kezét és elvonszolta onnan. Itt visított fel, hogy ne érjenek hozzá, mert ő terhes!!!!! Na itt dobta el mindenki a hátast, az összes magyar! "MI VAN GYEREKEK? OTTHON VAGYUNK??" Aztán megjöttek a zsaruk és elvitték a két köcsögöt.

Szegény norvégok, bár már kezdenek hozzászokni, azért megszeppenve vették tudomásul, hogy ilyen viselkedés is van a világon (azért határozottan és tökösen csinálták persze). Mi magyarok meg csak néztünk egymásra... itthon vagyunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr626453553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droid 2014.06.30. 04:20:01

Nagyon sok durva eloitelet van ebben a cikkben! Szerencsere, kulonben el se olvastam volna!
süti beállítások módosítása