Évfordulóra

2011.09.17. 11:32

nemrég még hangos volt a média a szeptember 11.-ei megemlékezésekkel, és nagy elemzésekkel, arra azonban kevesebben gondolnak, hogy a mai napon is évfordulót ülünk: hölgyek, urak, ma öt éves őszödi beszéd. így arra gondoltam, leírom, én hogyan is éltem meg a szeptember 17.-ét követő néhány napot.
mint az ismeretes, 2006-ot írtunk, és csak hogy érezzük az idő súlyát: 2006-ban roy keane még aktív játékos volt, tarpiról még mindenki azt hitte, hogy szélsőjobboldali, a szakestjeinket még rákban vagy tékában tartották, és a gazdasági válság kifejezés még 1929-et jelentette.
abban az évben szeptember 17. egy vasárnapi napra esett, ahol így épp a hétvégi csomagolással voltam elfoglalva, mikor mutter felkiabált, hogy azonnal kapcsoljam be a hír tv-t. mikor ez megtörtént, ferencünk bájos feje mosolygott rám fényképről, majd elbűvölő hangján hozzáfogott nagymonológjához: 'nincsen sok választásunk'. ezt követően tátott szájjal hallgattam végig szövegelését böszmeségekről, elkúrásokról, és hazudozásokról. minden mondta után magamban kértem, hogy folytassa, és közben úgy éreztem: nincs az az isten, hogy ebből a szarból kimagyarázza magát.
pécsre rendben leértem, de közben alig vártam az estét, ugyanis -az őszödi beszédtől függetlenül- a már előre bejelentett tandíj-ellenes tüntetésen is részt akartam venni a 48-as téren. természetesen a rendezők vagy százszor elismételték, hogy ez egy politikailag független tüntetés, egyértelmű volt, hogy a hallgatók túlnyomó része nem így gondolja. mikor ez véget ért, a többség el is kezdte skandálni, hogy szé-csé-nyitér, szé-csé-nyitér, mert kaptuk a hírt, hogy a kormányellenes tüntetés ott zajlik. így esztájjal (igen, a liberális esztájjal) és barátaival felcaplattunk a térre, ahol ekkor már többezres tömeg volt, ami a diákokkal tovább duzzadt. az önjelölt szónokok először csak 'mezítlábasan', majd megafonnal, később rendes kihangosítással kiabálták világgá a többnyire pár soros, lelkesítő szövegüket, miközben már hangosan zúgott a 'gyurcsány takarodj' és az 'elkúrtad'. még naivan hittem benne, hogy ha elég hangosak vagyunk, meghallják budapesten. közben persze a tömegben elkezdtek terjedni a hírek és álhírek, ezeket megkülönböztetni azonban senki nem tudta. 'a gazdák megindultak budapestre, és hermetikusan lezárják', 'a tömeg átnyomta a kordont a parlamentnél' 'nem, a tömeg a tv székházhoz vonult' 'külföldi rendőröket hoznak magyarországra, hogy bírjanak a tüntetőkkel' egy gazda a a mikrofonban arról beszélt, hogy ha ő megindul a kombájnjával, azzal két-három vízágyút minden gond nélkül felborít. minden hírt elképzelhetőnek tartottunk, és annak az ellenkezőjét is.
gyanakodva méregettük a rendőrsorfalat (magyar rendőr velünk van), mivel azonban pécsett a tüntetés békés maradt lassan hazaszivárgott mindenki. én is, aki akkor a szántó kolesz 1. emeletén laktam. mivel aznap estére volt beharangozva az ismerkedős szintbuli, eléggé meglepett, hogy a teljes szint kihalt, majd észrevettem, hogy nagyjából mindenki a tévé szobában ül, síri csendben, és a híreket nézik. épp akkor érkeztem oda, mikor az mtv előtt a vízágyú beleragadt a sárba, a tüntetők pedig körbevették, felmásztak rá, majd megfutamították az első rendőrcsapatot. mivel ott volt bab is (igen, az öreg 'csak szopatunk' penin!), őt kérdeztem meg: ez mennyire élő? rámnézett, majd nagy hatásosan annyit mondott: ez kúúúrvára élő, és átnyújtotta a fél liter vébékáját, amit egy húzásra megittam. mikor láttuk, hogy a tüntetők betörnek a tévészékházba, valakinek hirtelen eszébe jutott: kapcsoljatok az mtv-re! átkapcsoltunk: nincs adás. aztakurva. úgy vert a szívem, hogy alig tudtam elaludni.
másnap persze egész nap az estét vártam, ki a térre, gyurcsány takarodj, magyar rendőr velünk van, sőt, még egy dsida jenő versrészletet is elmondtam a tömegnek.
a tüntetők száma azonban napról napra apadt, és bár novemberig kisebb-nagyobb időközönként kijártam a széchenyi-térre, a forradalmi varázs eltűnt, és bekövetkezett az, amit szeptember 17.-én nem hittem volna: gyurcsány különösebb nehézségek nélkül vészelte át a válságot.
azóta eltelt öt év, sokminden változott, de még mindig van egy nyakas kisebbség, aki ferencet várja vissza a miniszterelnöki székbe. érthetetlen.
 

Már nem kell sokat aludni!

2011.09.14. 11:50

gecijónak ígérkezik!!!
http://movies.yahoo.com/feature/twilight-breaking-dawn-part-1.html?showVideo=1#belowNav

Napi hír 2.0

2011.09.09. 14:48

 

Napi hír

2011.08.27. 14:24

A Hupikék törpikék után újabb klasszikust ért utol a nácizmus vádja. Konrad Adenhilf, a lipcsei egyetem irodalom tanszékének vezetője szerint A gyűrűk ura is a szélsőjobboldali ideológiák szellemiségében íródott. A professzor szerint a a trilógia világára a századeleji fajelméleti sztereotípiák nyomják rá bélyegüket leginkább.
Így a nordikus fajt képviselő tündék mind magasak, szőkék, a magas kultúrát képviselik Középföldén, és kiemelkednek a tudományok, mágia, erkölcs és harcművészet terén is. Adenhilf szerint az europid ám nem nordikus faj megtestesítői az emberek és hobbitok, akik jószándékúak ugyan, de semmiben nem érhetnek a tündék nyomába. Középfölde ellenpólusát az orkok és uruk-haiok jelentik, akiknek a való világban a negroid rassz tagjai felelnek meg: bőrük, hajuk sötét, testi erejük nagy, értelmük azonban kevés. Bűzben és mocsokban élnek, erőszakosak és nevelhetetlenek, vagyis tipikusan olyanok, amilyennek a századeleji európai lakosság a feketéket képzelte. Szauron seregeit erősítik továbbá a Keletlakók (mongoloid népek) is, továbbá megjelenik a zsidó bajkeverő is (Gríma vagy Kígyónyelv), akit klasszikus antiszemita jellemábrázolással ír le Tolkien. 
Adenhilf -aki maga is holokauszttúlélő szülők gyermeke- ezért úgy gondolja, a sztereotípák leküzdésének érdekében nem kívánatos, hogy a jellemformálás szempontjából fontos kamaszkorban az ifjak ilyen burkolt rasszista olvasmányokon nevelkedjenek.



 

 









(az írás álhír, de most komolyan: simán elképzelhető, nem?)

 

UPDATE:

 Forrás: http://www.rediff.com/news/2003/jan/08lord.htm

The Lord of the Rings rooted in racism: Academic

Shyam Bhatia in London | January 08, 2003 14:49 IST

An American academic, who teaches at the Warwick University in the United Kingdom, has described J R R Tolkien's The Lord of the Rings trilogy as an 'epic rooted in racism'.

Dr Stephen Shapiro, an expert in cultural studies, race and slavery, said the author used his novels to present bigotry through a fantasy world.

Following the release in UK of the film The Two Towers, the second in the series, Dr Shapiro told rediff.com that the books represent anxieties about immigration in mid-1950s Britain.

He said: "Put simply, Tolkien's good guys are white and the bad guys are black, slant-eyed, unattractive, inarticulate and a psychologically undeveloped horde."

In the trilogy, a small group, the fellowship, is pitted against a foreign horde and this reflects long-standing Anglo-European anxieties about being overwhelmed by non-Europeans, he said.

This is consistent with Tolkien's Nordicist convictions. He thinks the Northern races had a culture and it was carried in the blood, Dr Shapiro said.

While Tolkien describes the Hobbits and Elves as amazingly white, ethnically pure clans, their antagonists, the Orcs, are a motley dark-skinned mass, akin to tribal Africans or aborigines. The recent films amplify a 'fear of a black planet' and exaggerate this difference by insisting on stark white-black colour codes, Dr Shapiro said.

He added: "Tolkien wrote The Lord of the Rings because he wanted to recreate a mythology for the English, which had been destroyed by foreign invasion. He felt the Normans had destroyed organic English culture. There is the notion that foreigners destroy culture and there was also a fantasy that there was a solid homogeneous English culture there to begin with, which was not the case because there were Celts and Vikings and a host of other groups.

"We have a pure village ideal, which is being threatened by new technologies and groups coming in. I think the film has picked up on this by colour coding the characters in very stark ways.

"For instance, the fellowship is portrayed as uber-Aryan, very white and there is the notion that they are a vanishing group under the advent of the other, evil ethnic groups.

"The Orcs are a black mass that doesn't speak the languages and are desecrating the cathedrals.

"For today's film fans, this older racial anxiety fuses with a current fear and hatred of Islam that supports a crusading war in the Middle East. The mass appeal of The Lord of the Rings, and the recent movies may well rest on racist codes."

Dr Shapiro said that the trilogy, which began in the 1930s and published in the 1950s, was written at the onset of de-colonisation, when the first immigrants from the Caribbean and Indian subcontinent came to Britain. The Midlands, Tolkien's model for the Shire, was becoming a multicultural region.

 

 

 

 

aki első héten könyvtáraz az buzi!

tréfarépa

2011.09.07. 12:49

 Megosztok veletek pár kiváló tréfát, ha már Droid huzamosabb ideig nem lesz velünk Pécsen.

1: (ezt csak belsősöknek) Ha a Boda szóból kicserélünk 2 betűt, kijön, hogy BEDE! 

2: Ha a Videoton játékosai elhíznak, a csapat új neve az lesz, hogy Videotonna?

3: Ha Weisz Péter metálsztár lesz, akkor ő lesz a Kalapács Rózsi?

HÁ HÁÁÁÁÁÁÁÁÁ HÁÁÁÁÁ!

Ahogy Jamal látja a világot

2011.09.04. 15:02

itt a sorozat második része:

Napi hír

2011.08.27. 14:24

A Hupikék törpikék után újabb klasszikust ért utol a nácizmus vádja. Konrad Adenhilf, a lipcsei egyetem irodalom tanszékének vezetője szerint A gyűrűk ura is a szélsőjobboldali ideológiák szellemiségében íródott. A professzor szerint a a trilógia világára a századeleji fajelméleti sztereotípiák nyomják rá bélyegüket leginkább.
Így a nordikus fajt képviselő tündék mind magasak, szőkék, a magas kultúrát képviselik Középföldén, és kiemelkednek a tudományok, mágia, erkölcs és harcművészet terén is. Adenhilf szerint az europid ám nem nordikus faj megtestesítői az emberek és hobbitok, akik jószándékúak ugyan, de semmiben nem érhetnek a tündék nyomába. Középfölde ellenpólusát az orkok és uruk-haiok jelentik, akiknek a való világban a negroid rassz tagjai felelnek meg: bőrük, hajuk sötét, testi erejük nagy, értelmük azonban kevés. Bűzben és mocsokban élnek, erőszakosak és nevelhetetlenek, vagyis tipikusan olyanok, amilyennek a századeleji európai lakosság a feketéket képzelte. Szauron seregeit erősítik továbbá a Keletlakók (mongoloid népek) is, továbbá megjelenik a zsidó bajkeverő is (Gríma vagy Kígyónyelv), akit klasszikus antiszemita jellemábrázolással ír le Tolkien.
Adenhilf -aki maga is holokauszttúlélő szülők gyermeke- ezért úgy gondolja, a sztereotípák leküzdésének érdekében nem kívánatos, hogy a jellemformálás szempontjából fontos kamaszkorban az ifjak ilyen burkolt rasszista olvasmányokon nevelkedjenek.



 

 









(az írás álhír, de most komolyan: simán elképzelhető, nem?)
 

 http://feketelovagetterem.hu/

 

Csurka István mindent lát!

2011.08.15. 12:07

vonyarc óta tudjuk, hogy egy bekeretezett csurka istván fénykép nélkül nem érdemes elkezdeni a bulit, úgysem lesz az igazi. de igaz ez a kirándulásokra is, így nyilvánvaló volt, hogy erdélyi kirándulásomra pista bát is magammal viszem, íme a bizonyíték:

 

Ahogy Vasi látja a világot

2011.08.10. 15:46

(ha még nem tettétek volna, olvassátok el az előző posztomat eggyel lejjebb)

sok helyen látni már olyan kép összeállítást, amikor néhány fotóval mutatják, milyennek látják a dolgokat a férfiak, a macskák, vagy a fejőgépszerelők. úgy gondoltam tehát, én is megmutatom, hogy látja a világot a XXI. század legnagyobb gondolkodója:




ha az elgondolás tetszik, akkor már tervben van, hogy minden egyes szakosztálytagról dobok egy hasonlót, ha nem is ilyen sok képpel.
 

Nyár végi pogromajánló

2011.08.09. 14:48

kedves szakosztálytársak, mivel kiderült, hogy jamal kollega egy mocskos talmudista hazudozó önhibáján kívül nem ér rá a betervezett félsziget fesztivál idején, úgy döntöttem, teszek még egy kósza kísérletet arra, hogy valaki(ke)t kicsábítsak a kies erdélybe, egyet bulizni, mielőtt véget ér a naptári nyár, és kezdetét veszi a bölcsésznyár.
nem próbálkozom populista lózungokkal, beszéljenek a száraz tények, annak minden előnyével és hátrányával.
az utazás: nem szépítem, ez az egyik hátulütője a dolognak, marosvásárhely nincs közel, ennél fogva nem is olcsó eljutni oda. az orangeways buszokkal azonban nem is olyan vészes: kb. 12 ezerből kijön oda-vissza, a buszok kényelmesek, ingyenes a kávé, és mindig vetítenek valami B-kategóriás vígjátékot.
valamint korábban a XXI. század legnagyobb gondolkodója megpedzette, hogy kijönne autóval, ha komoly a szándéka, akkor érdemes egyezkedni vele.
a helyszín: a félsziget a vásárhelyi weekend-telepen van, közvetlenül egy elég fasza strand mellett, ahova a jeggyel ingyen van a beugró. ja igen, a jegy: a hetijegy (másban nem érdemes gondolkozni) 199 lej, vagyis cirka 12 rugó elővételben, ha azt nem sikerül elintéztetni rokonokkal, akkor 14 ezer a 4 nap. továbbá sátorhellyel is le szoktak még nyúlni, de az csak kb. egy-két ezres (sátranként). a kiadások azonban megtérülhetnek a helyszínen: a sör tavaly (a fesztivál területén) 220 forintba került, de a a mellette lévő strandon írd és mondd 130 forintért kaptuk a csapolt hargitát. így gondolom idén sem lesznek egetverő árak, hamburgert, gyrost is 400 alatt lehet kapni. boltban persze még nagyobb az olcsóság, de ezt tovább nem ragozom.
a fellépők: és igen, végezetül ejtsünk pár szót a fellépőkről is, hiszen véleményem szerint elég jó a felhozatal. csak sorolnám: guano apes, tankcsapda, kasabian, n.o.h.a., belga, iggy pop, moby dick, fruttik, alvin, within temptation, hearts on fire hammerfall, pokolgép, ganxta, no meg még sokan, akiket mi leszarunk.
szóval gondolkozzatok, számoljatok, aztán hátha.

 

A tudomány oltárán

2011.08.05. 00:43

Talán sokan vádolják blogunkat azzal, hogy túl sokat foglalkozunk napi politikával, történelemmel, s egyéb olyan dolgokkal, melyek vizsgálata során kialakult megállapításainkat, véleményünket nem tudjuk (esetleg csak kevéssé) a szó tudományos értelmében bizonyítani. Nos, ezúton szeretnék reagálni a materialisták és ateisták föltételezett támadásaira, egyben bizonyítva a Szakosztály tagjainak polihisztor voltát is.

Jöjjenek tehát most a színtiszta tények, a matematika és a statisztika ésszerű és megkérdőjelezhetetlen eredményei.

TÉZIS: Németországban sok német 1 eurós érme van forgalomban.

MUNKAMENET: A Tisza cipőre (mert nyugati márkát hordjon csak a nyugati rappelő) perselyben összegyűjtött 1 eurós érméket összeszámolom, majd azt is fölírom, hogy hány darab, egy adott országból származó érme van.

BIZONYÍTÁS: A 111 darab érme országok szerinti megoszlása: 57 német, 14 spanyol, 10 osztrák, 8 olasz, 7 francia, 5 belga, 3-3 holland és portugál, 2 finn, 1-1 ír és szlovák.

KONKLÚZIÓ: Az érmék nagy száma reprezentatív statisztikai mintának minősíthető. Megállapítható, hogy tézisünk bizonyítást nyert: a Németországban forgalomban lévő 1 eurós pénzérmék egyszerű többsége (51 százalék - azért messze nem kétharmad) német. Ez mindenképpen kimeríti a tézisben említett sok fogalmát. Kísérletünk további sok fontos kérdést is fölvet, úgy mint: mivel magyarázható a spanyol érmék magas aránya, s ugyanakkor a szomszédos államokból  származó érmék (osztrák, belga, francia, holland) viszonylag kis száma; vajon minek köszönhető a finnek kiugró eredménye, szemben például a szlovénekkel vagy a görögökkel; stb.

Azt nem tudom bizonyítani, hogy Minka Kelly az egyik legszebb színésznő a világon - ebben a kérdésben ugyanis nem tudok kellőképpen elvonatkoztatni a vizsgált tárgytól...    

 

mikroposzt a Paksért!

2011.08.02. 23:52

 Hajrá Paks!

Regensburg

2011.07.17. 21:04

    Megjártuk Regensburgot! A szakosztály egy része, Vasival és Ritával kiegészülve hétfőn útnak indult, hogy meglátogassa rég nem látott pajtásait. Élményekben nem volt hiány. 

Kezdésnek Vasikával végig ideologizáltunk 5-6 órát a kocsiban, csak hogy elég képzettek legyünk. Kollégánk minden osztrák bazilika, templom, kolostor mellett, ahol elhaladtunk duzzadó erekkel a nyakán méltatlankodott, hogy ide bezzeg miért nem jutott el a török (csak mostanában), miért csak a mi épületeinket rombolták le?!?! Miután megérkeztünk és találkoztunk rég nem látott szakosztálytagjainkkal, Óz és Vasi letették a kocsit egy tuti parkolóhelyre, majd kezdetét vette a vedelés. Sör, sör, sör, majd kommersz vodka, kommersz körte és valami pálinka... bemutatkozásnak jó volt, hiszen egy idő után megérkeztek Kiflee, Óz és Brux erasmusos mexikói, chilei, argentin és még ki tudja milyen pajtásaik /nyeeee! gerincre vágom azt az argentin kis kurvát és jól megb...om/. Az este elég hangosra sikeredett, másnap jöttek is a török és néger szomszédok, hogy ejnye-bejnye.  /nyeeee nekem egy nigger ne mondhassa meg, hogy mit tehetek és mit nem. Örüljenek, hogy beengedtük őket Európába/

Második nap bementünk a városba, ami nagyon szép és hangulatos. Fürödtünk a Dunában, Brux természetesen napszemüvegben, majd kajáltunk egy jót meg piáztunk. Nem mellesleg hangosan megpróbáltuk (elsősorban Vasi és én) emlékeztetni a német népet dicső múltjára :) kint lévő kollégáink megrökönyödésére. Egyre jobban kezdtünk ezen kívül ráérezni az udvarias csajozás titkára (nem). Droid ekkorra harci robotból átalakult, átállította a műszereit termelésre. Bélgáz termelésre. És többet termelt, mint nem. /nyeeee! megmondom én mi a gruppen! Ti ketten lefogjátok én meg jól megb...szom nyeee/ Az estét egy undorítóan ihatatlan rum társaságában a főtéren (brux a tér közepén a földön fetrengett, mint..), majd egy hangulatos kocsmában (brux természetesen egy hozott, bontott sörrel) töltöttük, az Apothekeben. Innen kizavartak minket, majd hazaballagtunk, közben rendkívül hasznos álvitát és sértődést hallgathattunk meg Óztól és Bruxtól a székesfehérvári sportról. Az est krónikájához hozzá tartozik, hogy brux... hogy fogalmazzam meg?... véletlenül hozzá került... megélhetésileg eltulajdonított... cigány módon ellopott egy világító útjelző lámpát, ami még ma is villog. Egyetlen szerencséje, hogy egy német rendőr állította meg, és kisebb magyarázkodás után engedte tovább, itthon lehet bevitték volna. Másnap természetesen mikor közöltük kollégánkkal, hogy ez gyakorlatilag egy kategóriába tartozik a vasúti kábellopással, elismerően és büszkén bólogatott. 

(lehet, hogy a napok sorrendjét, meg a történetet kronológiailag néha keverem)

Harmadik napon vidimeccset néztünk, szomorú vereség. Csütörtökön pedig Kecskemétet, na... erről inkább egy szót se... még mindig felhúzom magam rajta. Nade mindegy, szerdán még iszogattunk vodkát, sört, és rendesen berúgtunk, Vasi pedig Holokauszt-ipart olvasgatott. Majd egy kozmopolita chilei csajjal beszélgettünk hajnalig, aki közölte, hogy szörnyű módon szűk látókörűek és nacionalisták vagyunk. :) Csütörtökön ismét irány a város. Először Droid, Vasi és jómagam mentünk be 3-asban. Ekkorra már a német történelem "egy szakasza" iránti szimpátiánk, és az undorítóan alpári stílusú csajstírölésünk majdnem elviselhetetlen módon eszkalálódott. Magamra különösen büszke vagyok e tekintetekben. Ezután kisebb sörözés és csülközés után pedig hazamentünk. Ekkor már nem piáltunk a másnapra, a másnaposságra és a fáradtságra való tekintettel.

Másnap hazaindulásnál meglepetten észleltük, hogy nincs meg a kocsi. Mert a tuti parkolóhelyen tilos volt parkolni. Illetve a dolog ennél kicsit bonyolultabb, de ez most mindegy. Visszaszerezték a srácok a kocsit, majd jó közösség módjára kifizettük a bírságot. E miatt az utolsó momentumok kissé feszültebbre sikeredtek, de sebaj. Összességében nagyon jó mulatás volt, jól éreztük magunkat.

Általánosságban elmondható: 1: sok sör, rengeteg röhögés, jó társaság. Vasi egész nap vitte s show-t, estére pedig mikor indult a buli már visszaállt. Ezt Vonyarcról már ismerjük, ez az ember egy zseni!! 2: Brux (aki már hiányzott) ha lehet még nagyobb cigány, mint volt. 3: Maci egy tündérmackó. 4: Boda kissé öregszik, de még mindig a régi.

Általános témák: "német történelem egyes szakaszai" :); nyeee kis kurvák; brux cigány; azért építettek ekkora gótikus katedrálist, mert elszívták a pénzt a kelet-európaiaktól; pedofil papok a ministránsfiúkkal; hippifúró; Szauron szeme... több most nem jut eszembe, kérek kiegészítést.

Nagyon szépen szeretném megköszönni Rita, Vasi, Droid, Brux, és jómagam nevében Kifleenek és Óznak, hogy náluk csövezhettünk!

Köszönjük a vendéglátást fiúk, remélem még nem toloncoltak ki benneteket a városból miattunk!

Régi mániám

2011.07.15. 15:28

  A napokban látogattam el Budapestre, és pozitívan kellett csalódnom: valóban, visszavonhatatlanul a nemzet büszkeségévé vált ez az egykori rettenetes Vízfej. Immár csodájára járhatnak a magyarok Dunaszerdahelytől Ungvárig, Sellyétől Ohioig. Nokedlee álma ha nem is pontosan, de megvalósult. Pestről Budára autózva ugyanis a következő, felemelő fotót sikerült készítenem a Gellért-hegyről:

 

   

a meglepő, 55m magas szobor alatt a Horthy Miklós híd-ra keresztelt építmény látható

Bezony. Ha nem lenne világos, kinek a szobra áll ott (ami persze nagyobb, mint a dzsújorki Szabadság és a riói Megváltó Krisztus), készítettem egy zoomosat is, ecce homo:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ilyen egy szép vágású magyar kormányzó

Hát nem gyönyörű?

(Viking, Nokedlee ötletei nyomán)

 

Koncerttérkép

2011.07.11. 10:15

a tegnapi tankcsapda (és jó néhány más) koncert után gondoltam, meg tudom alkotni a koncertek első sorainak metszetét, melyet itt láthat a tisztelt publikum:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

természetesen magyarázatot is mellékelek:
A tömeg: no, ez sok magyarázatra nem szorul, a tömeg sörözik, ugrál, tapsol, de különösebb szuperképességgel nem rendelkezik, tagja lehet 50es házaspár, és tizenpár éves baráti társaság egyaránt
A törzsrajongók: no igen, ők azok, akik rendesen felkészülnek a koncertre: póló, zászló, felvarró, estébé. jó előre lefoglalják a helyet, és a kordonba kapaszkodva ki is húzzák az első sorban. többnyire már a hangolásra tolják a metálvillát, és 10 perccel a zárás után is skandálják -egyre reményvesztettebben- , hogy vissza, vissza (mindent vissza).
A pogó: természetesen a pogóban is találhatunk törzsrajongókat, a társaság zömének azonban nem az együttes a lényeg, hanem -meglepő módon- a pogó. a lassabb számok kezdő akkordjait csalódva veszik tudomásul, de pár szám múlva megint mehet a zúzás, és két gyomros között jönnek a nagy összepacsizások.
Az elégedetlenkedők: végezetül essék szó a közönség leggyűlöltebb és legagresszívabb rétegéről, ők az elégedetlenkedők. valami érthetetlen oknál fogva képesek előremenni a 4.-5. sorba, ahol megbotránkozva veszik tudomásul, hogy itt bizony ugrálnak, pogóznak, hedbendzselnek az emberek. de persze nem tágítanak onnan, hanem órákon keresztül lökdösik el (egyre türelmetlenebbül és egyre bunkóbban) azokat, akik bemerészkednek a személyes aurájukba. ráadásul sokszor magukkal viszik a barátnőjüket/táskájukat/örökbefogadott bébifókájukat is, így a védelmező ösztön duplán működik, de a beszólogatások ellenére se ússza meg pár kék folt nélkül. szerencsére.

a kopaszokat meg ismerjük.
 

Kire ismersz?

2011.07.06. 14:42

Jamal-Fraser hívta fel erre a bejegyzésre a figyelmem a modoros.blog.hu-n, hogy egy régi-régi barátot ismerhetünk fel benne. Persze nem minden szó igaz, de egyes mondatrészek a megszólalásig érvényesek.

 

 

Helló Tibi!

Nem tudom, megvan e a kategória, de szerintem ütnivaló. Ja meg múltkor ilyet hallottam parancsolj helyett, hogy narancsolj. Majd használd fel, ha gondolod.

Légy rossz!

cs.mate (ld. a modoros pókerest és a csocsóst)


 

Minden baráti társaságban akad valaki, aki a leggyakrabban forszírozza a közös ivást, kocsmázások során leghangosabban meséli ezeréves vicceit, ő a "csapat lelke". A legújabb internetes mémeket is tőle hallod először, ugyan ezek aktualitásával nem foglalkozik, bármikor rázendít a Bikicsunájra

A nap 24 órájában be van jelentkezve msn-re, személyes üzenetek kiírása során maximálisan kihasználja a rendelkezésre álló helyet, ezekben általában több az emotikon mint a betű. Ha közelebbi ismerősöd, biztos, hogy előbb-utóbb rád aggat egy becenevet, amit csak ő használ és találkozáskor már messziről kiabálva ezen a néven szólít, hozzáfűzve az épp aktuális modoros köszönését. Ilyenkor még meg lehet próbálni elfutni, de ez a manőver az esetek többségében nem jár sikerrel. Mindezek ellenére az arc első találkozáskor megtévesztő tud lenni. Laza stílusával, vicceskedő beszólásaival könnyen becsapja az embert, akár azt is hihetjük tényleg jó fej az illető. Azonban ha egyet sikerül beazonosítanunk, könnyebb lesz a többit is felismerni. A túl erős kézfogás az első aggasztó jel. Ha bemutatkozáskor, találkozáskor valaki szélesen mosolyogva, úgy megszorongatja a kezed, hogy utána percekig fáj, el is kezdhetsz gyanakodni, hogy Kompenzátorra akadtál.

Öltözködésükkel kapcsolatban nehéz általánosítani, talán a vicces/feliratos pólók átlagnál gyakoribb hordása észrevehető. Ezek a pólók persze egyáltalán nem viccesek, általában a sörivás/dugás téma köré központosulnak. Néha találkozhatunk még valamilyen furcsa, csak rá jellemző kiegészítővel (karszalag, nyaklánc), amire nem felejti el felhívni mindenki figyelmét. A különleges kiegészítőkhöz különleges történetek társulnak (a nyakláncot az első szerelmétől, a karszalagot egy indián törzsfőnöktől kapta családi kalandtúrája során), amelyet minden adandó alkalommal elmesél. Nőnemű kompenzátorra ritkán akadunk ez a kategória alapvetően férfiaknál jellemző.

A Kompenzátor turbózott középszerűsége általában az eredetiség, és a valódi lazaság hiányára vezethető vissza.

Már az első beszélgetés során megfigyelhetőek bizonyos panelek, amelyeket minden Kompenzátor előszeretettel alkalmaz. Gyakori témaváltásokkal dörgöli az orrod alá felszínes ismereteit, kínosan ügyelve arra, hogy gyorsan elterelje a szót, ha bármi olyan dologról folyna a beszélgetés, ami téged is érdekel, esetleg nála jobban értesz hozzá. A film/zene kötelező körökre is bevett stratégiát alkalmaz. Zene tekintetében ő "mindenevő, bármit meghallgat, amit mutatnak neki, talán csak az igénytelen tuctuc-ot és a hörgős metált nem szereti" (van olyan ember, aki pont ezt, pont így nem hallotta már legalább negyvenszer?). 

A filmek terén kicsit trükkösebb: általában bemond 5 filmet, amivel tudja, hogy nem nyúlhat mellé, mert korosztálya minden filmkedvelő tagjának illik ismerni/szeretni/isteníteni. Remek példák erre: Harcosok Klubja, Rekviem egy álomért, Donnie Darko, Pillangó-hatás, és a szinte kötelező Ponyvaregény, amiből az elvetemültebb fajta néha nekiáll idézgetni is. A beszélgetés nem tarthat sokáig mert a Kompenzátornak mennie kell. Régi haver, jó csaj a pultnál, de az sem kizárt, hogy egy másik társaság várja egy másik helyen (amúgy is elég jellemző rájuk a partyhopper-jelleg). Esetleg még egy utolsó csocsó, puszi a csajoknak, ha mázlid van, a kézfogást megúszod.

Kocsmán kívüli létükről inkább tudomást sem vennének, ennek ellenére mindig remek indokaik vannak tanulmányaik/magánéletük esetleges sikertelenségére. Az átbulizott gimis évek után szülői kényszerre ugyan elhelyezkednek valamilyen jobb nevű egyetem sosem hallott szakán, de itt már nem veszik túl nagy sikerrel az akadályokat. A csajozásra hatalmas hangsúlyt fektetnek, néha sikeresen rá is másznak a kiszemelt részeg lányra, emellett többszöri visszautasítás ellenére is rendszeresen bepróbálkoznak a baráti kör női tagjainál. Ha bármi összejön, arról hetekig sztoriznak, a történet minden elmesélés alkalmával jelentősen változik. A másik lehetőség az, hogy van egy több éves kapcsolata a csúnyácska gimis barátnőjével, amire nagyon büszke, durvább esetben azt is számolja, hogy hány napja vannak együtt.

(Érdekes, de létezik egy olyan csajtípus, aki a Kompenzátorokra bukik, kétségbeejtő tud lenni, ha dögös lányismerős módszeresen ilyen majmokkal jön össze.)

Sokukra jellemző a fentieken kívül egyfajta művész-attitűd. Szinte biztos, hogy játszik valamilyen hangszeren, amit társaságban az első adandó alkalommal elővesz, és elnyomja a kötelező dalokat (Ha az életben, Egyszerű dal, rosszabb esetben 8 óra munka, A börtön ablakába stb.). Ehhez kapcsolódóan néha saját dalokat/verseket is ír. Ezeket, ha kicsit többet iszik, kis győzködésre (napersze) eljátssza/felolvassa. A végeredmény általában egy nagy nyálas közhelyhalmaz, a butább nőismerősöknek, ennek ellenére néha párás lesz a tekintete az "előadás" után.

Megpróbálhatjuk a pozitív oldalát is nézni annak, ha van egy ilyen arc az ismeretségi körünkben. Kihasználhatjuk megfeleléskényszerével összefüggő nagylelkűségét, és galád módon lenyúlhatjuk cigivel vagy meghívathatjuk magunkat valamire. De ettől eltekintve, ha meglátunk egy Kompenzátort, a jól bevált módon kell eljárni: sarkon fordulni és hanyatt-homlok elrohanni. 

 

a modoros.blog.hu engedélye NÉLKÜL!

 

Gyász

2011.07.06. 13:50

Kedves Szakosztálytársak, és egyéb népek!

Tegnap, azaz 2011.július 6-án elsétálva a Kisrókus étterem és presszó mellett szörnyülködve kellett tudomásul vennem, és fájdalommal tudatom, hogy egykori kedvenc helyünk, ahol oly sok babgulyást és sört fogyasztottunk szép történelmi tanulmányaink során (alatt, helyett), megvált a kockás terítőtől. Helyette sezöld színűek vannak, melyek természetesen nem pótolhatják a régieket. Rip.

Fecó rulz

2011.07.02. 13:52

még az ősszel volt szerencsém kamu -másféltonnásdisznógyilkos- ferenccel eltölteni egy ivós estét. szóval barbival és fecóval iszogattunk a konyhában, és úgy kábé egy órán keresztül leirogattuk az aranyköpéseket, melyekre azonban csak nemrég találtam rá. következzen tehát egy aprócska szelet fecó dumáiból:

- csináld azt, ahogyan a töködön kifér
-
az exe egy kis geci, aki sosem bújik ki a lyukából, amolyan féreg-feeling (barátnője exéről van szó)
-
a gyerek most egy pár napig zsibbad. most tényleg lazul. (most is az exéről van szó, akit megveretett)
-
töpszli, te vagy itt a legnagyobb nő! (barbinak, aki egyedüli nő volt a konyhában)
- mivel az öccse az öccse.
- olyan, mint a becsomagolópapír. -csomagolópapír? -az.
- mer mit csinálnak a sznobok? egymás faszát szopják.
- hímezed a szart!
-
neki akartál kombinálni.
-
tesómat kábé én teremtettem meg
-
szóval láttam, hogy a csaj farkalásra hívja fel a figyelmet.
- ezzel kibaszottul ne spanoljatok, mert meg fog baszni Isten hátán (ez azt jelentette, hogy ne nyúlkáljunk az érintkezési hibás konnektorhoz)
-
ne előmelegítsél, hanem told az infót!
-
éjjel érzetem van
-
foglak és felkoncollak!
- kapjátok be a picsámat!
-
dögölj meg hirtelen!

hát ennyi lett volna, remélem ebből a pár morzsából is lehet látni, micsoda gondolatok cikáztak aznap este, és ha pénzügyi tanács kell, most már nyugodtan keressétek meg fecót!

 

dokumentumfilm (részlet)

2011.06.28. 00:04

 Pajtásaim, ezen beszartok. 

Milyen társaság már ez???

 

Mit iszunk?

2011.06.23. 21:29

 

A kérdés teljesen egyértelmű mit iszunk a Nokedleevel? he.

 

Szerző: Droid

12 komment

Címkék: mit iszunk?

A téma megunhatatlan...

2011.06.23. 13:52

és a végtelenségig továbbfűzhető:

Vonyarc legjei

2011.06.22. 09:10

A legfontosabb italok: gyomor, iskolatej, citromos "sör"(!)
A legfontosabb ételek: bab, szétfőzött tészta, kelkáposztafőzelék, darás tészta
A legnagyobb celebek: vilmos laci, csurka istván, edward norton (vajon melyik szerepe miatt?)
A legfőbb ellenségek: Brux, Óz, Noked-Lee, németh sándor, atv, zsidók, öregek, gyerekek, nők, labancok, kommunisták, budapesti cigány parasztok, kádár jános
A legfontosabb tv-műsorok: váratlan utazás, vidám vasárnap, teleshop
A legfontosabb tanulságok: a női nem egy evolúciós zsákutca, aki nem tud 100 km/h sebességgel megrúgni egy labdát, az nem érdemel szavazójogot, a fidesz napról napra (az egy együttes!) építi le a jogállamot, kisinyov után irány minszk
A legfőbb nappali tevékenység: gyomorkészítés, zsidózás, nőgyűlölet
A legfőbb éjjeli tevékenység: gyomorkészítés, zsidózás, nőgyűlölet
A legfontosabb zene: burzsoá nyugdíjasok: hajtóvadászat öregekre, burzsoá nyugdíjasok: bunkó pestiek, budapesti cigány parasztok

momentán ennyi jutott eszembe, de a kurvára jó néven venném, ha a listát bővítenétek új elemekkel, szempontokkal (legszebb pillanat, legjobb beszólás, stb.)

 

A leggyakoribb mondatok: ,,Mert mit ér a nő a férje nélkül?'' ,,Idejön és tönkreteszi a családi vacsoránkat ezzel a zsidó, négerbuzi, hippi maszlaggal?'' ,,Shylock orrát'' ,,Látod ezt Rózsikám? Azt jelenti nem látunk szívesen!'' ,,Menjél, mormogd csak a kabbaládat!'' ,,Undorító vagy Rózsi!'' ,,Pofánbasznám féltáglával, aztán rojtosra kúrnám!'' ,,Enném a szarát, mint Kádár a darát!'' ,,Ágic/Dzsutti/Barbi helye a konyhában van.'' ,,Hagyjad csak Ágic/Dzsu/Barbi, majd én elmosogatom! BÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁ!'' ,,Ratatatatatata (főleg a ratyi felvonulás alatt)'' ,,Hajtóvadászat ÖREGEKRE, szúrd át a botjával, tépd ki a szívét!'' ,,A szobafestő és mázoló Hitlernek egy heréje volt, és az is zsidó volt.''

+1: tarlós atomrészegen röhögött a zsidó adósrabszolgaságon!

 Illetve: Spárgázó Csurka István van a seggére tetoválva. Mennyi iskolatej, mennyi lélegeztetőgép...
 

 

A Férfi és a Nő

2011.06.16. 09:35

Végre csend lett. A sarokban már csak egy részeg aludt, akit a Nő kedvesen kitessékelt, majd az órájára nézett, és nagyot sóhajtott. Reggel fél hat volt, az égbolt is lassan acélkék ruhát öltött magára. A kocsma most a kevésbé vendégcsalogató oldalát mutatta: üres sörösüvegek, széttört felespoharak, konfetti, leszakított "BUÉK 2012" feliratú szalagok, s az egyik széknél némán ült a Férfi. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, majd a Nő felnevetett:
- Huhh, hosszú este volt!
- Volt már hosszabb. -húzódott szolid mosolyra a Férfi szája.
A Nő lassan végigsimított a pulton.
- Tudom, hogy hülyeség, de mocskosul fog hiányozni ez a hely -mondta távolba révedő tekintettel.
- Miért lenne hülyeség? Megértem, hiszen engem is annyi emlék köt ide -válaszolt a Férfi.
A Nő váratlanul felnevetett, bár szeme könnytől csillogott.
- Hát igen, emlékszem mikor először jártál itt!
- Tényleg? Bevallom, én már nem is emlékszem az első alkalomra. Más voltam akkor?
- Ó igen. -ült le a Férfi mellé a Nő- Első alkalommal még csak egy kisfiú voltál, aki élvezte a korlátlan szabadságot. Akkoriban még egy üveg vodka is elég volt ahhoz, hogy teljesen fejreállj!
A Férfi harsányan, ámde kellemes orgánumban felnevetett.
- Azért te sem voltál mindig ilyen. -jegyezte meg- Kezdetben szinte féltünk tőled, olyan nyers és kemény modorod volt!
A Nő szomorúan elmosolyodott.
- Sajnálom, hogy megijesztettelek, de tudod, az csak egy álarc volt. Vendéglátósként felvettem ezt a stílust, mert félek, hogy egyszer túl közel kerülök egy vendégemhez. -sütötte le zavartan szemét a Nő.
- Márpedig jelentkezőből van bőven, ha jól gondolom. -nézett rá komolyan a Férfi.
- Az mindig van, de bizonyára te sem panaszkodhatsz. Hisz nézzenek rád, igazi Férfi lettél az évek alatt! Nem csoda hogy az a lány is folyton...
- Engem nem érdekelnek a kislányok! -vágott a Nő szavába a Férfi- Engem a nők érdekelnek! -hajolt közelebb.
- Valóban? -kérdezte csendesen a Nő félig már nyitott ajkakkal.
- Valóban. -felelte a Férfi alig hallhatóan. Szavakra már nem is volt szükség: kettejük ajka úgy forrott össze, mintha univerzumok energiája találkozna egy szemvillanás alatt. Vadul, türelmetlenül simogatták egymást, majd lesöpörve mindent a pultról, szerelmes ölelésben lettek egymáséi. A Férfi és a Nő is tudta, hogy holnaptól már semmi sem lesz a régi. És egyikük sem bánta.
 

süti beállítások módosítása