Életjel! avagy Angliai beszámoli Part 1.
2011.11.16. 21:34
Úgy döntöttem, hogy itt az ideje a csend megtőrésének és írok magamról pár sort az otthoniaknak.Nos megérkeztem és élek, mindent szépen sorban meg fogok írni, így előszor is az ideutról, de egyelore még nem szóval további izgalmakat elkerülve még jelentkezem mert az internetcafe elég drága szóval hivatalos dolgok firszt.
A lényeg a lényeg, hogy kicsit kivagyok, mert 1 HÓNAPJA nem neteztem he ehheh hehehh. De azért jól bírom. elore lathatoan 1 hónap mulva jelentkezem, ha nem akkor vagy találkozunk otthon januarban vagy jelentkezem ugyanis itt fontos dolgok fognak eldolni december kozepen.
Nah a semmit mondast befejezve csak annyit igerhetek, hogy meg tobbet fogok igergetni. És remelhetőleg be is tudom majd tartani.
Udvozlom a Szakosztalyt es kívanok boldog bekes mikulast.
Mikrohír
2011.11.13. 13:10
egyetlen mondat indexes cikkből:
"Irán atomprogramja évek óta aggodalmakat kelt a környék országaiban és a nemzetközi közösségben."
nem tudom ki hogy van vele, de az én napjaim speciel nem árnyékolja be az iráni atomcsapástól való félelem. véleményem szerint a libanoni, szír, török, egyiptomi, jordán, stb. lakosok is jobban tartanak egy izraeli atomtól, mint egy iránitól. érthető persze, hogy izrael és az usa tart ettől, de miért takaróznak az összes többi országgal?
A világ Droid szemével
2011.11.12. 17:43
talán már-már elfeledett sorozatomat folytatnám, a következő poszt főszereplője droid, akit azóta már valószínűleg megkéseltek a birminghami fekák. emlékezzünk rá egy perc néma csönddel és ezzel a poszttal:
programajánló
2011.11.09. 12:04
Kedves Szakosztálytársak, magyarok! (zsidók, cigányok, svábok, szlovákok, budapestiek, morvák és Óz)
Szép hónap ez a november, hullanak a levelek, még süt a nap, miegymás. Ezenfelül Európa kulturális fővárosa, a mediterrán Moszkva, a vörös, ámde szerethető kis munkás város, Pécs számos programmal kedveskedik nekünk. Jó előre írom őket, éppen azért, hogy be tudjátok tervezni őket, és jelezni, ki mire szeretne jönni.
1. November 20-ig tekinthető meg a Széchényi téri galériában az aradi vértanúk emlékkiállítás, állítólag a látogatók kedvéért Julius JACOB von Haynaut, egy zsidó patikuslány törvénytelen fiát is feltámasztják, és lehet vele beszélgetni a történtekről.
2. November 26-án Hangulat Presszó záróbuli. Nem kell ragozni, szinte kötelező.
3. November 26-án PMFC-Vasast rendeznek Pécsett, aki idén még nem volt munkás meccsen, annak mindenképpen érdemes ellátogatni a kiváló hangulatú stadionba. Hajrá munkás ééáááééé...
4. Még a a szorgalmi időszakban összehozhatnánk továbbá egy estét, amit nyilván Nokedlee semmi pénzért nem hagyna ki: sztékezéssel egybekötött bowling! Csak erős idegzetűeknek és pénztárcájúaknak!
A Top 5 Szomszédok csajozó
2011.11.08. 20:09
a piálás és a lógás után evezzünk romantikusabb vizekre. a lantos utca 8. szám alatt ugyanis olyan sármőrök laknak, akik egyetlen tekintettel robbantják le a bugyit szende szűzlányokról és tisztes háziasszonyokról egyaránt. de ezen belül is lássuk az élmezőnyt, íme a top 5:
5. Laci
a vörhenyes kocsmáros első blikkre nem a női szívek álma, azonban a sorozat legelején még a bombanőnek számító körte alma pasija, később meg becsúszott is egy feleség, de csak azért, hogy utána zavartalanul folytathassa perverz mosolyú csajozását az alkotás presszóban. valljuk meg, szép eredmény ez egy olyantól, akinek nincs lelke.
4. Feri
a tacskóképű vágási ugyan igazi mintaférj, arról azonban nem tehet, hogy foglalt létére is egyszerűen imádják a nők. a kisfiús sárm sok nő fantáziáját beindítja, azonban hiába: feri minden kísértésnek ellenáll, és mindig hű marad jutkájához.
3. Mágen
újabb érthetetlen sikertörténet: a ronda, kopasz zsidó doktorért egyszerűen minden bugyi nedvesedik, fel nem foghatom, hogy vajon a csillogó fejtető, vagy az austin powers-re emlékeztető mellkasszőr váltja ki ezt a hatást. a siker azonban garantált; a nagy fehér imádói közt szerepel mentőshölgy (kettő is!), ügyvédnő, röntgenes és újgazdag úrihölgy is (ebből is kettő). no meg egy kozmetikus persze.
2. János
azonban még mágennél is felfoghatatlanabb jános népszerűsége. a fickó unalmas, hisztis, és öreg, vééégtelenül ÖREG! aki pedig látta nagybajuszú jánost erdei tisztásokon csókolózni, az nagyjából el tudja képzelni, hogy néz ki a predator, mikor gyrost eszik. no de nem tisztem minősíteni a módszereit, hiszen a számok őt igazolják: teljesen mindegy, van-e épp valakije, zavartalanul fűzögeti tovább a sunákat, akik pedig következetesen "magas, jóképű fiatalemberként" emlegetik.
1. Gábor
vádoljanak bár elfogultsággal, de számomra a csajozás alfáját és omegáját gábor gábor jelenti. a bájolgós, udvarias álca vérmes ragadozót rejt, szívóssága, és elbűvölő stílusa egyszer még julit is levette a lábáról (más kérdés, hogy gáborunk nem tudott mit kezdeni a kínálkozó szituval). de gábor jó taktikusként mindig megtartja a nála cirka 30-40 évvel fiatalabb vica cicát, aki stabil hancúrlehetőséget jelent a vadászatban megfáradt gábor számára.
Szerző: Noked-Lee
1 komment
Címkék: feri jános csajozás laci gábor gábor szomszédok top 5 mágen merevedési problémák
november 4.
2011.11.04. 12:17
Márai Sándor: Mennyből az angyal (részlet)
MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról...
New York, 1956.
Kötelező
2011.11.03. 12:10
http://mno.hu/hirtvvideo?page=6
A hír tv retrográd című adásában két hete Paksi Endre és Kalapács Józsi volt a vendég.
Kötelező.
Adalékok egy korszakhoz, avagy szálljon a Köztársaság
2011.11.01. 00:44
Talán nem mindenkinek jutott eszébe pár nappal ezelőtt, egészen pontosan október 28-án, hogy 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot Prágában. Bevallom, nekem is csak egyik szlovák ismerősöm a kedvenc közösségi portálra írt bejegyzése juttatta eszembe e nevezetes eseményt, a családban ugyanis nem ünnepeljük. Említett pozsonyi ismerősöm azon kesergett, hogy miért nem állami (vagy legalább nemzeti) ünnepnap ez Szlovákiában, hiszen a cseh testvéreknél is az… Nos, szerintem ennek legfőbb oka az, hogy a szlovákok csak az október 30-i turócszentmártoni nagygyűlésen mondták ki csatlakozásukat a csehszlovák államhoz. (Mindenesetre kicsit furcsa a másik fél nélkül kikiáltani egy gyakorlatilag szövetségi államot.) Nem tudom, hogy jogászhallgató ismerősöm tisztában van-e ezekkel a tényekkel, én nem írtam neki semmit, magára hagytam mélabújában.
Na, de azért ne fosszuk meg minden igazságalaptól ismerősöm elégedetlenkedését! A prágai alapító atyák közt ugyanis valójában volt egy szlovák is, bizonyos Vavro Šrobár. Igazából az ő visszaemlékezéseiből vett két szemelvényt szeretnék bemutatni a nagyérdeműnek. De legelőször lássuk a szlovák politikus nagyon rövid életrajzát.
Vavro Šrobár orvos, politikus, élt 1867 és 1950 között. Tanulmányait Magyarországon kezdte, de pánszláv izgatás miatt az ország valamennyi középiskolájából kizárták, ezért Csehországban érettségizett. Ezután orvosi diplomát szerzett a Károly Egyetemen, majd visszatért Magyarországra, ahol orvosként praktizált, de közben mind aktívabban vett részt a politikai életben is. Az 1906-os választásokon sikertelenül indult, valamint a magyar nemzet elleni izgatás vádjával még ugyanebben az évben, Andrej Hlinkával együtt, bebörtönözték. Egy éves börtönbüntetését Szegeden töltötte le. A világháború alatt együttműködött a cseh földalatti mozgalommal, az ún. Maffiával. 1918 májusában újra a hatóságok figyelmébe került, államellenes nyilatkozatai miatt Ceglédre internálták. Innen eltávozást kért és kapott, így kerülhetett október végére Prágába. Mint már említettem, 1918 októberében tehát ott volt Prágában, egyedüli szlovákként, az új köztársaság kikiáltásánál. 1919-ben, mint az egyik legbefolyásosabb szlovák politikus, Szlovenszkó teljhatalmú minisztere lett. A későbbiek során is a (cseh)szlovák politikai paletta fontos figurája maradt, egészen haláláig, még a kommunista puccs után is miniszteri posztot töltött be. Életrajza komikus oldalához tartozik, hogy több millió koronáért vásárolt kölcsönből később hamisítványnak bizonyuló festményeket Bécsben. Később ezeket megpróbálta rátukmálni az államra, végül az idegösszeroppanás szélén álló Šrobárt megsegítette a Masaryk elnök (hősünk példaképe és pártfogója) személyében megtestesülő hálás köztársaság, vissza nem térítendő kölcsönt nyújtva neki. Mindenképpen hozzá kell még tenni, hogy Šrobár is azon szlovák személyiségek közé tartozik, akikről települést neveztek el Szlovákiában. Szerencsére az ő nevét nem magyar falu vagy város viseli, hanem egy, az első Csehszlovák Köztársaság idején alapított telepes falu, a Búcstól alig 15 km-re fekvő Šrobárová (magyar neve: Szilos).
Most pedig lássuk a két általam kiválasztott szemelvényt.
Az első szorosan kapcsolódik a múlt héten Vikinggel közösen megtekintett Tabu c. műsorhoz, melyben a zsidókról, a magyarországi zsidóságról volt szó. Ebben, többek között, kiderült, hogy a zsidó gyerekek ösztönösen, a tudatalattijuk miatt félnek a pályaudvarokon és ha vonaton utaznak! Teszik ezt akkor is, ha még soha senki nem mesélt nekik a holokausztról… Nos, Šrobár 1922-ben kiadott visszaemlékezésében a budapesti zsidó világról írja le véleményét (1918 nyarán szerzett tapasztalatai kapcsán). Elnézést, ha a fordításom nem adja vissza az eredeti szöveg szépirodalmi igényességét.
„Úgy tűnt, Pesten az élet tisztán zoológiai módon zajlik: hajsza az üzlet [üzletelés] és hajsza az élvezetek után. És ha Pest zsidó jellegű volt a háború előtt – ekkortájt [´18 nyarán] úgy tűnt, hogy a zsidókon kívül nincs is itt senki. Még a Lukács Fürdőben is, ahol gyógykezelésemet töltöttem, a személyzet egésze zsidó volt, az orvos, a masszőrök, a somelliérek is – mind-mind zsidó. Nem csoda, ha a keresztények ellenszenve a zsidók iránt megnövekedett és mindenki azt mondogatta, hogy az egész háború csak azért van, hogy a zsidók meggazdagodjanak és mindenhonnan kitúrják a keresztényeket… A zsidók benyomultak a minisztériumokba, a hivatalokba, a közszolgálatba, a kórházakba, mindenhova, ahol el lehetett bújni a katonai szolgálat elől és valami üzletet lehetett csinálni.”
A másik részlet már a Felvidék csehszlovák megszállásának idejéből, 1919-ből való. A Šrobár vezette szlovák „kormány” (irányító szerv) februárban költözött Pozsonyba. Júniusban, a magyar Vörös Hadsereg támadása után aztán meleg lett a megszállók helyzete.
„Már a mi szlovák kormányunk Zsolnáról Pozsonyba költözése is nyugtalan körülmények között történt. (…) Pozsony hűvösen és barátságtalanul fogadott minket. Hamar észrevettem, hogy a magyar lakosság erős reményeket táplál Szlovákia Magyarországhoz történő visszatérése iránt. (…) Június 18-án este 10 órakor Mittelhausser generális [francia] bejött a szobámba és arra kért, hogy ne vetkőzzek le és menjek a kormánnyal Pozsonyból Trencsénbe vagy Brünnbe, ugyanis a mieink éppen most vonultak el Érsekújvártól és a Pozsonyba vezető út szabad a magyarok előtt. Azt kérdeztem: ’Nincs semmilyen segítség megállítani az előretörő magyar katonákat?’ – ’Nincs’ – válaszolt a generális. ’De hiszen itt van a helyőrség, küldje a frontra!’ ’Megtehetem?’ – kérdezi a generális. ’Igen’. Az egész helyőrséget éjfélig gyorsan előkészítették az indulásra és kiküldték a frontra. Elgondolkoztam a helyzetünkről a városban. Csak pár őrségben álló katona állt rendelkezésemre, akik a Duna-hídon posztoltak. A másik parton, Ligetfaluban [ma szlovákul: Petržalka] bolsevikok voltak és magában a városban 20 000 szervezett munkás – bolsevikok és bolsevik-orientált magyar és német szociáldemokraták - akik szemmel láthatóan a magyarok bejövetelét várták. Ha ezek fellázadnának, Pozsony sorsa megpecsételődne és az egész kormány lámpavasakon lógna… Láttam, hogy az egész csehszlovák kormány [?] sorsa Pozsonyban nagyon kétséges… ’Tudja mit? – mondtam Brunnernek – szedjen össze azonnal 1000 túszt, a társadalom vezető rétegeiből és a város vezetői közül, és küldje őket fegyveres kísérettel [csehországi településnevek következnek]]. Kezdje el rögtön, reggelig mindennek készen kell lennie.’ Brunner derekasan teljesítette az utasításaimat. És amikor reggel keresztülsétáltam a városon, mindenütt halálos nyugalom uralkodott.”
Šrobár rendteremtési módszerét egyébként Felvidék-szerte, így Komáromban is alkalmazták a gáláns megszállók.
Többet mindehhez nem is nagyon tennék hozzá, mindössze két rövid kérdés a szemelvényekhez kapcsolódóan: Kirekesztés?? Háborúban szerzett juss?? Ugyanmár.
FORRÁS: Vavro Šrobár: Pamäti z vojny a väzenia (Emlékek a háborúból és a fogságból). 1922.
Sörivás
2011.10.29. 23:33
A sörivás hibakereső táblázata.
JELENSÉG
A sörivás nem nyújt élvezetet, nem esik jól és az inged eleje benedvesedik.
A HIBA OKA
1, Nincs nyitva a szád ivás közben.
2, Nem az arcod megfelelő részéhez tartod a korsót.
HIBAELHÁRÍTÁS
Vegyél magadnak még egy korsóval és gyakorolj a tükör előtt, amíg az ivás technikája tökéletesedik.
JELENSÉG
A sörivás nem nyújt élvezetet, nem esik jól, a sör színtelen, átlátszó.
A HIBA OKA
Üres a korsód!
HIBAELHÁRÍTÁS
Vegyél magadnak még egy korsóval.
JELENSÉG
A lábad hideg és nedves.
A HIBA OKA
Rossz szögben tartod a korsót.
HIBAELHÁRÍTÁS
Fordítsd a korsót úgy, hogy a nyitott vége a mennyezet felé nézzen.
JELENSÉG
A lábad meleg és nedves.
A HIBA OKA
A hólyagod önállósította magát.
HIBAELHÁRÍTÁS
Keress egy kutyát és állj mellé. Kis idő múlva szidd le a kutya gazdáját és kártérítésként kérj egy korsó sört.
JELENSÉG
A bárpult homályos.
A HIBA OKA
Üres korsó fenekén nézel keresztül.
HIBAELHÁRÍTÁS
Vegyél még egy korsó sört.
JELENSÉG
A bárpult elindult.
A HIBA OKA
Éppen kidobnak.
HIBAELHÁRÍTÁS
Ellenőrizd, hogy egy másik kocsmába vittek-e. Ha nem, panaszkodj, hogy elraboltak!
JELENSÉG
Ébredéskor az ágyad kemény, hideg és nedves. Nem látod a szobád falait és a mennyezetet.
A HIBA OKA
A csatornában töltötted az éjszakát.
HIBAELHÁRÍTÁS
Nézd meg az órát, kinyitott-e már a kocsma. Ha nem, feküdj vissza nyugodtan.
JELENSÉG
A szemben lévő fal a plafonra emlékeztet.
A HIBA OKA
Hanyatt estél.
HIBAELHÁRÍTÁS
Ha a korsó még tele van, idd ki. Ha üres, keress valakit aki felsegít és a söntéspulthoz kötöz.
JELENSÉG
Minden elhomályosult.
A HIBA OKA
Hasra estél.
HIBAELHÁRÍTÁS
Ha a korsó még tele van, idd ki. Ha üres, keress valakit aki felsegít és a söntéspulthoz kötöz.
JELENSÉG
A környezet nagyon díszes, értékesnek tűnik, de a kiszolgálás nagyon lassú.
A HIBA OKA
Egy régiségboltban vagy.
HIBAELHÁRÍTÁS
Menj vissza a szomszédos kocsmába.
JELENSÉG
A húspástétom teteje nagyon kemény.
A HIBA OKA
A kocsmáros kedvenc teknőcét eszed éppen.
HIBAELHÁRÍTÁS
Kérd meg, hogy ne verjen meg (mármint a kocsmáros).
JELENSÉG
Hirtelen észreveszed, hogy még egy korsóra futja a pénzedből.
A HIBA OKA
A kezed a melletted ülő zsebében van.
HIBAELHÁRÍTÁS
Vegyél neki egy korsó sört és mondd azt, hogy a következőt ő fizeti.
JELENSÉG
Minden elsötétedik.
A HIBA OKA
Záróra van.
HIBAELHÁRÍTÁS
PÁNIK!!!
Fontos infó
2011.10.24. 22:06
az imént volt egy épületes telefonbeszélgetésem a síkrészeg szalonspicces kiflee-vel, aki legfontosabb közölnivalójának azt tartotta, hogy elmagyarázza:
"erdélyben amelyik faluban élt két román, oda már felhúztak egy ortodox katedrálist a drótos tót mókus román zsiráf cigány kurva életbe!"
állítása szerint a 'hagymakupolás honfoglalás' kifejezést is ő találta ki, és lelkemre kötötte, hogy ezt elmondom mindenkinek. megígértem, íme.
A Top 5 Szomszédok munkakerülő
2011.10.20. 19:44
sorozatom második része a hesszelgetést veszi górcső alá, ugyanis látszólag mindenki keményen melózik, ez a valóságban csak ferire és mágenre igaz. de lássuk, kik a leginkább lusta disznók!
5. Juli
kozmetikusként eleve ritkán van izomláza a napi meló után (25 kilót sem emel meg, az biztos), de még a lájtos munkáját is csak ímmel-ámmal végzi. időnként kicsapja a hisztit, mert ő új székek/világítás/munkabeosztás nélkül márpedig nem tud dolgozni, és természetesen "fontos" ügyek esetén akkor lép le, amikor neki tetszik.
4. Etus
etus megjelenéseinek kb felében otthon ücsörög és dumcsizik, 49%-ában piacon van vagy mágenéknál, és úgy kb 1%-ban melózik. természetesen ez is csak abból áll, hogy agyagos a keze, miközben beszélget, vagy bedobálja azokat a világhíres kerámiáit a sütőbe. de még eközben is kemény rockot hallgat.
3. Jutka
hát igen, jutkát is predesztinálja az állása a lazításra: mert őszintén, ki tud komolyan venni egy ének-rajz szakos tanárt? naugye. ráadásul ezeket is letudja annyival, hogy a kölköknek lejátszik 6 szimfóniát, két kantátát, meg egy operarészletet, azt csá. de persze inkább a tanáriban kávézik, és a pénzhiányon meg az éhező gyerekeken kesereg.
2. Lenke
bár lenke nénivel minden egyes munkaadója a végletekig meg van elégedve (vérbeli kereskedő, azt mondják!), fel nem foghatom, hogy miért. az áruházban az össz munkája abból állt, hogy sétált fel-alá, megmondta, hol található a száraz zsemle meg a parizer (mást úgyse vettek az emberek), meg szerencsétlen marikát csicskáztatta, ha valamit már emelni kellett volna.
1. János
ennek ellenére a legnagyobb munkakerülő disznó egyértelműen kövér lászló elveszett ikertestvére, jános. ő az, akit a több mint 200 rész alatt EGYSZER SEM láttam melózni, pedig ő panaszkodik a legtöbbet. ehelyett nonstop az erdőt járja (ahol eddig még csak godzilla nem támadt rá, mindenki más már igen), dénessel pálinkázik, vagy az éppen aktuális nőjét fűzi. meg persze néha elugrik egy-egy külföldi konferenciára a zsíros fizetéséből.
A Top 5 Szomszédok-alkesz
2011.10.16. 23:43
ma esti posztom egy sorozat első darabjának számom, ahol különböző szempontok alapján rangsorolom a szomszédok jól -vagy kevésbé- ismert szereplőit. előljáróban leszögezném, hogy még csak a telenovella első 220 részét láttam, így tudásom hiányos, de úgy gondolom, egy felületes képet már ki tudok alakítani a szereplőkről. kezdjük is akkor az első résszel: kik a legnagyobb piások:
5. Góliát
vágási feri hű barátja ugyan folyton 'keccsölni' hívja gazdagrét sármőrét, de az tuti, hogy nem a jó munkaerő kell neki. ugyanis már meló alatt is folyton csak arról a bizonyos sörikéről beszél, amit majd munka után bedobnak a talponállóba'. meg a kisfröccs is megy, naná.
4. Etus
művészkörökben szinte kötelező egy lájtos alkoholizmus megléte, jelentem, etusnál is megfigyelhető ez. bár ő maga sosem rúg be (még gyulát is az asztal alá issza egy alkalommal), a pálinka mindig kimérve figyel a felespoharakból, fogy is rendesen. mást nem iszik.
3. Dénes
a kivénhedt erdész is a pálinka nagy rajongója, egyszerűen lehetetlen olyan filmkockát találni, ahol a karcsú üvegecske ne lenne kikészítve az asztalon. aztán nagy örömökre nagy boldogságokra sűrűn töltöget, igazából mindegy is, kivel, csak ihasson.
2. Rozsomák
a társaságunk sokat emlegetett rozsomák szerezte meg az ezüstöt rövid szereplési ideje ellenére is. a balfasz külső kőkemény alkesz belsőt takar, kocsmát nyit a közös helységben, melynek tulajdonosa, kiszolgálója és legfőbb fogyasztója is saját maga. vodka, sör, pálinka, minden jöhet.
1. Janka
várhatóan nem okoz nagy meglepetést a kategória győztese. janka mérföldes körzetből kiszimatol egy milliliter alkoholt is, és úgy veti rá magát, mint lmp szavazó az 'ingyen rasztásítás' kuponra. persze mindig csak kényszerből vedel (pl. túl klóros a víz, vagy nem árulnak tejet), de az eredmény magáért beszél: ha janka megjelenik, az üvegek kiürülnek.
Szerző: Noked-Lee
4 komment
Címkék: pia alkoholizmus rozsomák alkesz góliát etus szomszédok top 5 dénes bácsi janka néni
Tények...
2011.10.14. 13:21
jamallal már egy ideje ráálltunk a mérsékelt és objektív jobbik közeli nemzeti 1 híradóra, melyet minden nap megnézünk. persze a híradás nem fukarkodik a különféle jelzőkkel, de mégis: a mikrofon előtt megszólalt már gaudi nagy tamás ugyanúgy, mint matolcsy györgy vagy kertész ákos (noé krisztina is megszólalhatott volna, de nem élt ezzel a remek lehetőséggel). továbbá a műsor 10-15 perce alatt esik szó külföldről, belföldről, és történelmi visszatekintések is vannak.
a kontraszt miatt ma leültünk a gép elé, hogy megnézzük a csütörtöki tények adását, ami sajnos jelenleg jóval nagyobb célközönséghez jut el, mint az n1. nos, az első 5 perc után már komolyan elkezdtem játszani az öngyilkosság gondolatával. mert lássuk, milyen moslék ment le 30 (!) percben "hírek" címszó alatt:
-rögtön 4 balesettel nyitottunk, persze volt halálos áldozat is, és minden alkalommal meg kellett kérdezni győrfi pált, és a helyi rendőrszerveket az esetről, miközben a hatásvadász képsorok a széttört roncsokat mutatták (ezúttal vérfoltokat nem)
ezzel el is ment az első 7-8 perc, szóval következhetett a következő hír:
- bíróság elé állítottak egy faszit, akit kettős gyilkossággal gyanusítanak, no persze ettől még nem érdekes az eset: háromszor is kihangsúlyozták, hogy áldozatait FELDARABOLTA. aztahétmeganyolcát.
-szintén a fő hírek közé tartozott, hogy stohl andrás hogy érzi magát, és mit fog melózni a börtönben, ezzel is elment jó 5 perc.
- természetesen szükség volt egy gyerekhalálra is, aki tüdőgyulladás miatt vesztette életét.
- olyasvalami is történt azonban, ami még sohasem: balesetszimulációt tartottak győrben. igen, ez a hír. azurák csaba szóhasználata szerint a fiatalok baleseteztek. pf.
- a következő azonban még ennél is nagyobb hír volt: ugyanis -tessék megkapaszkodni- LEJÁRT BEFŐTTEKET ÁRULTAK BUDAPESTEN!!!!!! kurva hosszú híradás erről is, sikerült megállapítani, hogy a lejárt lekvártól akár napokig is foshat az ember. - nagybani piacról tudósította: sütő balázs (nekem ez is elég nagy vaddafak volt)
- tovább kiderült, hogy egyes jósnők CSALNAK (!!!), most épp valami 20 millát nyúltak le valakitől. aki hülye, haljon meg, na mindegy.
- újabb nélkülözhetetlen hír: a magyarországi áruk rosszabbak, mint a külföldiek
- aztán jött a személyes kedvencem: japánban 11 sony tv elromlott, 1 pedig ki is gyulladt (kegyelmezz lelkünknek uram!), ezért visszahívták ezt a típust. kurvafontos, tényleg.
- ezt követően (őszinte meglepődésemre) : politika! pár percbe belesűrítve oktatási és szocpol reformot, majd szerencsére ugrunk, ugyanis muszáj megemlíteni, hogy:
- egy iskolában pénzbrikettel fűtenek. ez minden normális híradásban egy mondat lenne, itt azonban megkérdezik a kazánfűtőt, hogy milyen vele fűteni (!), és az iskolaigazgatót, hogy meleg van-e, és megéri-e. (mily meglepő, mindkét kérdésre a válasz egy igen)
- no de jöjjön a szokásos szívfacsaró riport: egy kómában lévő fiúnál kikapcsolták a gázt. hosszú, szomorú képsorok.
- évente 6 ezer ember vakul meg magyarországon. nahát.
- a végén a kötelező vidám hír: hülye robot versenyt rendeznek magyarországon. remek.
- de van még egy fontos infó: helyére raktak egy hidat. az M0-snál.
és igen, ezek voltak a nap legfontosabb hírei. elbaszottul szájbarágva, túllihegve, álszenten, demagóg módon előadva. belpolitika 2 perc, külföld: 0. szlovák kormány a helyén van, nem történt semmi a közel keleten, nincs újdonság az európai unióban, és a sport világában sem. ezek a tények. a magyar televíziózás legalja.
program
2011.10.10. 06:14
Népek!
Megszűnt ugye a Fekete Lovag, de ajánlottak egy hasonlóan drága, állítólag színvonalas éttermet és sörözőt, a király utcában (!), nevezetesen ezt: http://www.korhelypub.hu/ Viking: még steak is van!
Amúgy meg nem tudom kinek lenne affinitása, hogy az október 23-ai hétvégét együtt töltsük kivételesen Pécsen (jójó, tudom, hogy ez lehetetlen), elmenjünk a megemlékezésre, a Karavánban koccintsunk egyet a kommunizmus bukására, végül megnézzük a pécsi Munkás - Debrecen meccset 18 órától. Szerintem jól hangzik, mit gondoltok, lányok?
Duplakezes
2011.10.05. 23:08
a szokásos esti mazochista programom: balogh artúr blogja, amerikai népszava, és a demokratikus koalíció facebook-oldala. ez utóbbin találtam a következő gyöngyszemet a hozzászólások közt:
Teljesen egyértelmű , hogy Mesterházy és Gyurcsány együtt gondolkodik. Hiszen a szétválás után a DKP a választásokon hozni fog 15%-ot. Az MSZP fél lábbal is 25-30 %.
A Fidesz röhögve 35-40körül. Még a gyalázatos kormányzás ellenére is. Hiszen van rá példa!
Tehát a szétválás lehet a siker kulcsa! Ezt mindketten tudják és biztos, hogy számolnak vele.
Biztos vagyok abban, hogy ami most folyik szétválás címén az színjáték. Az mszp és a platform „szétver” mindent hogy lássa kik maradnak , kik az igazi hívek. Így tudnak egészséges kampányt csinálni , és számolni.
Már csak az LMP kell és kész a 2/3 !
SRSLY WTF?
Hasonmások 65476652238. rész
2011.10.04. 21:09
a mai nap szomszédok-nézés közben megdöbbentő felfedezést tettem:
a mindig gyökér iskolaigazgató, hável feldúltan érkezett a tanáriba. ezt a gyilkos tekintetet azonban már láttam valahol, mégpedig egy másik sorozatban: a lost-ban!
gyorsan ment a print screen, így ti is láthatjátok:
hável igazából john locke!!!
webkamerás ivás
2011.09.29. 22:41
Aki még nem tette, az olvassa el Kiflee beszámolóját a focimeccsről.
Szóval...egyszer már csináltunk ilyet, amikor a lányok Regensburgban voltak. Ha van kedvetek, megejthetnénk még egyszer, úgyis rég láttalak már benneteket. Én szólóban fogok inni, de ez nem okoz különösebb problémát. Ha már úgyis összeköltöztetek, mint egy boldog család, a hellyel sem lesz gond. Próbáljatok meg időpontot egyeztetni, mikor lenne jó nektek, én meg igyekszem alkalmazkodni. Fákkjeee
Boldog footballidők
2011.09.29. 13:42
Érdekes sporttörténeti cikkre bukkantam komoly és rendkívüli fontossággal bíró történelmi kutatómunkám során a Komáromi Lapok egyik 1918-as számában a minap. Még tartott a háború, amikor szeptemberben nagyszabású futballesemény helyszíne volt Komárom szabad királyi város. Egy vegyes csapatok által lejátszott mérkőzésről van szó, melyben két, a Szakosztály egy-egy tagjának oly fontos város focistái egy csapatban játszottak. Bizony Brux, volt úgy, hogy Komárom és Szombathely vegyes válogatottja együtt küzdött Pozsony, Győr és Tatabánya legjobbjai ellen. Nem is húzom tovább az időt, lássuk a meccsről szóló tudósítást, mely ma már modorosnak számító kifejezései, stílusa és helyesírása miatt szerintem már-már kultúrtörténeti érdekesség is.
SPORT – Válogatott mérkőzés
A Komáromi Football Club sporttelepe ünneplő köntösbe öltözött vasárnap. A város, az egyesület és a vendégcsapatok színeit lengette a szellő; az öreg ráctemető mintha megfiatalodott volna. Köröskörül, amerre nézünk, szép rend van, rendbehozták a pályát is.
Három nagy magyar város válogatott footballistái látogattak el hozzánk és – vitték el a hírét annak, hogy Komárom városa joggal büszke lehet sporttelepére. Jó volt ezeket hallani, erről a sokat ócsárolt városról. S mivé lehetne még fejleszteni a sporttelepet?
A város színe-java vasárnap délután a sporttelepen volt. A közönség hatalmas tömegében ott láttuk nobilitásaink több tagját; a club hölgytagjai régi szeretettel és lázas izgatottsággal hullámoztak, büszkélkedtek és fogadkoztak a lila-fehérek győzelmére. Szombathely, Győr, Pozsony, Tatabánya! Eljöttek a játékosok, a kísérők, a velem együtt letört footballisták, mennyi-mennyi ismerős…
Komárom-Szombathely kezdi nappal szemben a játékot és hatalmas lendülettel, még mielőtt az ellenfél belekezdhetett volna a játékba, a kapu előtt terem, Glanz beadását azonban az ellenfél fogja. Jó negyedóráig tart az ostrom, míg Mac Inneshez jut a labda, ki mesés technikával csatáraihoz juttatja. Egy eredménytelen lerohanás után ismét kapujához szegeződik az ellenfél s Komárom-Szombathely nagy fölénnyel ostromolja azt. Krausz és Kohut hátvédek pompásan szerelik le a támadást, különösen a kapu előterében, Meichler kapus meg egyenesen boszorkányos szerencsével védi a kaput. Majd pár percig az ellenfél kerekedik felül és a félidő 25. és 30. percében két kornerhez is jut. Az első goalt a (félidő) 35. percében Simon átadásából Chrappán védhetetlenül lövi. Újrakezdés után az ellenfél tempót diktál, minek eredménye a 42. percben Hergovics szép lövése, ami a kiegyenlítő goalt hozta meg.
A második félidőben ismét Komárom-Szombathely vezet. A 4. percben Glanz beadásából Chrappán a második goalt lövi. A 28. percben Komárom kornerhez jut, de a veszélyes helyzetet bravurosan menti az ellenfél pompás védelme. A 36. percben Komáromnak büntető rugást ítél a bíró, de Tóth a kapusnak lövi a labdát. Ezután az ellenfél pár erős támadást vezet, de csak kornert ér el. A match utolsó goalját a 41. percben Simon lövi, így a mérkőzés 3:1 arányban Komárom-Szombathely javára dőlt el.
A K. F. C. Szombathely csapatából Chrappán, Lőbl, Simon, Glanz, a győr-tatabánya-pozonyi csapatból Meichler, Mac Innes, Kohut tüntek ki. Békés Mór szövetségi bíró elfogulatlanul, éleslátással, kifogástalanul vezette a mérkőzést, amely az idei szezon legszebbje volt.
M.
(Komáromi Lapok. 1918. szeptember 28. 7. oldal)
Mi a Makk?
2011.09.27. 11:19
Tisztelt Szakosztálytársak!
Tegnap Székesfehérvár belvárosában sétálgatva, akkora megdöbbenésben volt részem, hogy kb. 10 percig nem tértem magamhoz. Tudjátok kit láttam közrendőregyenruhában feszíteni? Magát Makk Gábort, igen a Szántó Mezőgazdasági Kollégium korábbi elnökét! A megdöbbenésből felocsudva két dolog futott át az agyamon: az egyik, hogy valamikor ő is történésznek készült (szomorú jövőkép), a másik, hogy a legkorruptabb, ostoba, faszszopóból lesz rendőr? hiába nem észre, hanem centire mérik őket!
helyreigazítás
2011.09.26. 22:45
Megdöbbenve olvasta lakóközösségünk az előző bejegyzést, gyorsan rá is kerestünk az adott műsorra az atv videotárában.
Helyre kell azonban igazítani kedves kollégáinkat. A műsorban szereplő történész Ormos Mária mellett valóban Bödők, de nem Csaba, a mi volt szaktársunk, hanem Gergely, aki Csaba testvére, innen a brutális hasonlóság. Fácsén leellenőriztük.
Amíg el nem felejtem
2011.09.26. 19:59
tegnap este hívott vasi, hogy azonnal kapcsoljak az atv-re. (miért néz vasi atv-t? na mindegy) mikor átkapcsoltunk jamallal, mit látunk? ki elemzi a soproni népszavazást ormos máriával és havas henrikkel? a bödök csaba! aki tudja, hogy történhetett ez meg, az kérem fejtse ki kommentben, köszönöm!
Panzergrenadier-division
2011.09.25. 23:23
cicafiúk!
már többször szóbakerült, hogy a nagy sikerű első és második forduló után meg kéne rendezni az olcsó sörök csatájának 3. fordulóját. azonban mivel a kínálat egy jelentős részét már végigkóstoltuk, egy kis segítséget szeretnék kérni a mélyen tisztelt szaktársaktól.
ha a következő márkájú söröket látják valahol, mindenképp vegyenek belőle egy-két üveggel, mert nem tudom, hol lehet kapni őket:
Szt. István (ez a legfontosabb, égre-földre kerestem, de nem találtam rá erre a kultsörre)
Nádor
Hunyadi Mátyás
Johan (ezt korábban lehetett spárban kapni 99-ért, de mostanában nem látom)
Balatoni Világos
Talléros
Lantos
természetesen másfajta sörök is jöhetnek, amennyiben nem érik el a lélektani határt (kb 140 ft), és a korábbi fordulókban még nem szerepeltek.
ja, és a héten a fotózást is meg kéne ejteni, tarpál gondolom vállalja a hálás fotós-szerepet.
Nahát...
2011.09.23. 00:23
... Noked-Lee, csak nem írtál a Hugo Bossnak?
http://index.hu/kulfold/2011/09/22/a_hugo_boss_bocsanatot_kert_naci_multjaert/
Mert így van
2011.09.21. 16:04
A következő képhez nem fűznék különösebb kommentárt, így szép(?) és igaz, ahogy van: