Mielőtt palotaforradalom robbanna ki a végeredményt illetően, leírom, hogyan számoltam az egyenes kiesésben. Ha eltalálta valaki a párosítást, akkor 1 pont, ha abból a továbbjutót is, akkor még egy pont. Ugyebár a hosszabbításos meccsek eltalálása még egy plusz pont, viszont ha…

2014-es VB-tippjáték

2014.06.13. 16:31

Szakosztályunk történetében elérkeztünk a második labdarúgó világbajnoksághoz, amit szerény kis csoportunk egy tippjátékkal ünnepel. A korábbi felhívásra megérkeztek a tippek, amiket most közzéteszek, de előtte még egyszer a pontozásról. Aki eltalálja, hogy egy csapat…

úgy tűnik nekem kell magamra vállalnom, hogy megírjam az első "regensburgi bejegyzést". nos, tegnap volt két hete, hogy itt vagyunk, ez számomra - és azt hiszem, hogy a többiek is így vannak ezzel - egyszer két hónapnak, máskor pedig csak két napnak tűnik. egyrészt egy…

Első benyomások

2010.10.15. 20:04

no, mivel a regensburgi leányvállalatunk még mindig nem jelentkezett egy tisztességes poszttal, így kénytelen vagyok magamra vállalni, hogy tudósítsak róluk, hogy is telt az első hét. ahogy én elképzelem.Ózno kedvres szakosztálytfgaok!!! előrere elnézáést kérek a helyesírási…

Közérdekű közlemény.

2010.07.03. 17:59

Fontos kijelenteni valóm van a Német-Argentín Negyeddöntő 4:0-ás eredményéhez.Németország: szép volt.Argentína: CIGÁNYOK ! CIGÁNYOK ! CIGÁNYOK!…

A gordiuszi csomó feloldása

2010.02.22. 10:37

egy korábbi posztban a nyájas olvasók segítségét kértem néhány etnikai kérdés megválaszolásában. bár a kommentek sokszor ellent mondtak egymásnak, azt hiszem, sikerült megalkotnom az új, (majdnem) minden vitakérdést megoldó térképet, (rajta az országhatárokkal, hogy…

Az EU elődje

2009.09.11. 13:29

bizonyára mind megtanultuk (legalábbis tanították) az európai unió történetét. így talán triviális kérdésnek tűnik a következő: mi az EU elődje?a montánunió? az egk?ezt mondják. a minap azonban jamal, óz, viking, kiflee, és persze jómagam megtaláltuk a valódi elődöt, ami…

süti beállítások módosítása