Tények...

2011.10.14. 13:21

jamallal már egy ideje ráálltunk a mérsékelt és objektív jobbik közeli nemzeti 1 híradóra, melyet minden nap megnézünk. persze a híradás nem fukarkodik a különféle jelzőkkel, de mégis: a mikrofon előtt megszólalt már gaudi nagy tamás ugyanúgy, mint matolcsy györgy vagy kertész ákos (noé krisztina is megszólalhatott volna, de nem élt ezzel a remek lehetőséggel). továbbá a műsor 10-15 perce alatt esik szó külföldről, belföldről, és történelmi visszatekintések is vannak.
a kontraszt miatt ma leültünk a gép elé, hogy megnézzük a csütörtöki tények adását, ami sajnos jelenleg jóval nagyobb célközönséghez jut el, mint az n1. nos, az első 5 perc után már komolyan elkezdtem játszani az öngyilkosság gondolatával. mert lássuk, milyen moslék ment le 30 (!) percben "hírek" címszó alatt:
-rögtön 4 balesettel nyitottunk, persze volt halálos áldozat is, és minden alkalommal meg kellett kérdezni győrfi pált, és a helyi rendőrszerveket az esetről, miközben a hatásvadász képsorok a széttört roncsokat mutatták (ezúttal vérfoltokat nem)
ezzel el is ment az első 7-8 perc, szóval következhetett a következő hír:
- bíróság elé állítottak egy faszit, akit kettős gyilkossággal gyanusítanak, no persze ettől még nem érdekes az eset: háromszor is kihangsúlyozták, hogy áldozatait FELDARABOLTA. aztahétmeganyolcát.
-szintén a fő hírek közé tartozott, hogy stohl andrás hogy érzi magát, és mit fog melózni a börtönben, ezzel is elment jó 5 perc.
- természetesen szükség volt egy gyerekhalálra is, aki tüdőgyulladás miatt vesztette életét.
- olyasvalami is történt azonban, ami még sohasem: balesetszimulációt tartottak győrben. igen, ez a hír. azurák csaba szóhasználata szerint a fiatalok baleseteztek. pf.
- a következő azonban még ennél is nagyobb hír volt: ugyanis -tessék megkapaszkodni- LEJÁRT BEFŐTTEKET ÁRULTAK BUDAPESTEN!!!!!! kurva hosszú híradás erről is, sikerült megállapítani, hogy a lejárt lekvártól akár napokig is foshat az ember. - nagybani piacról tudósította: sütő balázs (nekem ez is elég nagy vaddafak volt)
- tovább kiderült, hogy egyes jósnők CSALNAK (!!!), most épp valami 20 millát nyúltak le valakitől. aki hülye, haljon meg, na mindegy.
- újabb nélkülözhetetlen hír: a magyarországi áruk rosszabbak, mint a külföldiek
- aztán jött a személyes kedvencem: japánban 11 sony tv elromlott, 1 pedig ki is gyulladt (kegyelmezz lelkünknek uram!), ezért visszahívták ezt a típust. kurvafontos, tényleg.
- ezt követően (őszinte meglepődésemre) : politika! pár percbe belesűrítve oktatási és szocpol reformot, majd szerencsére ugrunk, ugyanis muszáj megemlíteni, hogy:
- egy iskolában pénzbrikettel fűtenek. ez minden normális híradásban egy mondat lenne, itt azonban megkérdezik a kazánfűtőt, hogy milyen vele fűteni (!), és az iskolaigazgatót, hogy meleg van-e, és megéri-e. (mily meglepő, mindkét kérdésre a válasz egy igen)
- no de jöjjön a szokásos szívfacsaró riport: egy kómában lévő fiúnál kikapcsolták a gázt. hosszú, szomorú képsorok.
- évente 6 ezer ember vakul meg magyarországon. nahát.
- a végén a kötelező vidám hír: hülye robot versenyt rendeznek magyarországon. remek.
- de van még egy fontos infó: helyére raktak egy hidat. az M0-snál.

és igen, ezek voltak a nap legfontosabb hírei. elbaszottul szájbarágva, túllihegve, álszenten, demagóg módon előadva. belpolitika 2 perc, külföld: 0. szlovák kormány a helyén van, nem történt semmi a közel keleten, nincs újdonság az európai unióban, és a sport világában sem. ezek a tények. a magyar televíziózás legalja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rnrszakosztaly.blog.hu/api/trackback/id/tr143302726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Viking 2011.10.14. 22:44:54

ebből max az utolsó és a vakságos hírnek van valami értéke. Szégyen. N1 híradót a tv2-re!!!

gabesz7004 2011.10.16. 11:07:45

N1 híradót a Szabadság térre, vagy hol is van most az mtv? Én nem is nézek tv-t. Minek, hogy a sok negatív sz@rság rám ragadjon? Inkább neten elolvasom azokat a tényleg fontos történéseket, amik érdekelnek. retek+telaviv=blikk tv! De azért egy valóban értékes műsort szeretnék a figyelmetekbe ajánlani! atv 700-as club! :))) Ha kibírjátok,vendégeim vagytok! :)

Noked-Lee 2011.10.16. 21:13:56

@gabesz7004: vidám vasárnapon és molnár f árpádon edződött ember vagyok, de ez kifog rajtam... :)

gabesz7004 2011.10.16. 22:38:53

@Noked-Lee: Nyáron Székelyföldön nem kevés jófajta szilvalé s Hargita után kapcsoltunk véletlenül oda és egyből ránk küldték a bibioldó átkot! Mindenki rosszul lett reggelre! :D

a Viking 2011.10.17. 01:11:06

@gabesz7004: @Noked-Lee: én már kettőt ledaráltam 700-as klubból...

gabesz7004 2011.10.17. 01:29:35

@a Viking: Hős vagy, férfi vagy, hero vagy, férfi vagy! (by:Kiss Ádám)

Kiflee 2011.10.30. 23:32:05

én ma láttam egy tényeket elejétől a végéig, tényleg szörnyű. el sem tudom képzelni, hogy milyen szándékkal készítik ezt a műsort... a mai részben sem volt semmi politika - sem hazai, sem külföldi.
bizonyos szempontból a Noked-Lee által legutóbb figyelmembe ajánlott nyilas filmhíradókra emlékeztet, ahol alig volt szó igazán fontos dolgokról. decemberben pl. az egyik fő hír az volt, hogy svájci símester oktat a budai hegyekben - amelyektől akkor már csak pár tíz kilométerre volt a vörös hadsereg... elképesztő. filmhiradok.nava.hu/

Jamal_Fraser 2011.11.02. 17:17:04

@Kiflee: hehe, ez is ritka szerintem, hogy a Tényeket a nyilas híradóval hasonlítják össze, de színvonalát tekintve hasonló, ugyanúgy baszik az újságíró etikára és a józan észre.

Kiflee 2011.11.02. 23:25:45

@Jamal_Fraser: ez azér´ erős mondat volt tőlem, elismerem. :D újságírói etika 1944-1945 fordulóján?? a tv2-nek viszont meg lenne a lehetősége, csak nem él vele.

Noked-Lee 2011.11.02. 23:57:23

@Kiflee: miért szerintem simán elképzelhető a következő cím a nemzeti filmhíradóban 45 elején:
Botrány! Szálasi Ferenc nemzetvezető több millió pengőt sikkasztott el a 4-es metró építési költségeiből!

Jamal_Fraser 2011.11.03. 11:39:13

@Noked-Lee: Tömegbalesetet okozott egy zsidó sofőr a Budapest-Bécs vonalon, a sofőrön kívül mindenki életét vesztette, az áldozatok cefetokra szakadtak, köztük három magyar kislány. A sofőrt a német hatóságok letartóztatták, holléte ismeretlen.

gabesz7004 2011.11.05. 22:07:51

@Jamal_Fraser: Én ilyen hírt most is szívesen olvasnék, persze magyar áldozatok nélkül! Mondjuk ilyat: !ömegbaleset a Ferihegyi gyorsforgalmin! Nagy sebességgel összeütközött és kigyulladt két autóbusz ma délben a gyorsforgalmi úton. A Vöröskereszt szervezésében Indiába tartó roma vezetőket és családjaikat szállító autóbusz sofőrje rosszul lett, áttért a szemközti sávba és belerohant egy szemből érkező izraeli turistákat szállító buszba. Mindkét jármű a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és kigyulladt. Senki sem élte túl a balesetet. Az izraeli turistákat szállító busz ajtajai műszaki hiba miatt nem nyíltak ki. A gyártó IG Farben osztozik a hozzátartozók gyászában.

Noked-Lee 2011.11.05. 22:57:29

@gabesz7004: IG Farben :) ez szép megkoronázása volt a kommentnek!
esetleges folytatás:
a nemrégiben átnevezett Vitéz Nagybányai Horthy Miklós reptér nem először színhelye hasonló tragédiának: mint az ismeretes, néhány hete a román nemzeti válogatott landoló gépe gyulladt ki gyanús körülmények között.
süti beállítások módosítása