SZEKSZÁRDI
2010.08.28. 20:14
Szekszárd igencsak fontos város a Szakosztály életében, tekintve, hogy egyik tagunk szülővárosa, valamint hogy ketten is oda jártak közülünk középiskolába. Ezek alapján ki lehet jelenteni, hogy Szekszárd legalább olyan jelentős számunkra, mint Budapest, sőt tulajdonképpen Tel-Aviv és Jeruzsálem után holtversenyben áll utóbbi két magyar város a harmadik helyen a rangsorban. (Pécs versenyen fölül áll.)
Vannak azonban páran, akik Jamal szúrós pillantásai ellenére is elég gyakran ócsárolják ezt a barátságos dél-dunántúli várost. M. J. például többször porfészeknek nevezte és utalásokat tett arra, hogy Szekszárd igazából szerencsével és méltatlanul lett csak megyeszékhely, s így "jelentős" város. Az ilyen kijelnetések biztosan maradandó sebeket hagynak Jamal és Noked-Lee bajtárs lelkében, ezt orvosolandó ajnároznám picit a szekszárdi borokat Hamvas Béla írásának felhasználásával.
"(...) Szerelmeslevélhez persze, a viszony természete szerint mást és mást; szenvedélyes szerelemre csak SZEKSZÁRDIt. Igen, a SZEKSZÁRDI. Amíg nem jártam arra, nem is volt igazi és helyes képem róla. De amióta láttam a várost a fák közé rejtőzve, fölötte a dombbal, a messze kifutó szőlőkkel, szippantottam levegőjéből, azóta tudom, hogy itt csak ilyen bor teremhet. A SZEKSZÁRDI kifejezetten nőbor, éspedig leginkább huszonhét-huszonnyolc éves asszonyhoz hasonlítanám, erejének és szépségének teljességében, szerelmi tudásának csúcspontján, tökéletesen felszaba-dulva, de bámulatra méltó ízléssel és elképzelhetetlen édes tűzzel. A SZEKSZÁRDI a lakodalom bora. Ez emeli át a menyasszonyt a házasságba. A merő tiszta Vénusz-bor. A fiatal SZEKSZÁRDIt sohase keverd, de az öreget soha ne igyad tisztán, ha nem akarsz vesztedre törni." (Hamvas Béla: A bor filozófiája. Szentendre, 2000, EDITIO M Kiadói Kft. 62-63. oldal)
Napi liberalizmus III.
2010.08.25. 22:18
Szargójok - Rémhír!
HITLER NEM VOLT ÁRJA!
Egy belga újságíró megvizsgáltatta Hitler rokonainak DNS-ét, és arra az eredményre jutott, hogy az egykori náci vezér genetikai térképe szerint ősei berberek, szomáliaiak,
sőt, akár askenázi zsidók is lehettek,
de legkevésbé németek.
Jean-Paul Mulders a belga Knack hetilapban tette közzé kutatásai meglepő eredményét. Ezek szerint a megvizsgált Hitler-rokonok nagy azonosságot mutatnak a kromoszómák hét fő haplocsoportjából az E1b1b-vel, amely meglehetősen ritka Nyugat-Európában. Amiből az is következik, hogy ezzel az eredménnyel Adolf Hitler aligha lett volna boldog. Az általa árja fajnak kikiáltott germánokkal szemben a náci diktátornak nagy valószínűséggel sokkal több köze lehetett Afrikához. Haplocsoportja a görögök és szicíliaiak 20 százalékában, az észak-afrikaiaknak viszont 50-80 százalékában van jelen.
A szóban forgó kromoszómák a leggyakrabban marokkói berberek, szomáliaiak,
sőt, askenázi zsidók között fordulnak elő -
utóbbiak közül minden második ehhez a haplocsoporthoz tartozik.
A Knack által megszólaltatott Ronny Decorte, a Leuveni Egyetem genetika szakértője szerint a mai tudomány szerint nincsenek rasszok. A fajelmélet übermensche nem létezik, tehát az ehhez kapcsolódó tökéletes faj kitenyésztése csupán a fantázia terméke. Hitler valószínűleg - mondja a tudós - maga is egy olyan népcsoporthoz tartozott, amelyet lenézett.
A potenciálisan zsidó diktátor arclenyomata.
Mulders korábban felkutatta Hitler Ausztriában és az Egyesült Államokban élő, apai ágú rokonait, hogy leszámoljon azzal a mítosszal, miszerint Hitlernek az első világháború idején gyereke született volna egy bizonyos francia fiatal nőtől. Eközben többen is érdeklődtek nála Hitler genetikai származásáról.
Az újságírónak sikerült megszereznie az osztrák rokontól egy cigarettacsikket, a Long Islandon élőtől egy szalvétát. Ezek alapján tudták elemezni az apától a fiúra öröklődő Y-kromoszómákat. Az amerikai azonos volt az osztrákkal, és végső soron Hitler is ehhez a haplocsoporthoz tartozott.
A Knack magazin bejelentette, hogy ezek után az orosz kormányhoz fordul, hogy engedélyezzék egy német bunkerből származó állkapocs megvizsgálását, amelyről feltételezik, hogy az öngyilkosságot elkövető Hitleré volt.
FORRÁS: http://index.hu/tudomany/2010/08/24/hitler_nem_volt_arja/
Irgumburgum
2010.08.23. 14:34
no srácok, írjatok már valamit zikkájfesztről! kíváncsi vagyok!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Aki kérdez: Noked-lee
Aki válaszol: Jamal Fraser
NL: Mr Fraser, Önt a fesztivál törzsvendégei között tartják számon, beszámolna érzéseiről lapunknak?
JF: Természetesen! Ez a 3. fesztiválunk volt, talán az eddigi legnagyobb kiterjedésű, és mindenképpen a legkiforrottabb, leghangulatosabb. Ellenben szeretném elejét venni a pletykáknak, melyek internetes fórumokon terjednek, nevezetesen: nem zsidóztunk és nem köszöntünk fasiszta karlendítésekkel!
NL: Ezt nem is feltételeztem.
JF: De sokan igen. Nem szeretnék ömlengeni, a Zikkájl-fesztivál egy életérzés volt.
NL: Ha mégis ki tudna emelni egy-két dolgot, azt örömmel venném.
JF: Mindenképpen. Első este talán a legmegkapóbb pillanat az volt, mikor Lusta szolidaritásból kezdett el mellettem hányni. Pedig én nem hánytam. De ha ő, akkor én is, úgyhogy hánytunk egyet kölcsönös szeretetből, úgy, hogy egyikünknek sem kellett. Továbbiakban ilyen nagyszerű pillanatok színesítették a fesztivált, mint mikor hajnalig maradtam egyedül Fehérvár legaljább kocsmájában és majdnem megvertek, mikor Siófokon Droidot kifosztották és Fonyódon ébredt a delíriumból, mikor kiderült, hogy Egerszegi minden idők legrosszabb női kalapácsvetője, mikor a Feketehegyi Vendéglátónk először a Siófokra tartó vonaton végigmászta a csomagtartó rácsokat, a Szálasi-indulóra tanított két idegent, utolsó nap pedig válaszul, hogy a fradi szurkolók lecigányozták a vidistákat, lezsidózta őket...
NL: Ne is szaladjunk ennyire előre. Ön szigorú gyűlölködő hírében áll, mégis azt rebesgetik egyes lapok, hogy Fehérváron éjjel egy magát fajgyűlölőnek valló ember lelibsizte önt, majd kifejtette: csak azért nem veri meg, mert szőke és fehér.
JF: Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
NL: No, akkor lépjünk tovább: pár szó Siófokról. Nemrég nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő fiatal hölgy, hogy Önök igen-igen keményen buliztak a Spagetti Házban.
JF: Ezt nem tagadom, jól sikerült. Elmerültünk a női nyelvek, a tánc, az alkohol és a bodysurfing élvezetében. De kérem, ne higgye, hogy ilyenek vagyunk, csak lazítani próbál...
NL: Bodysurfing?!
JF: Igen, jól hallotta, egy diszkóban, elsősorban Brux kolléga inspirálására.
NL: Mit gondol a helyi résztvevők is hozták a szintet?
JF: Milyen kérdés ez?! Hát persze! Kitettek magukért, megtiszteltetés volt velük kirúgni a ház oldalát, nem is beszélve Zsoltiról, aki különösen kitűnt szépségével!
NL: Mit üzen a most távol maradó, de szívükben jelenlévő fesztiválozóknak?
JF: Még biztosan találkozunk velük is, ne csüggedjenek. Végezetül szeretném megköszönni Óznak és Mr. Feketehegynek a vendéglátást az egész Szakosztály nevében.
NL: Köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt!
JF: Nagyon szívesen, ZIKK H*JL! (kimoderálva, a szerk.)
olasz élménybeszámoló
2010.08.14. 14:54
Még kb. 1 hónappal ezelőtt Droid kért tőlem egy beszámolót az olasz utamról, így most pótolnám. Egy rövid összefoglaló.
A megcélzott terület Toszkána volt, konkrétan Pistoia és környéke. Az úton feltűnt hogy az olaszok mégis dolgoznak. Bezony, azt a sok alagutat valahogy össze kellett hozni, bár azt nem tudom milyen tempóban. Ez mindenesetre meglepetés volt, először jártam errefele. A szállásra sok szót nem vesztegetnék, egy kellemes kis ház, egy domb tetején. A vendéglátónk egy Monica nevű hölgy volt, ő főzött nekünk minden este. A vacsora pedig:nos, elégedetten dörzsölheti a kezét, aki a sztereotípiákat várta:) Előétes:sokféle, kenyér, olajbogyó, felvágott, sajtok stb és utána...dobpergés....PASTA!!...bizony, minden este volt valamilyen tészta, egészen változatosak és finomak, főfogásként pedig sült hús, vagy hal. "Az egész leöblítve egy pohár erős, 4-5%-os vörösborral" - ahogy Noked-lee írta anno. Nos igen, ez így volt, nem vagyok boros, nem tudok erről beszélni. Ittam már finomabbat is, de a Budget-et meggyőzően veri. (Igazából lakótársam hidraulikaolaj-állagú tokaji borát azt hiszem még egy jó ideig nem veri oda semmi). Azt viszont el kell ismernem, hogy nagyon ízlettek a kaják, degeszre ettem magam minden nap, és nem volt egyhangú azalatt a 4 nap alatt. Egy másik kedvelt témához is hozzászólnék. A háznál 6 macska is "lakott", kövér, jól fejlett példányok, de a számuk az ott tartózkodásunk alatt nem csökkent, tehát nem vágó/hízóállatként tartották őket.
Hogy mit láttunk?
Firenze: Nos, ez a hely nem kifejezetten tetszett. Zsúfolt, rettenetesen drága. Messze nem láttunk belőle mindent, de nekem pl. az Uffizi képtár nem is hiányzott. A szobroknak a kiállított másolata elég volt, az is tetszett (azért egy Dávid-szobor, az na:), a reneszánsz festészet pedig soha nem volt a szívem csücske. Az Arno folyóból is hiányott nekem a romantika - több helyen a Sió-csatornával rokon. Itt találtam a piacon az övcsatokat, valamit több ezer Brux-ot lát az ember. A katedráis szép, valamint a palota is, ilyen azért nem minden bokorban akad:)
Montecatini: Ez már (számomra) sokkal jobb volt. Nagyon hangulatos kisváros a szállás mellett, itt jót lehett sétálni. Kifejezetten élvezetes volt. Kicsit mintha "megállt volna az idő".
Lucca: Puccini szülövárosa, szép kastély, valamint a római-kori amfiteátrum alapja megmaradt, most főtérként funkcionál. Másik érdekessége, hogy megmaradtak a városfalak is, körbe lehet rajtuk sétálni/biciklizni. Szép, na:)
Vinci: Bizony, Leonardo barátunk szülőhelye, a múzeum fantasztikus, a remek makettekkel mutatják be a Mester elképzeléseit.
Pisa: nana, ez csak nem maradhatott ki;) Voltunk a katedrálisban, és láttuk a ferde tornyot is. Érdekes volt, sajnos nem tudtunk felmenni, az nagyon sok pénz/idő lett volna. Külön Jamal kedvéért jegyzem meg, hogy a parkolóban szimpatikus és nagyranőtt néger úriemberek árultak természetesen eredeti Rolex és Bulgari karórákat. Jó érzéssel töltött el, hogy az agyonkarcolt, sokat látott, 2000 Ft-os Casio-mat viselem.
San Gimignano: kirakatváros, rengeteg üzlettel. Az egykori 72 toronyból, (amik a nemesi családok hatalmát szimbolizálták) már csak néhány meg jó állapotban. Az egyikbe viszont fel is lehetett menni, nagyon szép kilátás volt a tetejéről. Nekem nagyon tetszett, kicsit vadregényes, toronyromok, benőve már gazzal, madárcsapatokkal.
Volterra: Régen fontos etruszk város volt, az ókori kőkapu még mindíg áll +szép múzeumuk van erről a témáról, valamint remek (modern) börtönkomplexum A középkori épületek jelentős része megmaradt, pl. kormányzósági palota. Tetszett.
Összességében a nagyvárosok nem, de a Toszkán kisvárosok és maga a táj (dombok, szőlőültetvények, kis kőkúriák) elnyerték tetszésem. Nem igazán az én világom, ennek ellenére nagyon szívesen visszamennék még egyszer ide, nagyon hangulatos. Látnivaló is akadna még elég. Sajnos más olasz tájakkal összehasonlítási alapom nincs, de Toszkána nagyon szép. Pont:) Nem hiába játszódnak itt romantikus filmek. Összességében nagyon kellemes emlék utazás volt. Nem állítom, hogy jobban tetszett mint pl. Csehország, de örülök, hogy eljutottam ide. Ennak ellenére nem nőtt meg az orrom/mellszőröm, a hajam zsírossága is átlagos, valamint a Lecce-Modena meccsen sincs pulzusemelkedésem, így bátram ajánlom mindenkinek. Igény szerint töltök fel 1-2 jobban sikerült/jellemző képet is.
Végezetül, hogy ne maradjunk gyűlölködés nélkül sem (enélkül lassan elképzelhetetlen egy poszt), az igényeket kielégítenedő:
"Nincs ostobább ember a francia ostobánál" - F. M. Dosztojevszkij (Karamazov testvérek)
Bűn és bűnhődés
2010.08.14. 07:30
nyugalom, nem megijedni, nem lesz szó itt semmiféle kultúráról, elvégre nem emiatt jött létre a szakosztály, vagy ilyesmi. mindössze találtam egy szerintem zseniális képet netszaron, sokat pötyögni meg nincs kedvem, szóval kiszúrom a tisztelt olvasóközönség szemét ezzel a poszttal:
Blogháború
2010.08.11. 16:52
Botrány, dráma, antizikkájl! Mese 10 percben:
Csendes szerda délutánra virradtunk Vilmával, (tudjátok, a Rózsi, aki azért Rózsi, mert Rohadt Zsidó Kedves Sváb, értitek, hehe!) de nem gondoltuk, hogy ilyen izgalmas blogháborúnak leszünk részesei (igaziból provokátorai). Történt ugyanis, hogy kommenteltem egy egész vállalhatót egyetemvároson, persze terítékre kerültek a Tudjátok Kik és némi gyűlölködés is befigyelt, de komolyan vállalható mértékben, csak a szokásos. (előzmények)
Erre visszanézek, mire Laci, a társaság Tarpálja, hogyismondjam, cenzúrát gyakorolt. (bonyodalom)
,,Jófej? Szociális munkás? Egy mondatban? Dek. lib. drog. zsid.''
,,Éljen!''
No, és nézzétek meg, ezek után is kimoderált. Mit jelent ez? Hogy Tarpi azzal súlyosbítja amúgy sem rózsás (Rózsi?!) helyzetét, hogy... igen... REPUBLIKÁNUS!!!
Akkor most összegezném a lényeget:
És a végére: Isten áldja Rudolf királyt!
Kájl!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
UPDATE:
A végére Barbi is beszállt, (mivel minket kibannolt közben az öreg Dramaturg) és összegezte miket kommenteltünk folyamatosan:
Hehe!
Eszembe jutott Óz.
2010.08.11. 08:59
A képet az explosm.net oldalról loptam, ahol további ehhez hasonló torz agyszülemények szorakoztatnak ha rákattansz.
És az Uralkodó is:
http://filmdroid.blog.hu/2010/08/10/a_human_centipede_porno_verzioja
Nyárbúcsúztató
2010.08.08. 00:15
mint az eddigi években is, szeretnék egy jó kis programot ajánlani a tisztelt szakosztály figyelmébe, mellyel méltóképp búcsúztathatnánk a nyarat (persze csak a naptári nyarat, hiszen a bölcsész-nyár október végéig tart). talán nem meglepő, hogy ez a program nem más, mint a marosvásárhelyi (jájáj, izé, tirgumuresi) félsziget fesztivál, mely augusztus 26.-tól 29.-ig tart, tehát 4 napos.
oké-oké, tudom, gondolom nincs eleresztve senki, szóval sok esélyt nem fűzök a dologhoz, de akinek mégis marad egy kis erő a lábában és pár mátyás király a malacperselyében zikkájfeszt után, azt szívesen látnám félszigeten.
már csak azért is, hiszen 5 éve (mióta járok) folyamatosan 2,5 lejbe (jelenlegi árfolyamon 163 forintba) kerül egy korsó sör a fesztivál területén belül, és a többi ár is jóval barátságosabb a többi fesztnél. (a boltban pedig tavaly árultak egy mennyei citromos vodkát, aminek kevesebb mint 700 forintba került literje)
az út persze kicsit necces, de még repülővel is kijön kilencezerből oda-vissza. ja, a hetijegy meg kb 13.
és végül az előadók se rosszak szerintem, lesz -többek közt- gorillaz, korn, rasmus, ska-p, paso, quimby, irie maffia, anima sound system (ezeket a füvesdrogos neolibsi kifleenek ajánlom), deák bill, tankcsapda, neo, belga, pokolgép, omega, beatrice, subscribe, magna cum laude, kiscsillag (ezeket bruxcsinak ajánlom-pálinka+részegen...)
és ami mindenkinek szól, az a NOHA (alap szenes zene)
no meg a EUROPE (akik szikrázó gitárral nyomják a rákenrollt)
szóval raboljatok bankot, nyerjetek a lottón, vagy pereljétek be a MÁV-ot, mert asszisztált a holokauszthoz, de valahonnan szerezzetek pénzt, és gyertek, ha tudtok! én szívesen várlak titeket, még bruxot is!
(ha meg nem tudtok jönni, hát majd jövőre próbáljátok meg)
Svájcizás
2010.08.06. 21:12
mint azt bizonyára észrevettétek, a napokban sokatokat felhívtam (kivéve kifleet, aki nem vette fel a telefont), hogy lássam, hogy vág az agyatok, és mennyi idő kell ahhoz, hogy kimondjuk azt a bizonyos szót, amit gyakran megemlítünk, ha ATV-t nézünk, népszabadságot olvasunk, vagy az lmp-ről beszélgetünk. igen, a svájci ez a szó.
az apropót adam sandler szolgáltatta, így a következő kérdést tettem fel mindenkinek:
"ha azt mondom, adam sandler..."
lássuk az eredményt:
a leggyorsabban jamal és brux reagált, a mondatot szinte még be sem fejeztem, máris rávágták:
-Svájci!
a középkategóriába tartozott viking és óz, vikingnek kellett pár másodperc, míg kapcsolt, óznál ahhoz kellett, hogy megértsen:
-cső óz!_
-őőőő (a háttérban visítozás, ujjongás, bulihangulat)
-aludtál?
-őőő.
-egy gyorskvízt csinálok, szóval felteszek egy kérdést, válaszolj rá minél gyorsabban. ha azt mondom adam sandler...
-őőő, akkor azt mondom, hogy svájci.
-oké, köszi, ügyes vagy!
-őőő.
droid és lusta viszont a filmeit kezdte sorolni, és csak akkor svájciztak egy jót, mikor utaltam, hogy a származására gondoljanak. persze ez lusta esetében azt jelenti, hogy rendkívrendkívül toleráns, kegyes és nagylelkű, míg droid esetében azt, hogy egy a gondolkodásának gyorsasága alulmúl egy C64-est is
de ezzel együtt is büszke vagyok a szakosztályra, hiszen svájcizásban alighanem verhetetlenek vagyunk!
Folytassa! Viking és a tudomány!
2010.08.03. 18:44
Evidens, hogy adódnak az ember életében természetes kérdések. Mi az élet értelme? Miért kék az ég? Miért nyer egy csapat vb-t 8 rúgott góllal? Mit csinált Pintér Sándor 2002-től 2010-ig? Számomra az egyik ilyen fundamentális kérdés volt a sok vonatozás miatt: Miért zakatol a vonat. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a tudomány segítségével!
1: Ahhoz, hogy megtudjuk, miért zakatol a vonat, meg kell vizsgálni a vonatot. Miből áll a vonat? Szerelvényekből és mozdonyból. Mivel ezek hasonlóképpen zakatolnak, elegendő csak egy szerelvényt megvizsgálni.
2: Vegyük górcső alá a szerelvényt. Miből áll a szerelvény? Belső berendezésből és külső testből. Ugye az ülések és asztalok nem zakatolnak, így nyugodtan elhagyhatjuk őket.
3: Maradt a külső test. Miből áll ez? A külseje (tehát falai, ablakok) nem zakatol. Így elhagyhatjuk.
4: Mi marad így? Az alsó padlólap és az alsó szerkezet. A padlólap, mint azt Darwin óta tudjuk, nem zakatol, így elhagyhatjuk.
5: Tehát maradt az alsó szerkezet. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk, mi zakatol itt, meg kell vizsgálni. Ugye ez áll egy főtengelyből és melléktengelyekből. A főtengely önmagában nem zakatol, így ez is elhagyható.
6: maradt így a két melléktengely. Nos. Egy melléktengely önmagában nem zakatol, így mind a kettő elhanyagolható. Maradtak a kerekek.
7: Egy kerék önmagában nem zakatol. Nézzük hát meg, miből áll a kerék. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy kör. Mi a kör? R négyzet Pí!
8: Nos az R, az önmagában csak pörög, meg hülyén hangzik, de nem zakatol, így elhagyjuk.
9: A Pí 3,14, ami nyilvánvalóan nem zakatolhat.
És a megoldás: a négyzet. Tudniillik amikor a kerék forog, és a négyzet is így egyik oldaláról a másikra fordul és döccen, na az zakatol!!!
Nagyon szívesen! :)
Viking és a tudomány!
2010.08.01. 13:28
A rézfaszú bagoly. Igen igen. A rézfaszú bagollyal ijesztgették elődeinket az ő elődeik (akik valójában a mi elődeink is, de nem Novák Elődeink). Például, tedd el a zoknidat kisfiam, mert különben elvisz a rézfaszú bagoly. Nade mi van akkor, ha valóban Elvis a rézfaszú bagoly?
E helyen jegyezném meg, hogy a jég fajsúlya alacsonyabb a víznél, pontosan 0,918, ezért a 10%-a mindig a víz felszínén úszik (amennyiben a víz a relatíve 1). Ennek megfelelően ki is tágul a, amikor megfagy. (Ezen a ponton mindenképpen ki kell térnem arra, hogy ha buborékos vizet fagyasztunk, akkor a buborék összemegy!!!)
Hogy jön ez ide? Egyszerű! Hamár a rézpénisznél tartottunk, ugye tudjuk, hogy a himbilimbi összemegy a k..vahideg vízben. A víz viszont tágul, mikor megfagy. Mivel a varázsvesszőben (a közhiedelemmel ellentétben) nem csont van, hanem vér, ezért egyértelműen megállapíthatom a tudomány teljes súlyával, hogy a vér nem válik vízzé!
Napi liberalizmus II.
2010.07.31. 08:31
A csodálatos Óznak sok szeretettel, hogy javuljon a közérzete és Zikkaljfeszten egy jót zúzzunk!
A többieknek annyit, hogy a mai tekintélyelvű rendszer médiaszűrőjét áttörve ezzel a videóval szeretnék "igazi" liberalizmust vinni a blogba. Ebben a klippben ugyanis megtalálható a homoszexualitás, a transzszexualitás és a német/szovjet egyenruhákkal a szjobb/szbal is reprezentálva van.
Élvezzétek hát e csodálatos muzsikát Stefania Germanotta előadásában és ha vége húzzatok el napozni, csajozni meg bmx-ezni.
Droid
aki mindent tud, lát, hall, ( cenzúráz)
és ha 'szósz kapsz a gumibottal.
Uborkaszezon
2010.07.28. 14:18
mivel mostanság a szakosztály többsége non-stop donáldkacsázik, így ilyenkor kell elővenni azokat a poszt-ötleteket, amihez nem kell sokat agyalni, és bármikor aktuálisak. erre példa jelen bejegyzésem is. a minap ugyanis nézegettem neten különféle képeslapokat. és nem egy levelezőlap láttán alig bírtam visszatartani a nevetésemet: párizs, mint a romantika fellegvára? nápoly, mint takaros városias környék? ugyanmár. így gyorsan összedobtam két képeslapot, melyek jobban fejezik ki a "városok" valódi arculatát. gyűlöletre fel!
párizs:
és nápoly:
Nomostmáraztánirgumburgum
2010.07.27. 14:25
no drágáim, mivel már igencsak ideje lenne eredményt hirdetni az efottos tippjátékon, így szeretnék kérni mindenkit (mindenkit!), hogy menjem lent a szerkesztés gombra, és a poszt végére írja meg, hogy szerinte ki volt a legnagyobb pina, és kit utált a legjobban. és kérjük erre figyelmeztessék utastársaikat is.
szóval kezdem én:
w:
pina: boda féreg: szarmilán
szasszer:
pina: nem volt féreg: vanyus (de csak mert keveset lógott velünk, és hiányzott (L))
köszcsi, puszcsi
Kifli (tényleg keveset voltam veletek, így nehéz):
pina: Óz (ha tényleg kétszer is olyan korán hazament) féreg: Viking (mert félt tőlem) + ÉN (mert túl keveset voltam a szakosztállyal)
brux:
pina: Óz (azt hiszem ezt nem kell magyarázni... kicsit már bánom, hogy leszedtem a garázsba induló buszról, mikor az ingyenjárat megállóinak számát kevesellve demonstrált...)
féreg: Nokedlee (gondolom ezt már bővebben meg kellene indokolnom, nem igaz?...nem...nem igaz...telljesen egyértelmű...)
Viking: pina: Óz (no commnet) féreg: Kiflee: mert leférgezett :)
Óz:
pina: ÉN (nem tudom, mi volt velem, na de nem vagyok már 20 éves! ez van! teljesen jogos, aki engem nevezett meg)
féreg: mindenki, aki csajozásra buzdított (ha akarok, majd csajozok, de én most bulizni, na jó nem igaz, aludni mentem)
digóland
2010.07.24. 20:03
A szokásos nyári pangásban egy kis frissítő. A képeket külön dedikálnám Bruxnak, igazi olasz kvintesszencia. Gyönyörű és elképesztően ízléstelen övcsatok és "siestázó gatto". Saját gyűjtésből, indzsoj!
Szerző: Luusta
5 komment
Címkék: digó övcsat fejőgépszerelés brumm brumm macskázni pásztázni sziesztázni
történelem mindenhol
2010.07.24. 19:28
elcsépelt frázis, hogy a történelem áthatja az egész életet. bár manapság sokan bizonygatják ennek ellenkezőjét is, szerintem az állítás igaz voltát fölösleges vitatni. személy szerint eszemben sincs ezt tenni, sőt két rövid történettel igazolni szeretném a tételt.
egyik barátom a révkomáromi egyetem közgazdasági karára jár, idén szerzett bc diplomát. szakdolgozati témája németország üzleti kultúrája volt. nos, a szóbeli vizsga előtt ugyebár röviden meg kellett védenie egyébként jól sikerült dolgozatát. ennek kapcsán a vizsgáztatóktól azt az ártatlannak tetsző kérdést kapta, hogy miért éppen németország üzleti kultúráját vizsgálta. a válasz - mely a történet lényege - valahogy így hangzott: mindis is szimpatikus volt számomra németország történelme (!). el lehet képzelni a tanárok arcát... szerencsétlen nem gondolta át, hogy a német történelemről az átlagembernek nem a harmincéves háború vagy az 1945 utáni nyugatnémet gazdasági csoda jut eszébe.
a másik történet a focivébéhez kapcsolódik. egyik párkány környéki (lány)ismerősöm nagyapja a tévé előtt ülve derekasan követte végig a vébé mérkőzéseit. természetesen nem hagyta ki a német-angol nyolcaddöntőt sem. a meccs vége után pedig a papa fölkelt a fotelból és elégedetten ennyit mondott: na, a nagyantant utolsó tagja is kiesett!!! magunkat joggal tartjuk a múlt "ébren tartóinak", de valljuk be, hogy ez egyikünknek sem jutott eszébe. ha valakinek mégis, akkor előre elnézést kérek. (és most ne legyünk olyan szigorúak az öreggel, hogy portugálival példálózunk)
Kötelezettségek EFOTT után
2010.07.20. 20:19
Most nézzétek meg ezt a két cukipofát! Hát nem mint két tojás???
MÁS: A Nagy Vanya-poszt lefújása után a Noked-Lee & Jamal corporation új piaci rést támad be: a Nagy Rucska-poszt! Jelige: Hammerite, közvetlenül a Rucskára!
vb összefoglaló
2010.07.12. 15:09
A vb végeztével a Szakosztály elismert futballszakértői után a laikus is megszólal. Számomra vegyes, bár alapjában véve élvezetes volt a VB. A helyszín so-so, ugye volt vuvuzela, rossz idő, a Viking által említett közvetítési hibák, de alapjában véve rendben volt a dolog. Abban viszont biztos vagyok benne, hogy lesz ennél jobb, precízebb.
Csapatok: Voltak kellemes és kellemetlen meglepetések, láttunk szinte mindent. Nagy és rendkívül kellemes meglepetés a németek játéka - régóta nekik drukkolok, de öröm volt nézni, hogy az "szokásos" eredményesség mellé szép, gyors, helyenként pedig kifejezetten látványos játék párosul. Ezek a fiatalok sokra vihetik, nekem személy szerint nem is hiányzott a (ehhez képest) lassú és körülményes Ballack. Schweini nagyot játszott és érdekes, hogy a bajnokságban harmatgyenge Klose és Podolski mennyira magára képes találni a válogatottban. Szívem szerint nekik adtam volna a vb címet, de még fiatalok, odaérhetnek.
A franciákra és az olaszokra sok időt nem pazarolnék, kaptak már rakétát eleget. Nagyjából olyanok, mint a James Bond filmekben a gonosz. Lehet nekik drukkolni, de a végén jó, ha elnyerik "méltó" büntetésüket.
brazilok - nagy favoritok voltak, sajnáltam is őket, joggal fanyalognak azok, akik a tőlük megszokott "szambafocit" várták. Nem voltak meggyőzőek na.
Argentína - drukkoltam nekik, a zsírdisznó "Isteni Diego" Maradona miatt, váratlan húzásain sokat poénkodtunk a srácokkal. Egy darabig ment is a szekér, de a védelmük bizony törékenynek túnt. Más kérdés, hogy sokáig ezt tudták palástolni. Igaz, szerencsétlen dolog volt a németek ellen már a 3. percben gólt kapni, utána hiába futottak az eredmény után, csak még nagyobb verés lett.
Hollandok: Vegyes érzemek. Alapjában véve kedvelem őket, Robbent kifejezetten, sőt van Bommel a Bayern csk, de eléggé megutáltatták magukat a hentesfocijukkal, nem voltak szimpatikusak, na. Helyenként nagyokat mákoltak.
Spanyolok: nem a kedvenceim, bár Puyol egy Isten. Fanyalognak a kevés gól miatt,így van, a helyzetkihasználásuk igencsak gyenge volt. Hogy jogos-e a győzelem? Talán igen. Meg tudták verni a németeket viszonylag tisztán, a hollandoknál is jobbak voltak kicsit, inkább akarták a győzelmet, ilyen téren jogos, bár mákoltak ők is.
Uruguay: a másik nagy meglepetés, nagyon szimpatikus és jó csapat, Forlan megéri a pénzét, nagyot alakított a VB-n, Suarez pedig Casillas mellett a VB kapusa is lehet.
Apropó, kapusok. Nem tudom mit lehet és mit nem a Jabulani-ra fogni, de idén a szokásosnál is nagyobb "lepkék" csúsztak be. Ennek ellenére voltak igazán jó teljesítmények is, pl Casillas, Neuer, vagy a nigériai kapus is parádésan védett helyenként. Green még...szörnyű, de van ilyen, még Kahn-nal is megesett egyszer. Nem lenne igazságos, ha csak emiatt eltűnne a süllyesztőben, de benne van a dolog.
Összességében azt még el lehet mondani, hogy a világ kezd megtanulni focizni. Az első fordulóban nagy verést kapott Ausztrália összeszedte magát, a gyengének tartott Új-Zéland sem játszott alárendelt szerepet, sőt, Honduras is tartotta magát, Szlovákia még a csoportból is továbbmentek, a japók is remekeltek. Észak-Koreát nehéz picit hova tenni, ugyanis a brazilok elleni 2-1-es vereség szép eredmény, de utána nagy verést is kaptak. Ha a csapatot nem viszik a vb után 15 év munkatáborba, kíváncsi leszek rájuk a jövőben is. Kicsit sajnáltam az afrikai csapatokat, de fejben ők még nem elég jók. Nigéria pl. csakis önmagának köszönheti, hogy kiesett. a mezőny alapjában véve rendben volt, bár 1-2 helyen tudtam volna "cserélni" pl orosz-szlovén, vagy görög-ukrán.
Érdekes volt még, hogy bizonyos sztárok mennyire szenvedtek. Minegyiknek megvan a maga indoka, fáradtság, sérülés, stb. de pl. Rooney-tól C. Ronaldo-tól és talán Messi-től is többet vártak a jónépek. A másik kardinális dolog a bíró...háát, itt nagy bakik voltak, én a gólbírót mindenképpen támogatnám, de akár a videóbírót is, azzal a korlátozással, (a játék folyamatossága érdekében) hogy egy csapat meccsenként pl. 3x vehetné igénybe, a tenisz mintájára. Kassainak pedig külön nagy gratula.
összességében egy rövid öszefoglaló:
kellemes meglepetés: németek, Uruguay, japánok, szlovákok, Ghána
akiktől többet vártam: angolok, brazilok, dánok, argentinok
Mai dicsekvésadag
2010.07.11. 14:40
talán már elmondtam páraknak, milyen ereklyével is büszkélkedhetek, de aki még nem tudná, annak most dörgölöm a képébe. szülinapom környékén ugyanis barbitól kaptam egy szép kis borítékot, mint szülinapi ajándékot. no nem pénz volt benne, hanem valami olyan, ami minden pénzt megér:
ó igen! egy névreszóló, ezüsttintás menyhárt tamás aláírás, ami még a Művész ujjlenyomatát is tartalmazza!
na kinek van névreszóló menyus autogramja? hát csodabruckner csodaszigfrid csodanekem!
El Pibe
2010.07.10. 12:42
A minap mulatságos cikkre akadtam az origo sportrovatát böngészve. A szerkesztők csokorba gyűjtötték az idei focivébé legszörnyűbb focistafrizuráit. Van egy-két valóban poénos frizura, mindenképpen megéri végignézni a képeket: http://www.origo.hu/foci-vb-2010/20100628-zambo-jimmytol-az-irokezig-a-vebe-legrosszabb-focistafrizurai.html
Mielőtt azonban a cikket teljesen végigolvasnánk, révedjünk el kicsit az itt látható kép fölött. Bizony, a cikk írói elkövették azt a hibát, hogy néhány, korábbi vébéken szereplő játékost is "bedobtak" a versenybe. Így azonban a győztes kiléte nem lehetett kérdéses. Bizonyára más is emlékszik Carlos Valderramara a ´98-as világbajnokságról. A többiek számára pedig írásomnak hála megadatott a lehetőség, hogy végre megismerjék őt egy picit. Carlos "Pibe" Valderrama kolumbiai középpályás volt, három világbajnokságon (1990, 1994, 1998) is szerepelt hazája válogatottjában mint csapatkapitány. A pályán főként hajkoronájával tűnt ki - számomra egyébként lassúságával is, bár a franciaországi vébén már nyilván túl volt pályafutása csúcsán (36 éves volt). Játékosi kvalitását azonban még véletlenül sem merészelem vitatni, hiszen légióskodott Európában is és kétszer volt az év játékosa Dél-Amerikában...
A hajával viszont tényleg nem lehet betelni, figyeljétek, hogyan "lobogott" játék közben:
Amit érdemes még róla mindenképpen megjegyezni: az alábbi videó tanúsága szerint viszonylag jól viselte, ha a pályán az ellenfél játékosa "megmogyizta".
Újabb hasonmás!!!
2010.07.09. 23:30
Nem is nagyon vezetném fel a dolgokat, beszéljenek helyettem inkább: A TÉNYEK!
Spanyolország - Honduras: 2-0
Spanyolország - Chile: 2-1
Spanyolország - Portugália: 1-0
Spanyolország - Paraguay: 1-0
Spanyolország - Németország: 1-0
Tehát: A spanyol válogatott valójában..... az OLASZ! (vagy a görög, el lehet dönteni) Egyéb fajtabéli egyezésekre most nem térnék ki, hiszen ehhez nálam jóval képzettebb tagok sokkal jobban értenek, mint pl Noked-Lee. Remélem, hogy nem csak nekem unszimpatikus, ha egy csapat szaros egy-nullákra játszik.
Hajrá Hollandia!
Holnapi újság
2010.07.09. 12:08
Ma reggel ez jött a Tolnai Népújság helyett(?) elképesztő, talán a jövőben tényleg ekkora jelentősége lesz a Szakosztálynak?!
Nem akarom a teljes képet belinkelni, mert túl nagy, kéretik kattintani, ha elfáradtatok a tippjátékban.
http://www.kepfeltoltes.hu/100709/tolnainepujsagjovo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg