Aranyköpések Regensburgból

2011.02.18. 22:42

Mivel az itteni kontingens kezdi úgy érezni, hogy az otthoniak lusta (ne vedd magadra Uri) disznók és a blogunk haldoklik, ezért két rövid szösszenettel szeretném kicsit feldobni a nagyérdeműt. Az alábbi beszélgetések a múlt szombaton estek meg, amikor is a vizsgaidőszakot lezáró buli féktelen alkoholizálásba fulladt!

I.                   Mivel az este úgy indult, jó Magyar szokáshoz híven, hogy melegítettünk kicsit Bruxék konyhájában, úgy gondoltuk oda meginvitáljuk Patrickot, Brux egyik német szomszédját némi pálinkára. Ő el is fogadta a meghívást, de mondta, hogy nem marad sokáig, mert a spanjaival később elmegy egy másik koliba (Hiltnerheim) bulizni. A beszélgetés itt vált érdekessé:

-          Óz: Patrick, hová mentek bulizni?

-          Patrick: A Hitlerheimba, uhhhhhh!

-          Óz: Hahaha! Ha nem veszítitek el a második világháborút, ma lehet, hogy így hívnák!

II.                A második beszélgetés köztünk és egy másik Magyar Erasmusos hölgy, Kata között zajlott:

-          Kata: A jövő héten felutazom a Ruhr-vidékre, nincs kedvetek csatlakozni?

-          Kiflee: Miért, van ott valami rokon?

-          Kata: Nem rokon, hanem a nagypapám ismerősei.

-          Brux: És mikor ismerkedtek össze, a negyvenes években?

-          Kata: Ahhhhhhhhhhh!

Szóval ennyi, lehet, hogy élőben jobban átjöttek, de mivel csak ismételni tudom magam (lusta disznók vagytok), és más nem jutott eszembe, így ezt kaptátok!

Az utóbbi éjszaka is tanulságokkal szolgált, így ezt is leírom. Tegnap éjszaka dolgoztunk Kiflee-vel és rajtunk kívül még két diák húzta az igát a Deutsche Postnál, egy üzbég és egy palesztin. Az első beszélgetés két nappal ezelőtt történt, a másik tegnap:

I. Éppen buszra vártunk:

-üzbég: Te honnan jöttél?

-palesztin: Palesztinából (polkorrekt a srác).

-üzbég: Ott ugye arabul beszélnek?

-palesztin: Igen.

-Óz: Meg héberül is, sajnos!

-palesztin: Miért sajnos?

-Óz: Mert nem szeretem a zsidókat! (bocs Noked-Lee)

Erre egy olyan őszinte mosolyt kaptam, amilyet a kebabosok arcán is ritkán látni!

II. Tegnap szünetben kint cigizek a palesztinnal és vágjátok? Vett nekem egy csokit, csak úgy. Nem tudom, hogy ez a korábbi kijelentésem miatt volt-e, de eddig a mohamedánok többet tettek értem, mint a zsidók. De a lényeg:

-Óz: Te mit tanulsz?

-palesztin: Kémiát! (mi mást)

Ezek után nem tudtam visszatartani a röhögést, de ő is vette a lapot, majd még annyit hozzátett, "nehéz". Hát, nem tudom mit gondoljak, de van ami változik, de egyvalami örök, és ez nem a Stella Artois, hanem az arab-zsidó ellentét!

FF - finn filmajánló

2011.02.11. 15:36

Finn nyelvrokonaink készítettek egy filmet az 1939/40-ben zajló finn-szovjet háborúról. Bár a film az 50. évfordulóra készült, tehát már 22 éves, az ajánlók és a kritikák alapján is egészen jónak tűnik. Akció és vér (úgy tűnik letaroltak pár négyzetkilométernyi fenyvest a film kedvéért), meg persze dráma is van benne dögivel. Állítólag a fegyverek, repülőgépek, stb. is korhűek, meg szerintem nagyjából minden.

Tudni kell, hogy a finnek hősies küzdelmet folytattak a vörös hordák ellen, s a szovjet hadsereg a legenyhébb becslések szerint is 300 000 halottat vesztett a harcok során. Azt is hozzátehetjük, hogy a Nyugat őket is simán ott hagyta a pácban, ugyanúgy, mint azt velünk is megtették már párszor.

És szerintetek melyik országban van elnevezve édesség (csoki, megkérdeztem) Budapestről? Igen, Finnországban.

Hasonmás (celeb kiadás)

2011.02.04. 22:19

nos, mindenki ismeri az isteni diego maradonát, alias zsírdisznót. társaságunk tagjai szerencsére egészséges lelkialkattal bírnak, így nem akad közöttünk olyan, aki ne viszolyogna ettől a felfuvalkodott, nevetséges drogbárótól. most viszont bemutatok egy figurát, aki úgy néz ki, mintha az öreg diego annak idejét nem csak kettő, hanem legalább négy csík kokaint pusztított volna el nyugis hétköznap estén:





 

 

 

 

 

 

 

ő moamer kadafi, líbia diktátora a líbiai szocialista köztársaság szeptember 1-jei forradalmának nagy vezére, amúgy nagy focibuzi, a juventus tulajdonrészének 7%-a az ő tulajdonát képezi. ezek után azt hiszem nem is olyan képtelen elmélet, hogy anno maradonával együtt olyan hosszú fehér csíkot szippanthattak fel, mint az oldalvonal a focipályán. argány cíbiai két jó barát ugyebár.

 

 


 

Nem felejtettem ám el!

2011.02.03. 11:05

 meg olcsóbb is, mint az sms. drága kiflee cimboránk medvékhez képest már most is szokatlanul hosszú életű, de kívánunk neki még sok málnában, becherovkában és határmódosításokban gazdag évet!  óznak meg persze boldog nevenapját!

ÉLJEN SOKÁ E KÉT CUKORFALAT!

(ja, a videót be akartam ágyazni rendesen, de mindig sokat kell tökölnöm vele, csak most sietek órára [igen, órára!], és nincs rá időm. ha valaki megtenné helyettem, azt talán megköszönném.)

Világháborús kvíz

2011.02.02. 11:55

Az utóbbi időben elég gyakori, hogy különböző kvízek kerülnek a blogra. Ezúton én is jelentkezek eggyel, mely a második világháborúval foglalkozik, főleg azért, mert ez köreinkben méltatlanul alul van tematizálva. A pontos téma Magyarország és a második világháború. A kérdéseket megpróbáltam úgy összeállítani, hogy azokat ne lehesssen a csodálatos google segítségével megválaszolni. Ennek megfelelően viszonylag komoly szakmai tudást vagy utánagondolást, illetve utánaolvasást igényel megválaszulásuk. És hogy a mindig örömteli történelmi kutakodáson és újabb ismeretek megszerzésén túl más motivációja is legyen a dolognak: aki a legtöbb pontot gyűjti össze a kvízben, annak jutalma tetszés szerint 0,33 liter Becherovka, esetleg 0,5 liter Hubertus (vagy ugyanennyi olcsó vodka).

1. Jöjjön először egy idézet: "Ha sajnálok elmenni ma, az azért van, mert aggódok az országért... (...) Sohasem kaptam igazat a katonákkal, nevezetesen a vezérkar főnökével szemben."

Ki a sorok szerzője, és ki az említett vezérkari főnök? [2+1 pont]

2. Hősiesen állt helyt a MÁSODIK világháborúban a Magyar Királyi Légierő, melynek egyik hősi halottját tavaly Búcs mellett találták meg. http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/hirek/horvath_hadnagy_utolso_leszallasa/?print De vajon hol és mikor, kik ellen aratta a fegyvernem első légi győzelmeit? [2+1 pont]

3. Tudvalevő, hogy a honvédség kötelékébe magyar fejlesztésű harckocsik is tartoztak. Melyik típusról szólhat az alábbi leírás?

"Ilyen páncélvastagság, ilyen páncélminőség és ilyen páncélátütő-képesség mellett a ******* harckocsival önállóan támadni bűn. (...) Annak ellenére, hogy ******* harckocsinak is sikerült kilőni több T-34-est, az nem jelenti azt, hogy a ******* vetélytársa a T-34-esnek." [1+1 pont]

4. Újabb idézet, a kérdés ezúttal is a szerző kiléte: "Németországnak és Olaszországnak is elsőrendű érdeke Magyarország lerohanásának meggátlása a kisantant részéről." (...) Az emberiség számára nincs nyugalom, biztonság és boldogság, míg a szovjetet el nem tapossuk." [1+2 pont]

5. Az itt keresett személy a világháború idején egyre inkább háttérbe szorult, de mint a magyar politika egyik vezető személye, továbbra is jelen volt a közéletben. Lássunk tőle is egy idézetet, még a 20-as évekből.

"Mi nem tartományokat veszítettünk el. Bennünket feldaraboltak. (...) ... nekünk más határokra van szükségünk." [1+2 pont]

6. A hatodik kérdés amolyan kakukktojás, ugyanis nem a világháborúhoz kötődik. Melyik volt a XIX. században az utolsó nagy magyar lovasrohama, melynél aztán csak az első világháború során került sor nagyobb szabásúakra? Ki vezette? Mikor és hol került rá sor? [3 pont]

7. És a végére egy tippelős. Hány magyar T-38-as könnyűharckocsi tért vissza Magyaországra abból a 102-ből, amelyek a Don-kanyarban a 2. magyar hadsereg kötelékébe tartoztak? [1 pont]

Óz és Brux, amennyiben részt vesznek a játékban, a 4. és 5. kérdésre NE válaszoljanak, ők az összesítésnél megkapják a többiek átlagos elért pontszámát. Még annyi, hogy csak a feltett kérdésre válaszoljatok (semmi kiegészítés), mert további pluszpontok is szerezhetők majd, mint azt a szögletes zárójelekben jelző számok is mutatják!

 

 

 

 

Első mikroposztom.

Biztos mindenki hallott Orbán Viktor pozsonyi látogatásáról. Három lelkes szlovák fiatalember megragadta az alkalmat és üzent a magyar kormánynak. Kik ők és mit akarnak? Nos, a jobb szélső egyén bizonyos Igor Matovič, a SAS liberális párt képviselője.

"Az elemzők által csak két kalandornak tartott személyiség az elmúlt napokban kölcsönösen körbeudvarolta egymást, Hlina jelenségnek tartja Matovičot, Matovič pedig olyan szimpatikusnak személynek tartja Hlinát, aki ki mer állni véleménye mellett. Jelenleg már egy új parlamenti párt alakításán is gondolkoznak, amelynek neve Közép Demokraták-Jeruzsálem lesz. Hlina szerint Jeruzsálem a világ legszebb városa, ahol az emberek együttműködésre vannak ítélve, ahol különböző vallások és etnikumok találkoznak."

forrás: http://dotoho.blog.hu/2011/01/30/szeretjuk_magyarjainkat_ne_lopjak_el_oket_tolunk?utm_medium=img&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=szerkesztett

 

Sék-wéjt.

2011.01.30. 23:57

Ha már az uralkodó pedzegette a MTV színvonalának meglehetősen alacsony voltát eszembe jutott egy South Park rész amiben egy ótvar nagy marhaságból csináltak viccet. Én akkor azt hittem a SP (üdv az Éderkertben höhhööhö) alkotói kitaláltak a Shake weightet de rá kellett jönnöm az emberiségnek nincs ilyen szerencséje...

 

 

 

Mennyi a zsidó?

2011.01.27. 17:56

Kedves Szakosztálytársak!

Kiflee kolléga egyik ismerőse egy igen értelmes és viszonylag jelentős tárgyi tudást igénylő tesztet osztott meg a Facebookon, amit szeretnénk a mi körünkben is közhírré tenni. Szóval az alábbi linken elérhető a teszt és kérlek osszátok meg kommentben, milyen eredményeket értetek el! kis segítségül annyit, hogy angol nyelven mindent elfogad, illetve az adott ország nyelvén is!

Can you name the cities which had the largest Jewish populations in 1939? - sporcle

Television God

2011.01.24. 17:11

Manapság megszokott látvány, hogy a különféle újságok címlapjairól (itt nem a Hegyisport és túramagazinról van szó) a ValóVilág jól ismert(?) arcai köszönnek vissza. Szinte mindent megtudunk róluk akarva-akaratlanul, mit csináltak annak idején a "civil életben" és odabenn. Felemelő élmény. Ezen felesleges csodálni, nem hiába a szigorú válogató, véletlenül pont expornós csaj és hasonló jófejek kerülnek be, hogy aztán később "nagy megleptés" címén kiderüljön. Az ember ezen néha felkapja a fejét, lásd Viking kifakadása Stohl Buciról. Most nálam szakadt el kicsit a cérna, bár a dolog sokkal inkább komolytalan, minthogy igazán haraudjak, vagy megbotránkozzak.

 A magyar tévés társadalomnak "elég" a VV 4, elég akciót és szórakozást valamint témát és megélhetést biztosít sokaknak. Ez rendben is van a maga módján. Viszont ott van Amerika...

 Nos, a jenki nézőközönség már meglepően edzett,látott már szinte mindent, így ott nem lehet akármit eladni, igazán meg kell mozgatni a kreativitásunkat, hogy sikeres legyen a műsorunk. A mai nap folyamán az MTV-n láttam egy "érdekesnek látszó" műsor beharangozóját: Paris Hilton - Öribari kerestetik! Aki "kevébé" járatos a magyar nyelvben, annak magyarázásul, nem öreg birkát keres a lányzó, hanem örök barátot (barátnőt). Epikus, így első hallása, a kiélt, elkényeztettett ribanc sikeres és jólmenő üzletasszony egy igazi, megbízható barátnőt keres. Nekem elsősorban V. Gábor jutott eszembe: "Nyee, majd veszek magamnak!" - vetette oda felindultan Óznak egy szép, meleg nyári napon. De ez komoly. Nézzük, hogy is folyik le egy ilyen dolog.

 Kicsit hasonló a másik mérföldkő, a tizenvalahány évadot megélt "Topmodell kerestetik"-hez. A lényeg, hogy 16, vagy mennyi ember verseng az örökösnő kegyeiért, mindenféle feladatokat teljesítve, miközben minden részben egyvalaki hazamegy. A résztvevőket nem tudom, mi alapján válogatták, de mivel Paris barátai lesznek, nem árulok el nagy titkot, hogy nem ők fogják feltalálni a rák ellenszerét (erről még lesz szó).

 Az ember naivan azt hinné, hogy az öribari feltétele, hogy az illető lány legyen. Nos, nem, ezek az idők már elmúltak. A szerencsés delikvensek között vol valaki...nos, szándékosan nem határozom meg a nemét, tekintve, hogy lehet, hogy ő maga sem tudná. Egy vékony, pici, transzvesztita meleg kölök. Ilyen vágottszemű kis "angelface". Profin sminkeli magát, meg minden kellék. Nem lógott ki a 11 csaj közül, igazából a csak a hímtagjazavarta némileg. Engem nem csak az...

 Szóval feladatok. Paris manapság jólmenő üzletasszony is, de bármilyen meglepő, nem a Gazprom üzletkötője, valamint nem is egy alkatrészgyártó cég menedzsere, hanem saját ruha- és parfümkollekcióval rendelkezik. A lányzóknak ezeket a darabokat kellett bemutatni, párosával, majd miss Hilton és egy - szintén kétes nemi identitású rendező - haverja zsűrizett. A jelszó - a szex elad! Nos, ez jogos, George Michael meglepően jól tudta bemutatni...Valami ilyesmit kell elképzelni. A lányok minden kelléket felhasználhattak, a kreativitásukra volt bízva a dolog. A kellékek között a férfimodell is szerepelt, aki kb úgy nézett ki, mint az Antonio Banderas szexbábu az ominózus South park részben - 0:21-től látható, értelemszerűen balról az első. A mélypont az volt, amkir a shemale srác/csaj női szexinek szánt női ruhában feszített, de rászóltak, mert nem tűrte be a farkát! Elképesztő volt, nem tudtam hova tenni az egészet. Ez volt az egyik feladat, majd a rendező haverja porig alázta a szerencsétlen lányok egy részét, ez ki méltósággal, ki felháborodással fogadta. Utóbbi kölönösen kemény volt :D

 Parisnek fotos, hogy az öribarija őszinte legyen, ne verje át. (pedig tudjuk, hogy "A bárányok hallgatnak - háháhá, Droid, megelőztelek), ezért egy másik feladat gyanánt a híres bloggert, Perez Hiltont hívta meg, hogy mérje fel a lányok őszinteségi faktorát. Perez szintén kétes nemi identitású, az öltözéke pedig viszolygást vált ki minden jóérzésű emberből. Egyébként híres celebvadász, a napiszar elvén működő blogja természetesen a puszta igazságokról rántja le a leplet. Ő beszélt mindenkival, hatalmát kihasználva, megnyalatta a nyelvét egy csajjal, majd végül meg kell csókolniuk a pecsétgyűrűjét. Ez utóbbin az 5 betű a nevét tette ki, biztosan valami nagyhatalmú ékszer, nem bánnám, ha gazdájával együtt ő is a Végzet Hegyének tüzében végezné. Ő pontozta a csajokat, majd a lányok ők magukat is. Itt történt meg a legjobb jelenet. Megkérdezett egy lányt, hogy hány pontot adna magának - 1 pont a nagyon őszinte, 10 a nagyon nem.Erre a csaj:

 -Kilenc! :DD ;)) :))) *-)))

-Ennyire nem vagy őszinte?

-Jaaa deeee, mi volt a kérdés?

-Hát, hogy mennyire vagy őszinte...

-Jaa, akkor a másik irányból, jaaa...jó, nem vagyok atomsebész!!!!!

 Atomsebész, így...gondolom ez valami új neves szakma, OKJ-s kereteken belül indul a Jediképzés mellett.

 Mindegy, végül az egyik csajnak nem jött be az élet, őt választották a legkevésbé őszintének, valamint a sminkes csávót. Amikor megtörtént a "kiválasztás", Paris mint valami királyi trónon, istenítéletet tartott. A srác(?) nagyon bedobta magát, élő adásban lemosta a sminkjét, hogy ott áljon a tiszte személyisége pőrén. Elképesztő. Ennek ellenére nem nyerte meg az életet és Miss Hilton barátságát, őt küldték haza, a másik lány pedig kapott egy újabb esélyt, ő lett Paris aktuális kedvence - mindíg van egy ilyen szerencsés, aki éppen kedvenc - logikus nekem is van kedven pulcsim, sőt alsógatyám is.

 Minden összevetve a műsor elképesztően jól sikerült. Mégis, hajlok rá, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, van ennél jobb (alább) is. Nemhiába hívják a South Park egyik részében az amerikaiak a televízió borzalmaira hivatkozva a Al-Kaidát. Csak reménykedni tudok, hogy nem jutunk oda, hogy a Való Világ 8 forgatását a Vörös Hadsereg szakítja félbe...


 

mikroposzt a kurucinfóról!

2011.01.23. 02:11

 A kuruz.info egy kalap szar.

Milukaland az éjszakából…

2011.01.20. 07:48

Mindenekelőtt eloszlatnám a bevezető kapcsán felmerülő szóviccek lehetőségét. Nem egy általam elnevezett, vagy bitorolt földdarab esti fényben úszó pompázatosságáról fogok írni, sőt még csak nem is hölgyismerőssel eltöltött éjszakáról. Egy, a Deutsche Post kötelékében ledolgozott időtartamról lesz szó…Node kezdjük a legelején…

 

Nem is, ugorjunk vissza még egy kicsivel előbbre…Prózai rövidséggel kifejezve, egy órát vártam a munkába szállító kisbuszra, mert az ugyancsak prózai rövidséggel jellemezhető, öt órányi alvásidőt megszakító munkaközvetítői telefonhívást egy picit félreértettem. Ezt követett egy, a klaviatúra koptatására nem érdemes 5 darab munkaóranyi időszak… A munkaközvetítő hölgy áldásos tevékenysége kapcsán meglehetősen zord fáradtsággal vettem tudomásul a maradék egy órányi munkaidőt (mikoris rájöttem, hogy ez az egy óra tulajdonképpen még leginkább kettő).

Egyből derűsebb hangulatban léptem oda az újonnan odaállított „Kofferhez” (butus germánok valamiért így hívják a kamionplatót), melyet kinyitva azonnal konstatáltam, hogy itt bizony Tom Tailor cikkeket fogok pakolászni… Ez sokat dobott a kedélyállapotomon, ugyanis tekintélyes jómódról ad tanúbizonyságot, ha az ember még melóban is ilyen igényes cuccokat hordhat. Nyílván érezte ez a Tomi fiú meghatódottságomat, mivel egy, a munka közben viszonylag közvetlennek számító gesztussal a nyakamba borult. Még könnyezni is hittem egy pillanatig, de aztán rájöttem, hogy a nedvességet pusztán a plató tetejéről lefolyólag kaptam a nyakamba. (Milukalandból minden Tomika azonnali hatállyal történő kitoloncoltatása lép érvénybe.)

Komoly postai tapasztalattal rendelkező kollégák is (Óz, Kiflee) megerősíthetik a csomagokkal szembeni előzékeny bánásmódunkat (ritkán helyezzük négy méter távolságnál messzebbről a szalagra a pakkokat), ilyen kezdés után pedig azt hiszem nyilvánvaló okokból, fokozott figyelmet fordítottam a csomagok épségére. Eddig mókának hittem azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Tom Téjlor pólókhoz ajándék kidolgozott felső is jár, de a csomagok súlya kapcsán kénytelen vagyok hitelt adni ezeknek a kósza mendemondáknak. Közben egy, a Tamásunk lelkiállapotát újfent kifejezni vágyó csomag elől épp, hogy ki tudtam térni (szemelvény szókincsünk erőteljesebb kifejezéseiből (a magyar nép zivataros századaiból)).

Néhány intenzív csomagot azért megvisel ez a heves érzelmi világ, teljesen úgy néznek ki a szalagon utazva, mint amiket valaki előzetesen megfontolt szándékkal hirtelen felindulásból egyik pillanatról a másikra hetvenkétszer oldalba rúgott. Akadnak közben feltehetőleg acélból készített, hegyesre fent papírdobozok, melyek mintegy szúrópróbaszerűen kívánnának velem közelebbről is megismerkedni, melyek hevét néhány barátságos, elegáns üdvözlő szóval és mozdulattal igyekszem elhessegetni. Szóval nehezek ezek a Tomi-ruhák (és némelyik halmazállapotából őszi-téli kollekcióra tippelek), de nyílván nem könnyű stílusosan és elegánsan öltözködni, úgyhogy ez végső soron érthető.

Azonban néhány pakkal találkozva viszonylag Tamásunk ruháinak súlyával válik jellemezhetővé eddigi sugárzó lelki békém további fenntartásának feladata. Gyermekinek nevezhető munkakedvem elleni ormótlan támadásként érzékelem, hogy egy meglehetősen terebélyes, de ennek ellenére valószínűtlenül nehéz dobozon észreveszem a „Vorsicht! Glas” feliratot. (közben hevenyészett lista drága téjlorunk felmenőinek feltűnő hasonlatosságairól az emberszabású kérődzőkkel.) Angolosok kedvéért, a felirat figyelmezteti a posta esetlegesen durva lelkületű rakodóit a csomag törékeny mivoltára, konkrétan, hogy üveg. Könnyed, finom mozdulattal a futószalagra libbentem a rakományt, mely hálás csörömpöléssel köszöni meg féltő gondoskodásomat. (Egyik szomszédos Arbeiter közben átkukkant, mert megijedt, hogy még össze találom törni a plató könnyen sebezhető acélszelvényeit.)

Közben segítségemre siet a szomszédos szalagról, az épp kifogyó áru miatt pillanatnyi tétlenségéből menekülő iraki bajtárs. Rendületlen kitartással felhelyezi a két legkisebb csomagot a szalagra, majd a közös munka kitörölhetetlen emlékével távozik inkább vissza unatkozni. Közben azért jó szándéka jeléül a lábamnak noszogatja a mozgatható futószalag pehelykönnyű szerkezetét, melyet én halk kacajjal veszek tudomásul. (Milukalandban közben a teljes parlament jóváhagyásával önhatalmúlag érvényt szerzek az iraki polgárok kötelező munkatáborba vezénylésének a hét nyolc munkanapján, ezzel párhuzamosan néhány buzdító gondolat a közel-keleten állomásozó amerikai hadosztályok bátorítására.) Ezek után, mintha röpke nyolc óra telt volna el, a végéhez értünk a munkaidőből fennmaradó harminc percnek.

A hazaút során, ahol a 25 kilométeres gyorsaságnak megfelelő sebességgel süvít kisbuszunk (munkába menet piros lámpán is átsurranunk a gyorsabb haladás érdekében) a könnyed testmozgástól felüdülve elhatározom, hogy soha többet nem jövök már dolgozni ezen a héten. Nem is untatnám tovább kevés számú, de annál kevésbé lelkes olvasóinkat minden apró részlet pontos feltárásával, ehelyett inkább szundítok egy kényelmeset...

A zsidó nevek eredete

2011.01.20. 00:58

Éppen vadul tanulok a vizsgáimra és beleásom magam a felosztott Lengyelország történetébe, amikor is a Norman Davies által írt Lengyelország története című könyvben egy érdekes bekezdésre leltem A zsidók című fejezetben, amit most szeretnék megosztani a tisztelt publikummal:

"Másfelől viszont, hogy adót tudjanak fizetni és be lehessen sorozni őket, arra volt szükség, hogy felvegyék őket a hivatalos névjegyzékbe, ehhez azonban vezetéknévre volt szükség. Ausztriában és Oroszországban az 1791-es évtől kezdődött meg a névjegyzék összeállítása, Poroszországban pedig, amelyhez abban az időben Varsó is tartozott, 1797-ben a Judenreglement alapján. Galíciában és Poroszországban a zsidóknak a német tisztviselők gyakran kényük-kedvük szerint adtak nevet, és ezekben az esetekben a hivatalnokok szívesen csillogtatták máskülönben szürke költői fentáziájukat. A világ így ismerhette meg az Apfelbaumokat, a Rosenblumokat, Weingartenenket, Goldfarbokat, Silbersteineket, Schwarzkopfokat és Weissmannokat. Az oroszországi tartózkodási övezetben a zsidók-az amerikai rabszolgákhoz hasonlóan- gyakran vették fel annak a városnak a nevét, ahol születtek, vagy annak a földbirtokosnak a családi nevét, akinek a birtokán éltek. A Wahrschauerek, Wienerek, Minskerek és Pinskerek mellett így születtek a zsidó Potockik, Czartoryskik és Wisnowieckik."

Érdekes és számomra eddig ismeretlen volt ez a tudásanyag, ugyanis én azt gondoltam, hogy szegény zsidók saját maguknak adták a neveiket, egyrészt egoizmusból, másrészt öniróniából.

Habsburgista honfoglaló

2011.01.17. 18:34

Csak egy rövid felháborodás:

Honfoglalón kérdés: Ferenc idegenszívű szarrágó Jóska mettől Magyarország királya. Írom nyilván gyorsan a HELYES választ, 1867-et, mire a kutya labancok mit fogadnak el helyesnek: 1848!!! 

Most egy időre ennyi volt, kedves honfoglalo.hu. Menj az anyádba!

A Vörös Hadsereget...

2011.01.15. 22:07

 ...a kenvelo öltözteti. a szakosztályon belül lusta mondása már-már szállóigévé vált, gondolom mindenki ismeri. 2008 nyarán négy rnr-nek volt szerencséje galambbal tölteni egy 4-5 napos tanulmányi kirándulást, ahol rengeteget röhögtünk. ezt a klasszikust pistának az a mondata szülte, miszerint nemrég vett egy retro ss-zubbonyt. (a 40-es évek szerelmeseinek!) akkor -és azóta is- sokat röhögtünk lusta kontrázásán, a napokban viszont érdekes infókra bukkantam. 
szóval egy bizonyos hugo boss nevezetű fiatalember 1885-ben született németországban, ahol divattervező léte ellenére nem lett búza, hanem behódolt egy -a fiatalkorában rendkívül népszerű- eszmének, melyet nemzetiszocializmusnak neveztek. bizony, az öreg hugo már 1931-ben, tehát két évvel a (tökéletesen tiszta) választások előtt belépett az NSDAP-ba. talán ennek is köze volt abban, hogy -írd és mondd- ő tervezte az SA és az SS egyenruháit. valószínűleg ezért olyan tökéletesen stílusos és elegáns ez az uniformis. 
így büszkén mondhatom: egy undorító multi számomra lekerült a tiltólistáról.
és már csak annyi: adi dassler 1933-ban lépett be a német nemzetiszocialista munkáspártba. kíváncsi vagyok, lakatos márk mikor követi példájukat.

 

Kedves Szakosztálytársak és tisztelt olvasóközöngés, úgy érzem a mai éjszakám tapasztalatait meg kell osztanom veletek (tudom, hogy péntek volt, de ne aggódjatok nem nő ügyről van szó). A lényeg az, hogy a mai éjszakát is a Deutsche Post alkalmazásában töltöttem, ahol beszélgettem egy török német sráccal. először megzavart ugyan, hogy bőrszínre világosabb volt mint pl. Kifleeé (ne haragudj csacsi öreg medvém), de aztán gyorsan fény derült valódi hovatartozására. Na, szóval beszélgettünk és kérdezte, mit tanulok, majd nem sokkal a válasz után szóba került Kemal Atatürk, a modern török nép atyja, és a srác mesélt egy érdekes történetet. A török törvények szerint (igen van nekik olyan, mivel a jó öreg Kemal óta, már nem a Koránból ítélkeznek), mondjuk gyilkosságért kaphatsz 10-12 év szabadságságvesztést, azonban, ha Atatürköt mered becsmérelni, akár csak szóban, a minimum büntetés 20 év. Mivel a műszak hosszú volt, továbbgondoltam és összehasonlítottam a jelenlegi magyar viszonyokkal: arra jutottam, hogy nincs messze az az idő, amikor Orbán Viktor becsmérléséért Pintér Sándor besúgóhálozata bármikor lekapcsolhat és ahogy a magyar kreatívitást ismerem, munkatáborba vihetnek mondjuk 20-25 évre. Arra is gondoltam, hogy hol lenne a legmegfelelőbb helye ennek a munkatábornak: az egyik, mindenképpen a 4-es metró építkezése, hiszen az úgysem készül el még vagy 100 évig (vagyis, ha ingyenmunkával csináltatnák, lehet hogy mégis lenne rá sansz), míg a másik Viktor király felcsúti magánbirtoka, ahol a kert és pályarendezés mellett, be lehetne segíteni apuci sóderbízniszébe is vagy a királyi rezidencia építkezésénél tudnám elképzelni a szerencsétlen elítélteket. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy Pintér úr ki tudna találni valami elbaszottul magyar módit erre az esetre. Ugye milyen jó, hogy dolgozom?

A nagy OSSIAN teszt!

2011.01.14. 14:52

gondoltam épp itt az ideje, hogy társaságunk kultikus zenekaráról napvilágot lásson egy rövidke teszt, ahol az ismereteiket tudjátok tesztelni. nyeremény nincs (úgyis ki lehet guglizni az egészet), így csítelni sem érdemes. ennek ellenére remélem élvezitek majd, értékelést, megoldásokat a poszt végén találtok, és most lássuk a 10 kérdést: (figyelem, nem könnyűek!)






1.Mit jelent maga az OSSIAN szó?
a) ez egy állítólagos középkori skót bárd neve
b) mozaikszó, a 3 alapító tag vezetékneveiből összeállítva (Ostoros, Simor, Antall)
c) hangerőt jelent latinul
d) a germán mitológiában a túlvilág elnevezése

2.
Mely város szülötte a frontember?
a) Paks
b) Budapest
c) Tatabánya
d) Nagykanizsa

3.
Mely városban koncertezett már az Ossian?
a) Vilnius
b) Toronto
c) Malmö
d) Ottawa

4.
Hol volt a ’Repatarurgyán’ -féle híres/hírhedt koncert?
a) Pécs
b) Miskolc
c) Nagyvárad
d) Debrecen

5.
Minél lesz hangosabb a pokol?
a) a vadnál
b) az éjjelnél
c) a bánatnál
d) ez egy hülye kérdés

6.
Hányszor hangzik el a Sörivók c. számban, hogy „sörivó vagyok”
a) 1-szer
b) 12-szer
c) 24-szer
d) 40-szer

7.
Milyen felszerelésük van a rock katonáinak?
a) dob-tüzérség
b) bőrkabát-páncél
c) szóló-gránát
d) hangfal-ágyú

8.
Adott-e ki az együttes angol nyelvű albumot?
a) igen, Blood Brothers címmel, új dalokkal
b) igen, korábbi dalok fordításait, Metalheart címmel
c) nem, de van néhány angol nyelvre fordított számuk
d) nem, a banda elvből nem énekel más nyelven

9. Melyik állítás igaz Paksi Endrére?
a) ugyanabba a gimnáziumba jártak Kalapács Józseffel
b) legidősebb fia hadnagy a honvédségben, jelenleg is Afganisztánban szolgál
c) regényírással is próbálkozott, Paul Trent álnéven jelentek meg kötetei
d) fiatalkorában egy évet Moszkvában tanult, az orosz irodalmat tanulmányozva


10. Melyik állítás igaz az Ossianra?
a) 1990-es erdélyi turnéjuk óta ki vannak tiltva Romániából
b) az Iron Maiden: Maiden England koncertfelvételén az egyik gitáros Ossianos pólóban játszik
c) az együttes tagjai mind elkötelezett UTE szurkolók, ezért viseli egyik számuk a „Lila-fehér” címet
d) a Magam útját járom c. számukat feldolgozta a Mötley Crüe is

 

 

 

 

 






Megoldások:
1. a    2. b    3. a    4. d    5. d    6. b    7. d    8. c    9. c    10. b


Értékelés:
10 pont: Örülünk, hogy olvasod a blogunkat, Endre!
7-9 pont: Ismereteid bőven felülmúlják az átlagember tudását, ki lehet jelenteni, hogy igazi rockkatona vagy! Gitárpuskád mindig célra néz, és acélszíved a pokolnál is hangosabban ver! Csak így tovább!
5-6 pont: Tudsz egysmást az Ossianról, ismereteidet azonban még bőven van hová fejleszteni. Ideje a víz helyett sört inni, vászonnadrág helyett bőrbe belebújni, és megnöveszteni azt a rövidke sérót! ha így cselekszel igazi rocker leszel! Vállalod?
2-4 pont: Valakinek ki kell mondania: te bizony még az általános műveltség szintjén se vagy tisztában ezzel a kultikus zenekarral, és még kultikusabb frontemberével. Rajtad már csak egy intenzív rock-kúra segíthet.
0-1 pont: Takarodj a blogunkról, buzi SP!

Hova jut a világ?

2011.01.10. 23:59

Azt hiszem a mai napom tapasztalatait meg kell osztanom a kedves Szakosztálytársakkal és az olvasóközönséggel, mivel egyszerre döbbentett meg és csalt mosolyt az arcomra! azt bizonyára mindenki tudja, hogy szombaton visszaérkeztünk Regensburgba és ennek megfelelően nem is késlekedtem soká, így a mai napon munkára jelentkeztem a helyi iskolaszövetkezetnél (most gondolok bele, mennyire kommunista ez a szóösszetétel). a lényeg az, hogy most is a jól megszokott Deutsche Post-nál kaptam lehetőséget a bizonyításra, viszont az eddigiektől eltérően egy másik munkacsoportban. mikor megérkeztem, a műszakvezető odavezetett a munkaterületemre, ahol megjelent egy jól megtermett néger ember, aki a nevemet kérdezte. én természetesen válaszoltam, hogy Boda. ekkor esett le, hogy a mai napon ő lesz az aki dirigál nekem és nem én fogom vele szedetni a gyapotot! ezt a megaláztatást, szegénykém tudatlansága feledtette, ugyanis nem sokkal később odajött hozzám és megkérdezte, hogy véletlenül nem Dél-Afrikából jöttem-e, mivel ott a Boda egy igen gyakori név? értem én, hogy abban az országban Afrikához képest viszonylag nagy a fehérek száma, de nem tudom mit akart ezzel? talán rámnézett, és eszébe jutott, hogy az apartheid borzalmai elől menekült el a családja Európába? aztán mikor válaszoltam, hogy nem, magyar vagyok, akkor megfordult és távozott. azonban itt jön a csattanó a melós dzsekijének a hátán a következő felirat virított nagy betűkkel: "GRUPPENFÜHRER". Ha nem lennék igazán jól nevelt európai műveltséggel rendelkező ember, valószínűleg hahotázó röhögésben törtem volna ki, amikor meglátom egy fekete férfi hátára írva azt, hogy führer, ráadásul Németországban! mindenesetre elgondolkodtatott a dolog, hogy hová jut a világ, hiszen az még oké, hogy az USA elnöke fekete, de lehet, hogy a következő Hitler is az lesz? ez természetesen elég modoros, és nem is azért volt rajta ez a felirat, de engem az a gruppen szó is másra emlékeztet! titeket nem?

Ültél-e már paripán?

2011.01.02. 08:29

Avagy Kimi-kor (a Raikkonennel egy időben) szeretne lovagolni?

Tudom rég írtam már posztót szóval tessék... posztó.

 

És ne feledjük az új évet folytassuk ugyanolyan összetartó, meghitt légkörben mint eddig. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: http://2007-2010.orbanviktor.hu/csalad.php

Napi Szilveszter

2011.01.01. 04:23

 Ha ez előbb jutott volna eszembe!

mi lenne, ha mindenki megírná, mi történt vele szilveszterkor! de a lényeg, hogy pont akkor, amikor hazaért!

mivel ezt a felhívást most hirdetem közzé, így valószínűleg csak az én vallomásom lesz hiteles, de legalább ezért nem fogok elnézést kérni! Reményeim szerint, ti, többiek, amúgy is képtelenek vagytok írni (nem mintha az enyém nem lenne tele helyesírási hibákkal), mégis le kell vonni számomra a mai este tanulságát!

igen, idáig süllyedtem, hogy szórakozóhelyen (diszkóban, a SZENES is diszkó jelen esetben) töltöttem az éjfél utáni néhány órát! igen, ez a szégyen még nem esett meg velem, de sajnos ma ennek is eljött az ideje! ezidáig kellemes házibuliban töltöttem az év utolsó napját, amikor nem számított mennyit iszom, mennyit hányok, mennyire vagyok gáz, mert mindenki körülöttem ugyanezt csinálja és valamelyik sarokban úgyis kifekszik! ez bármennyire is Amerikai pités, bármennyire is dekadens, mégis számomra ez jelentette a szilvesztert! idén viszont ki lettünk tiltva mindenhonnan (ez természetesen nem az előző évek bulijaiból fakadt), kivéve persze a Zsoltiékat (aki Pécsett TESIS), akiknél legalább arra lehetőség nyílt, hogy hülyére igyuk magunkat! jelentem, ez természetesen Vasi elvtársnak sikerült a legjobban, akit a tisztelt publikum, nem igazán gondolt a XXI. század legmeghatározóbb gondolkodójának (ezzel egyetértek, viszont a vele való bánásmóddal a legkevésbé sem). mindenesetre a Dream Hall nevezetű szórakozóhelyen kötöttünk ki, ami nem a jerk it out-ról, de még csak nem is a bad romance-ról ismert (gondolom mindenki el tudja képzelni milyen volt a zene). mindezek ellenére jól éreztem magam, mert a sok szervezési probléma, és nem kevés vita után, elmondhattam, hogy a barátaimmal töltöttem a szilveszter estét és mondhatom nektek, hogy két és fél hónap után ( mindazok ellenére, hogy Brux és Kiflee kollégák a lehető "legkielégítőbb" Erasmus társak a világon), mégis igencsak időszerű volt! na de, ne várjon tovább a bejelentés: miután mindenki felhúzta magát azon, hogy mennyire jó arcok a fehérváriak, lenne egy kérdésem: ki ér rá hétfőn este Pécsett (nem Pécsen), hullára hülyére inni magát, ugyanis.... (természetesen nem én fizetek)!!!

Lebuktál Noked-Lee! 2.

2010.12.31. 00:21

mindenki előtt ismeretes álláspontom, miszerint számomra a foci (soccer) szinte az egyetlen élvezhető sportág, vízilabda is csak azért kell, hogy meglegyen a +1 aranyunk az olimpiákon. úgy tűnik azonban, ez nem volt mindig így.
ennek bizonyítására szerepeljen itt egy kiskori képem, vélhetően még a boldog antall vagy horn érából:

próbáljunk most eltekinteni a csíki medence szépségétől, a gazdag növényvilágtól, vagy a zsenge kor ellenére is figyelemreméltó izomzattól, és koncentráljunk a pólóra.
bizony, minnesota vikings, büszkén hirdetem.
szóval mocskos egy szélkakas vagyok, de remélem legalább vikingnél jó vagyok egy kisfröccsre.
 

Szalonképes Magyarország?

2010.12.29. 21:13

Manapság se szeri, se száma a Magyarországot, illetve a a magyar kormányt és Orbán Viktort bíráló, szidalmazó, fenyegető magyarországi és külföldi megnyilatkozásoknak. Ma a független és demokratikus Index hírportálon találtam egy cikket, mely szerint a német konzervatív Die Welt napilap szintén keményen bírálja Orbánt a médiatörvény miatt, sőt egyenesen a Puszta Putyinjának nevezi.

Ezen személy szerint egy picit sem lepődtem meg, hiszen a magyar kormány híre mindig rossz a nyugati médiákban - persze csak akkor, ha jobboldali. Ennek a képnek a kialakításában nyilván nincs szerepe a nyugati magyar értelmiségnek (Kertész Imre, Paul Lendvay, stb.), ezt minden józan gondolkodású ember tudni véli. A hozzám hasonlóan erről másképp gondolkodók eltúlozzák a dolgokat, ugyanúgy, mint a kereskedelmi tévék szerepét a baloldal két utóbbi választási győzelmében.

Persze nem áll szándékomban arról elmélkedni, amihez nem értek, ezért térjünk inkább vissza a Die Welt mai számára. A lap internetes kiadása nagyszerű retorikával támadja a magyar kormány eddigi működését, legfőképpen pedig a médiatörvény elfogadását emeli ki. A cikk írója valamiért arra is késztetést érzett, hogy a Fideszt félig-meddig összemossa a Jobbikkal, de számomra a legviccesebb az, hogy a KDNP-t "katolikus fundamentalista" pártnak nevezi. Igazából azon sem lepődtem meg, hogy a német jobboldali sajtó ilyen keményen támadja a magyar jobboldalt.

Viszont mindezt sztoikus nyugalommal olvasgatva a számítógép képernyőjén (NEM) eszembe jutott, hogy talán nem ártana elolvasni a nép véleményét sem, a cikk alatti kommentárokban. Hiszen kevés németországi tapasztalatom azért sejteni engedte hogy hiába a demokratikus-liberális maszlag, azért a német kisemberben maradt még nemzeti érzés, s néha nem is rejti azt véka alá. Egyébként is arrra gondoltam, hogy a magát konzervatívnak valló lap internetes kiadását jobbára jobbos figurák olvasgatják. Nos a kommentárok felületes átfésülése igazolta feltevéseimet - persze eszem ágában sincs pontos statisztikát készíteni, de az egyértelműen kijelenthető, hogy a kommentelők jelentős része nem osztja az újság "hivatalos" véleményét. (Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy az ankétra szavazó több mint 2 000 olvasó 62%-a szerint Magyarországnak nincs többé helye az EU-ban - nos, nem muszáj elfogadni a véleményem, tessék nyugodtan beleolvasgatni).

Lássunk most néhány érdekesebb kommentárt eredetiben, a németül nem tudók kedvéért megpróbálom a mondanivalót nagyjából lefordítani.

1. Abwarten und schauen was passiert, eventuell könnte es ja mal besser werden!
Auch ich wünsche Herrn Orban viel Erfolg.

(Várjuk meg, hogy mi történik, lehet ez még jobb is. Orbán úrnak sok sikert!)

2. Ungarn geht wieder als erstes Land den Weg der Freiheit. Sie lassen sich nicht von der "freien" linken Meinungsdiktatur manipulieren. Es wird Zeit, daß in Europa ein frischer Wind bläst. Wenn Ungarn der Ventilator ist, warum nicht.

(Magyarország újra az első állam a szabadság útján. Nem hagyják magukat a "szabad" baloldali véleménydiktatúra által manipulálni. Itt az ideje, hogy Európában új szelek kezdjenek fújni, miért ne lehetne Magyarország a ventillátor. [Megjegyzem, hogy ezt a bejegyzést 248-an "lájkolták" a 29 "nem tetszik" ellenében...])

3. ein bisschen frischen nationalismus schadet niemanden ;-)

(Azt hiszem ez eléggé egyszerű és tömör: Egy kis friss nacionalizmus senkinek sem árt)

4. ist das nicht schön? Mal abgesehen von der Betrachtung der wirtschaftlichen Aspekte des irrsinnigen Konstrukts "Europäische Transferunion"...
Darauf waren die EU - Idioten bestimmt nicht vorbereitet.
Einerseits ist die EU die Wiege der Demoktratie, genau so wie die USA (hahaha). Anderererseits übernimmt ein Land die Fühererschaft in der EU, in dem die Medien per Gesetzt staatlicher Kontrolle unterliegen. Also doch keine Demokratie...Damit ist nun auch die ganze EU undemokratisch (das wissen wir doch alle)... Und was nun? Der Ausschluss Ungarns würde ja bedeuten, dass die EU so nicht funktioniert...
Ich wünsche dem Orbán viel Erfolg, und hoffe dass der den Drecksladen ordentlich aufmischt! Und zwar so, dass die Transferunion zu Ostern zerfällt.
Ich will die D-Mark wieder zurück und macht die Grenzen dicht. Deutschland raus aus der EU!
MfG Igor

(Itt a kommentelő magát az egész Uniót kritizálja, ironikusan a demokrácia bölcsőjének nevezi. Aztán megállapítja, hogy az Unió soros elnöke egy olyan ország lesz, ahol a médiát a kormány szigorúan ellenőrzi - így azonban az egész Unió sem demokratikus, de ezt mindnyájan tudjuk. Magyarország kizárása az EU működésképtelenségét bizonyítaná. Végül sok sikert kíván Orbánnak, és reméli, hogy ő majd felkeveri a szart [ha jól értem], valamint hogy az Unió keleti fele szétesik. Újra márkát, feszes határokat szeretne, és azt is, hogy Németország lépjen ki az Unióból.)

5. Da schießen die Medien alle zu früh. Es wird sich herausstellen dass Ungarn in der Praxis ein vorbildlich demokratisches Land bleiben wird. In einem sogar noch demokratischer: Man darf in Ungarn sowohl rechts als auch links sein. Was westlichen Journalisten nicht gefällt Orbans völlige Gleichsetzung des Kommunismus mit der Nazizeit. In Deutschland lebt die Linke ja noch immer allein privilegiert.

(A médiák túl koránn formálnak véleményt, Magyarország továbbra is egy mintaszerű demokratikus állam marad. Sőt, még demokratikusabb, hiszen Magyarországon az ember lehet jobb- és baloldali is. A nyugati újságíróknak az nem tetszik, hogy Orbán a kommunizmust azonosítja a nácizmussal. [Ha jól értem] Németországban a baloldali média még ma is privilegizálva van.

A cikkel csak árnyalni szerettem volna a médiatörvény s minden más kormánytevékenység folytán kialakult helyzetet. Egyébként magam a törvényt nem ismerem, ezért nem is nagyon formálok véleményt róla. Mindenesetre egyelőre senkit sem büntettek meg jogtalanul. Egyébként meg mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a törvényt - én is ezt fogom tenni a közeljövőben - mielőtt véleményt formálna róla. Trianont is be lehet mesélni úgy egy mai franciának, hogy valójában milyen sok jó oldala volt.

Az Index említett cikke: http://index.hu/belfold/2010/12/29/a_die_welt_a_puszta_putyinjakent_ir_orbanrol/

 

 

Elnézést

2010.12.27. 13:30

 A posztot, amit kissé berúgva írtam, leszedtem, mert nem éreztem méltónak az R'n'R Szakosztályhoz! ezúton szeretnék elnézést kérni a szakosztálytagoktól, amiért ilyen borzalmakat kellett átélniük, itt az ünnepek táján!

"Megérdemelt aranyérem"

2010.12.25. 21:02

Mivel az esztendő nagy részében vita zajlott arról a szakosztály körében, hogy Spanyolország megérdemelten nyerte-e meg a nyári világbajnoki seregszemlét, ezért publikálok egy cikket a Nemzetisport online-ról, melyet valószínűleg amúgy is többünk megtalált. Mindenesetre véleményem szerint az írónak mindenben teljesen igaza van, mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat tekintve. No, akkor lássuk:

 "A sportág kedvelőinek, szakértőinek nagy része egyetért abban, hogy a spanyol armada megérdemelten ért fel a csúcsra, ám természetesen most is akadtak negatív hangok, olyanok, akik megkérdőjelezik David Villáék sikerének jogosságát. Legtöbbjük azt emeli ki, hogy a spanyolok korántsem játszottak olyan látványosan, gólra törően, mint például a 2008-as Eb-diadaluk során. Való igaz, az egyenes kieséses szakaszban elért eredményeiket nézve (Portugáliát, Paraguayt, Németországot és Hollandiát is 1–0-ra győzték le) akár azt is hihetné a vb-ből egy percet sem látó egyszeri ember, hogy bunkerfocival értek révbe, ám erről szó sincs.

 

 

A játékot valamennyi meccsükön ők uralták, amit a statisztika (labdabirtoklás, kapura lövések száma) is ékesen bizonyít, a gólparádék elmaradása pedig leginkább annak tudható be, hogy az ellenfeleik nem megye kettes csapatok voltak, hanem a világ élvonalába tartozó együttesek. Véleményem szerint, ha valakik, akkor a spanyolok megérdemelték, hogy végre világbajnok csapatot ünnepelhessenek. Még akkor is, ha Villa portugálok elleni győztes találatát leheletnyi les előzte meg, vagy ha a hollandok nagyobb helyzeteket alakítottak ki (és puskáztak el) a döntőben, mint a végső győztes. A múlt aranyérmeseit is szinte kivétel nélkül segítette a szerencse és/vagy néhány játékvezetői ítélet, miért lett volna ez másképp Dél-Afrikában.

Korábban is már számtalan tornára érkeztek aranyesélyes, remek focit bemutató gárdával, ám egy-egy rossz meccs vagy vérlázító csalássorozat (2002, ugyebár...) végül a vesztüket okozta. És még valami: Vicente del Bosque ismét bizonyította, hogy ha minőségi játékosállomány van a keze alatt, akkor azzal ő révbe ér. Azon pedig már meg sem lepődtünk, hogy a legnagyobb siker után, amit egy edző elérhet, szerényen a háttérbe húzódott, csakúgy, mint ahogy annak idején a Real Madridnál tette."

Szóval ezek után feltenném a kérdést, megint csak a szokásos modorosság, vagy valóban egy percet sem láttatok a világbajnokságból?

 

Csak a szokásos

2010.12.25. 00:13


Ezúton szeretnék a RnR Szakosztály minden tagjának nevében békés, szép karácsonyt, és atomrocker új évet kívánni barátoknak, ismerősöknek, törzsolvasóknak, alkalmi idetévedőknek (például annak, aki mindig rákeres a 'durva punci kínzás' kifejezésre), és úgy összességében mindenkinek.* szeretünk titeket.



*=kivéve: zsidók, haszidok, kabbalisták, szunniták, siíták, univerzisták, dzsainisták, sámánisták, sátánisták, sintoisták, hinduk, szcientológusok, jehova tanúi, krisnások, hitgyülisek, szikhisták, zoroasztristák, mormonok, taoisták, vudu-hívők, fény angyalai egyházának tagjai, stb.

A tegnap este tanulságai

2010.12.22. 10:09

droid putyinista.
droid habsburgista.
droid lukasenkista.
viking károlyista.
viking leninista.
 

süti beállítások módosítása